Első alkalommal Lénó a félórás programot a bevezető szöveg (történeti rész ismertetése) végére, azaz két és fél perc után unta meg, onnantól pedig rajtunk nevetett mindenki, mert a fiam dramaturgiailag balra el, majd gyalogkakukkosan cikázva a szélrózsa minden irányába próbált - Zrínyit megszégyenítő módon - kitörni, én meg szaladtam utána sóspuska nélkül, de egyre harciasabban. Szóval bármikor felmondom a Patakparti bölcsőde történetét az 1981-es alapítástól kezdve napjainkig, amikor is már van sószobája és egy papagája is az intézménynek, ugyanis a hülyeség bemaródott az emlékezetembe, ellenben a lényeges kérdésekről lemaradtam.
Szívszakadás.