Reggel Gergő már kilépett az ajtón, amikor szólt, hogy valamelyik macska a küszöbre hugyozott. Kicsit gondolkodott, majd hozzátette: "Vagy Pohorelli néni." :)

Pohorelli nénivel az alábbi beszélgetést folytattam le, miután balga módon ajtót nyitottam neki.

- Bejöhetek, Julika?
- Nem. Mit szeretne a néni?
- Maga miért haragszik rám, Julika?
- Én nem haragszom a nénire.
Erre persze elkezdett benyomulni.
- Én olyan szerencsétlen vagyok. - folytatta Pohorelli néni. - Én mindig megadtam, ezt tudja jól (a kölcsönkért pénzt - a szerk.). Most orvoshoz járok és minden pénzem elmegy arra. Csak egy húszas kéne.
- Mire?
- Cigarettára.
- Húsz mi? Forint? Vagy húszezer forint?
- Forint.
- És az elég a cigire? Húsz forint?
- Igen.
- Ha annyi tényleg elég, meg se kell adnia a néninek. De ne tessék bejönni.
- Miért? - és már annyira bejött, hogy az ajtót is becsukta maga után.
- Mert nincs olyan állapotban a lakás.
- Mit segíthetek?
- Semmit.

Betrappoltam egy húszasért és a kezébe nyomtam, mire elképedve nézett rám.

két hete pohorelli néni kért egy ezrest cigire. tegnap nem kapott többet, még akkor sem, amikor megígérte, hogy ha kap egy tízest, akkor egy húszast ad vissza. még az sem derült ki, hogy fémpénzben, vagy papírpénzben játszott-e. ma úgy adta be a pénzt délelőtt, mint egy méltóságában megsértett francia főnemes, akire, bár semmi szüksége nem volt rá, de mi tukmáltuk rá a kölcsönt és most van pofánk visszakérni.

lehet, hogy genyaság, de remélem megsértődött annyira, hogy soha többé nem rángatja a kilincsünket. pláne nem vasárnap reggel.

Ma kimerészkedtünk a hóesésbe. Lénárd már az öltöztetés alatt elaludt, így mindez jobban izgatta a gangon sertepertélő Juhász nénit (mondom én!), mint a Kölköt.

Tegnap egyetlen momentum kivételével klassz napunk volt.

A reggel úgy kezdődött, hogy szoptatás után kifakadt a Poronty vállán a BCG-oltás. Ezt már vártam, mint a messiást, mert eléggé gusztustalanul nézett ki szegénykém, és ami végül kijött, arra talán szavaim sincsenek. A legjobb az egészben az volt, hogy Lénárd ebből semmit nem vett észre. Ezután a Kölök a várakozásoknak megfelelően aludt, evett, és ebéd után még egy sétával egybekötött bevásárlás is belefért. Mondjuk nekem tényleg nem szabad bemennem babakocsistul a sarki CBA-ba, mert bár drága, de nagy a választék és tuti kétszer annyi holmit veszek, mint amivel aztán sérv nélkül az elsőig fel tudom cígölni a járgányt a gyerekkel együtt. És tuti ilyenkor nem kolbászol kint Juhász néni a gangon, hogy megkérhessem, figyeljen már Lénárdra, amíg felszaladok a bolti készlet általam felvásárolt felével. (Pedig Juhász néni mindennapjai nagy részét a szomszédság és a házba betérő egyéb személyek aktív megfigyelésével tölti.)

