Hirtelen szakadt ránk ez a lehűlés, még nem is készültem fel rá lelkiekben, hogy Tökmagot öltöztetni kell - és lássuk be, ő sem. Cserébe éjszaka mondhatjuk, hogy aludt, mint a tej, ma reggel nyolckor ébresztettem őméltóságát, hogy ne boruljon az egész napunk. Ennek köszönhetően momentán nem tudok magammal mit kezdeni, mert Lénó alszik, én meg várom a védőnőt, úgyhogy szülinapi ajándékokat keresek neki nagy erőkkel és igyekszem nem elaludni.

Küzdök Tökmag hörghurutjával, és megállapítottam, hogy az orrszívó-porszívó feltalálója elfelejtette kifejleszteni azt a két kis kart az eszközön, amivel lefogom az üvöltve kapálózó gyerek kezeit, míg én szippantok és közben fogom a fejét. Így az orrszívás gyakorlatilag vagy kétemberes művelet, vagy pankráció. Amikor éppen nem szipantok, akkor viszont móka-kacagás az élet. Lénó amúgy minden lehetséges kapaszkodóponton állásba húzza fel magát és mindig az kell neki az asztalról, amit én a legkevésbé szívesen látnék a kis kezei között (és persze a szájában): laptop, bögre víz, vezetékes telefon, DM-kuponok, ésatöbbi. Mondjuk ma benéztem és kiharapott egy elöl hagyot borítékból egy kis darabot (pontosan onnan, ahová a fasírt receptjét jegyeztem le), de mutasson nekem valaki egy olyan gyereket, aki nem kóstolta meg hatéves koráig a papírt és a földet. És ha már fasírt, akkor ma főztem: a zöldbabfőzelék sós, a fasírt sótlan lett. Az elsőnél még sírtam, a másodiknál már nevettem. És már eléggé számolom vissza a napokat ötödikéig.

Tökmag ma hajnali 5.20-kor úgy gondolta, eljött az ideje a früstüknek. Aztán fél nyolckor esküszöm, hogy csöngettek, de mire kiástam magam a paplan alól, előtúrtam a kulcsomat a babakocsi bevásárlóhálójából és kinyitottam az ajtót, már nem voltam ilyen biztos benne. Vagy az, aki a szombat reggeli pihenést semmibe veszi, addigra el is húzott jól végezve a dolgát. Mindenesetre addigra éppen eléggé felébredtünk, hogy már ne kísérletezzek az egyébként sakálként üvöltő Tökmag visszaaltatásával, hanem inkább bevágtam a hordozóba és kivittem magammal a konyhába, hogy legyen társaságom almapürésítés közben. Aztán nagy levegőt vettem és elmentem a Tescoba magunknak, meg Mamáéknak vásárolni, ami azért volt izgi, mert Lénárd és a babahordozó itt, a kocsi meg a Nezsiben volt, szóval egyik kezemmel toltam a babakocsit, a másik kezemben pedig kiskosárként cipeltem az autósülést. És Papa nagylelkű hangulatában volt, mert egy csomó pénzt hozzám vágott, mert gyereknap lesz és olyan nincs, hogy Lénárd ne kapjon semmit a dédiéktől, tehát amit vettem neki, azt gyakorlatilag a Papa vette, így BudaiPasa sem fog lekapni a tíz körmömről, hogy már megint mennyit költöttem.

Most pedig ráveszem magam, hogy etetés után elmosogassak, mert a konyhánk egy zsékategóriás horrorfilm díszletére hasonlít leginkább.

Első lépcső: a lakástól a kapuig. Egy segítő kéz.

Második lépcső: le a kisföldalattihoz.

Harmadik lépcső: le a kisföldalattitól a Deák téri metróaluljáróba (+ mozgólépcső).

Negyedik lépcső: fel a felszínre a Gyöngyösi utcánál.

Ötödik lépcső: fel az elsőre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hatodik lépcső: le a földszintre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hetedik-nyolcadik-kilencedik lépcső: le, lejjebb és fel a Gyöngyösi utcánál a metróhoz.

Tizedik lépcső: fel a Lehel térnél az aluljáróba.

Tizenegyedik lépcső: fel a Lehel térnél a felszínre.

Tizenkettedik lépcső: le a Lehel téri aluljáróba. Egy segítő kéz.

Tizenharmadik lépcső: le a metróhoz a Lehel téren.

Tizennegyedik lépcső: fel a Deákon a kisföldalattihoz (+ előtte mozgólépcső).

Tizenötödik lépcső: fel a kisföldalattitól a felszínre.

Mindezt Maszattal és a babakocsival. Ettől leszek én fittipopsi.

Tökmag hangja már nem tökmag, egészen pontosan egy (vagy inkább ezer) üvöltő dervisként adja tudtunkra, ha valami nem tetszik. A nem tetszik-kategóriába tartozik többek között a letevés, a felvevés, a leülés, illetve az öltöztetés. Leginkább az öltöztetés. Cserébe tegnap elkezdett nevetgélni és ez kicsapta a legnagyobb teljesítményű cukiságfaktormérő berendezésemet is.

És ha már, akkor örömmel jelentem be, hogy Lénárdnak már csak egy icipici hiányzik ahhoz, hogy a hátáról teljesen a hasára forduljon, így gyanítom, nemsokára minden szabad pillanatomat a kölök hajkurászása teszi majd ki.

A papírpelenkagyártók által a csomagoláson feltüntetett méretek pedig számításaim szerint nincsenek összhangban a produktummal. Eddig amiatt panaszkodtam, hogy a napi öt-hat kakinak köszönhetően százszámra használjuk el a pelenkákat. Jelenleg éppen azt a játékot játszuk, hogy két kakából háromszor öltöztetem át Maszatot. Kezdek aggódni a mosópor-, víz-, és áramfogyasztás miatt.

Sovány vígasz, hogy a pöttyös komolyan gondolta ezt a mindenötödiknyer-dolgot, mert az ötödik túrórudival tényleg nyertem. Egy hatodikat. Arról nem is beszélve, hogy van még egy milky way csokinyereményem is. Vháháháháháááááááááááá!

Maszat negyedik törvénye: minden hétre kell egy baleset.

Bizonyítás: a babakaki alapvető ismérve, hogy főszabály szerint ha hangos, kevés. Legyintettem is egyet az imént. Aztán beáztattam a mackóalsómat, kihámoztam Tökmagot a cuccaiból, tiszta pelenkát és ruhát adtam rá, majd az ő cuccait is beáztattam.

Tanulság: vannak kivételek a főszabály alól.

Ma csak mosolygó emberek jöttek szembe az utcán. A vidámság tárgya mi voltunk a Kölökkel. Ő ült a kenguruban, míg az egyik vállamon a szatyorban a négyszáz darab popsitörlő, a kétszáz darab zsebkendő, a hajbalzsamom és a kupac alján természetesen a lakáskulcsom lapult, a másik kezemben meg száz darab pelenka lógott gazdaságos kiszerelésben. (És ha lenne tököm, azon is lógott volna egy viharlámpás.)

Mi lett volna, ha a kulcshalászati bénázásomat is végignézhetik?!

Egy éve Maszatom már a hasamba költözött. Józan számítások szerint legalábbis.

Tökmaggal (avagy Halbűvölővel) ma nagyot sétáltunk és közben bejelentkeztem fodrászhoz is. Szia tavasz!

Ma kimerészkedtünk a hóesésbe. Lénárd már az öltöztetés alatt elaludt, így mindez jobban izgatta a gangon sertepertélő Juhász nénit (mondom én!), mint a Kölköt.

Tegnap egyetlen momentum kivételével klassz napunk volt.

A reggel úgy kezdődött, hogy szoptatás után kifakadt a Poronty vállán a BCG-oltás. Ezt már vártam, mint a messiást, mert eléggé gusztustalanul nézett ki szegénykém, és ami végül kijött, arra talán szavaim sincsenek. A legjobb az egészben az volt, hogy Lénárd ebből semmit nem vett észre. Ezután a Kölök a várakozásoknak megfelelően aludt, evett, és ebéd után még egy sétával egybekötött bevásárlás is belefért. Mondjuk nekem tényleg nem szabad bemennem babakocsistul a sarki CBA-ba, mert bár drága, de nagy a választék és tuti kétszer annyi holmit veszek, mint amivel aztán sérv nélkül az elsőig fel tudom cígölni a járgányt a gyerekkel együtt. És tuti ilyenkor nem kolbászol kint Juhász néni a gangon, hogy megkérhessem, figyeljen már Lénárdra, amíg felszaladok a bolti készlet általam felvásárolt felével. (Pedig Juhász néni mindennapjai nagy részét a szomszédság és a házba betérő egyéb személyek aktív megfigyelésével tölti.)