Délután hazajött BudaiPasa és elfuvarozott minket Györgyiékhez, majd ment a dolgára. Lénárdom nem volt annyira mintagyerek, mint a múltkor, de Alízbaba sem számított már akkora újdonságnak, mint a múltkor és Zsolti sem volt otthon, hogy lenyűgözze őt a hangjával és a sörszagával megjelenésével. :)

Aztán megjelent egy Ősanya. Egy igazi megszállott, akinek tisztelem az elveit (az igény szerinti szoptatás, a gyerekkel együtt alvás, és a hordozókendő segítségével kialakított állandó szimbiózis), de már a terhességem kezdetén tudtam, hogy én nem vagyok alkalmas ezek mentén szervezni az életemet. És semmi baj nem lett volna, ha egyrészt a praktikus/ártatlan kérdéseimet (1. miért van szükség tizenvalahány hordozókendőre - erre a válasza az volt, hogy nadrágja is van ennyi és már itt tudtam, hogy nem egy nyelvet beszélünk, de még csak nem is ugyanazon bolygóról származunk :) -, 2. nem meleg-e a kendő nyáron - erre tartott egy kiselőadást arról, hogy a hordozókendővel az ember lányát mindig finom babaszag veszi körül*, majd a végén csak kibökte, hogy tényleg összeizzadnak) nem ezen elvek megkérdőjelezésének tekinti, illetve tiszteletben tartja azt, hogy én nem így élek. Nyilván kiderült már, hogy nem így történt. És amint Lénárd elkezdett ordítani, ellentámadásba lendült és elkerekedett szemekkel kérdezte, hogy nem akarom-e megszoptatni, majd nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy nem, mert éhes biztos nem lehet. Nem, még a cumizás kedvéért sem kapom elő a melleimet. Pláne, hogy az első fájdalmas időszak miatt Lénárd nem nagyon lett rászoktatva a komfortszopizásra. Mostanra meg már megtalálta a hüvelykujját, aminek annyira nem örülök, de nem tartom tragédiának sem. Aztán Ősanya balra el, mi meg Györgyivel teljes egyetértésben folytattuk az avíttas/tradicionális-jellegű csecsemőgondozási tevékenységünket, aminek során még egy cumi is előkerült. És nem sújtott le ránk az ég.

Vacsorára megérkezett BudaiPasa is, ettünk szülinapi sütit, Györgyi megtudta, mi újság van a Mozgásjavítóban, aztán Lénárd előadta az öltöztetési magánszámát és arra gondoltam, milyen jó, hogy ezt Ősanya már nem látta, mert tuti lett volna valami jó tanácsa. Végül elindultunk Zugló túlfelére és hála a Skuzu jóindulatának, épségben és gyorsan hazaértünk.

Majd megtudtam, hogy Manka is. Sajnos ez várható volt, mert az elmúlt két-három hét otthoni tudósításai nem voltak túl bíztatóak. De mint tudjuk, minden kutya a mennybe megy. Manka meg biztosan.

* nyilván a kakiszagot meg sem érzi, én meg emiatt irigylem is piszkosul...

Lénárd betaknyosodott, így vettünk egy kicsivel halkabb porszívót. Az összefüggés a BabóMari. Mondjuk a jövő héten bekopogok hozzá egy doboz sörrel csokival, mert a porszívó még így is hangos. Főleg az éjszaka közepén.

A tévénk romladozott, aztán el is romlott. Visszatért a lakásunkba Mikrokefál, a házimozirendszerre erősített zsebtévé. Keresem a szemüvegem színházi látcsövemet.

Végül íme egy kép Maszatról Dióskaliról.

Pohorelli néni (aki előbb benyitna, aztán csönget és dörömböl) az imént ajándékozott meg egy dohányfüstszagú plüsselefánttal. Mármint Maszatot. Gyanítom, hogy ha beáztatom, akkor csak az első 3-4 lavórnyi vizet fogja bagólészínűre festeni. Mármint a plüsselefánt.

jónanéni vízvezetéket szerel nagy kopácsolás közepette (vagy ellopta az ötletemet és még mielőtt megvennénk a nappaliját, kibontja a falat és annektálja a vizesblokkunkat).

edina hónapok óta észlelhetően először itthon van, szóval babómariéktól a szokásos családi idill hangjai - könnyáztatta picsogás és mákonyos artikulálatlan szózatok - hallatszanak.

pohorelli néni kussol.

körülbelül tíz hét múlva pedig megtoroljuk az elmúlt három és fél évet a szomszédságon.