Délután hazajött BudaiPasa és elfuvarozott minket Györgyiékhez, majd ment a dolgára. Lénárdom nem volt annyira mintagyerek, mint a múltkor, de Alízbaba sem számított már akkora újdonságnak, mint a múltkor és Zsolti sem volt otthon, hogy lenyűgözze őt a hangjával és a sörszagával megjelenésével. :)

Aztán megjelent egy Ősanya. Egy igazi megszállott, akinek tisztelem az elveit (az igény szerinti szoptatás, a gyerekkel együtt alvás, és a hordozókendő segítségével kialakított állandó szimbiózis), de már a terhességem kezdetén tudtam, hogy én nem vagyok alkalmas ezek mentén szervezni az életemet. És semmi baj nem lett volna, ha egyrészt a praktikus/ártatlan kérdéseimet (1. miért van szükség tizenvalahány hordozókendőre - erre a válasza az volt, hogy nadrágja is van ennyi és már itt tudtam, hogy nem egy nyelvet beszélünk, de még csak nem is ugyanazon bolygóról származunk :) -, 2. nem meleg-e a kendő nyáron - erre tartott egy kiselőadást arról, hogy a hordozókendővel az ember lányát mindig finom babaszag veszi körül*, majd a végén csak kibökte, hogy tényleg összeizzadnak) nem ezen elvek megkérdőjelezésének tekinti, illetve tiszteletben tartja azt, hogy én nem így élek. Nyilván kiderült már, hogy nem így történt. És amint Lénárd elkezdett ordítani, ellentámadásba lendült és elkerekedett szemekkel kérdezte, hogy nem akarom-e megszoptatni, majd nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy nem, mert éhes biztos nem lehet. Nem, még a cumizás kedvéért sem kapom elő a melleimet. Pláne, hogy az első fájdalmas időszak miatt Lénárd nem nagyon lett rászoktatva a komfortszopizásra. Mostanra meg már megtalálta a hüvelykujját, aminek annyira nem örülök, de nem tartom tragédiának sem. Aztán Ősanya balra el, mi meg Györgyivel teljes egyetértésben folytattuk az avíttas/tradicionális-jellegű csecsemőgondozási tevékenységünket, aminek során még egy cumi is előkerült. És nem sújtott le ránk az ég.

Vacsorára megérkezett BudaiPasa is, ettünk szülinapi sütit, Györgyi megtudta, mi újság van a Mozgásjavítóban, aztán Lénárd előadta az öltöztetési magánszámát és arra gondoltam, milyen jó, hogy ezt Ősanya már nem látta, mert tuti lett volna valami jó tanácsa. Végül elindultunk Zugló túlfelére és hála a Skuzu jóindulatának, épségben és gyorsan hazaértünk.

Majd megtudtam, hogy Manka is. Sajnos ez várható volt, mert az elmúlt két-három hét otthoni tudósításai nem voltak túl bíztatóak. De mint tudjuk, minden kutya a mennybe megy. Manka meg biztosan.

* nyilván a kakiszagot meg sem érzi, én meg emiatt irigylem is piszkosul...

A keddi vásárlás eredményeként a Porontyon a mai séta alatt kék kordnadrág és Mikiegeres cipzáras pulcsi volt, a pelenkázótáska oldalzsebéből pedig a vadiúj szundikendő, avagy morzsolgatórongy (amit, mivel kutyának néz ki, fantáziadúsan Morzsinak neveztem el) lógott ki.

Lénárd a papírforma szerint teljesít, így talán túlestünk a néhány napon át tartó borulaton és visszatér a kiszámíthatóság az életünkbe. Mondjuk BudaiPasa szerint az igazi monotonitást a kialakult napirend jelenti, de azért ma megkönnyebbültem, amikor a kisfiam egy fél órája belealudt a játszásba és az MR2 műsorába. Egy hete először. Lehet, hogy egyhangú, ha tudom, mi fog következni és az minden nap úgy is lesz, de legalább azt is tudom, mikor és mennyi kiolvasztott tejjel tudom rábízni BudaiPasára, Anyura, vagy Juditmamára, ha el akarok menni valahová. Mint mondjuk ma Vercsivel a H&M-be, aztán meg gofrit enni a Jégbüféhez.

Maszat harmadik törvénye: anya dekoltázsa éppen megfelelő hely a felböfögött tej/túró elhelyezésére.

Amúgy elsőre úgy tűnik, a Poronty papírforma szerint éli életét. Vasárnap három hónapos lesz, így ma hajnali negyed ötkor kezdett ébredezni, fél órával később meg már etettem is. Wilkommen növekedési ugrás!