Ma Mikrodiktátorral nekivágtunk a városnak. Sikerült két óra leforgása alatt annyi BKK-járatot kipróbálnunk, amennyit a fejemben folyamatosan kattogó útvonaltervező lehetővé tett (3-as villamos, Kisföldalatti, Combino, 49-es villamos, 47-es villamos, 74-es troli). Minden tömegközlekedési eszközön nettó két és fél nyugdíjas jegyezte meg, hogy Lénó milyen jó húsban van és csak egy volt, aki inkább lánynak nézte volna. És az egyetlen dolog, ami valódi riadalmat keltett a gyerekben, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár színpadán harsogó zenekar volt. Viszont a 49-es vezetője príma - Emil Rulezt megszégyenítő - utastájékoztatást küldött nekünk (a Fővám téren speciel nyolc nyelven), melynek során közölte például, hogy "nagy tisztelettel lityi-lötyögünk a Belvárosba, ahol is megtaláltam a Kálvin teret!!!". Minderre feltette a koronát a kisfiam, aki helyet foglalva a 74-esen így nyögött: "Jaaaaaaaaaaaj a derekam!". Én itt kezdtem el sírdogálni.

ma 03:51-kor ébresztés gyanánt homlokon csókolt a padlólap szegélye, ergo 04:00 elõtt keltem. púpom lett, de nem lilult be. és már brüsszelben fetrengünk kajakómában.

Több mint egy hónap után újra érzem a bizsergést az ujjaimban, hogy nekivágjak egy bejegyzésnek, de rögtön eszembe is jut, hogy ez az egész emlékeztet arra a helyzetre, amikor hónapok/évek után találkozom egy ismerőssel, aki megkérdezi, mi van velem. Erre ugye két lehetséges válasz létezik: a) semmi különös, hiszen annyi minden történt, hogy azt ennyi idő után már nem a "na és mi van veled?"-kérdésre fejteném ki, hanem mondjuk háromnapi hideg élelem, néhány üveg sör és bor, meg egy pár doboz cigi mellett a tábortűznél, b) a leglényegesebbnek tartott pontokat felsorolom és megpróbálok nem túl bunkó lenni, amikor a további kérdések megválaszolása elől eliszkolok, mielőtt gyökeret eresztenénk a járdába.

Szóval hol is kezdjem.

Fogytam. Ez nyilván nekem jelenti a legtöbbet, mert elhárult a veszély, hogy egy teljesen új nadrágkészletet kell beszereznem, a régi darabok Vercsinek történő felajánlása mellett. A fogyás körülményei lényegtelenek, bár nem volt szándékos a dolog. Az eredmény viszont nincs ellenemre.

Maszat betöltötte a 8 hónapot, jelenleg a 9 felé kúszik nagy erőkkel, merthogy kúszik, tapsol, és teljesen véletlenszerűen bár, de olykor már pápázik is. A szája be nem áll, a seggében rakéta, az akarata vas, nagy lelkesedéssel felfedezte az állatokat (a macskák látványától gyakorlatilag eksztázisba esik), és éjszakánként lassan sűrűbb a program, mint napközben. Tanultam neki négy verset Varró Dánieltől és ha lehet választani a koszos papucsom (babakocsi kereke, apa szandálja, erkélyről a huzattal bejutó falevél), meg a tiszta plüsspatkány (Nyuszi Úr, pelus, Morzsi-rongy) között, akkor kurvaélet, hogy a papuccsal (stb.) akar játszani, na meg az ajtóval. Túlesett az első betegségen (torokgyulladás, egyből megfejelve némi pelenkakiütéssel is), növeszti a második fogát is és négy napja játszuk azt, hogy fürdés után nem mossuk meg a fogait a végre beszerzett méregdrága fogkrémmel. De majd ma! És Békéscsabán a lagziban a menyasszony után ő volt a második legnagyobb sztár. :)

Na igen, voltunk Csabán esküvőn és BudaiPasa kedvéért magassarkút húztam. (Mily meglepő, magas lettem tőle.) Aztán voltunk Csomádon egy napot, ahol az árnyékos és kellemesen szellős teraszon próbáltuk kiheverni a kánikulát és ahol - bár nap nem ért - úgy leégett a vállam, mint már rég. De aznap este Asztronautával megnéztük a Kramer kontra Kramert, és ittunk két sört, és sétáltunk az Andrássyn és hangulatom lett tőle, ami nagyon jó volt. Meglátogattuk a Nagylányokkal és Lénárddal Noémit, Gergőt és Gellértet, akit Lénó egyből brutalizált is, de hála az égnek, nincs harag. Végül két hetet töltöttünk Maglódon, ahol ott volt anyukám, a macskák, a fagyizó a Martinovicson, a viharok, a kertben a friss paradicsom és paprika, meg az uborka, amiből most csináltam meg életem első koviubiját, és az álmatlan éjszakák, meg a visszaszámlálás, hogy mikor jön haza végre BudaiPasa.

Kaptam sok-sok jó hírt. Az ikrek már hazamehettek a szüleikhez, Csipi Dávid lesz, ha minden igaz, lett egy újabb Szonjababa a társaságban és sokszorosan megörültem annak, hogy Lénárd nem Milán lett.

Első lépcső: a lakástól a kapuig. Egy segítő kéz.

Második lépcső: le a kisföldalattihoz.

Harmadik lépcső: le a kisföldalattitól a Deák téri metróaluljáróba (+ mozgólépcső).

Negyedik lépcső: fel a felszínre a Gyöngyösi utcánál.

Ötödik lépcső: fel az elsőre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hatodik lépcső: le a földszintre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hetedik-nyolcadik-kilencedik lépcső: le, lejjebb és fel a Gyöngyösi utcánál a metróhoz.

Tizedik lépcső: fel a Lehel térnél az aluljáróba.

Tizenegyedik lépcső: fel a Lehel térnél a felszínre.

Tizenkettedik lépcső: le a Lehel téri aluljáróba. Egy segítő kéz.

Tizenharmadik lépcső: le a metróhoz a Lehel téren.

Tizennegyedik lépcső: fel a Deákon a kisföldalattihoz (+ előtte mozgólépcső).

Tizenötödik lépcső: fel a kisföldalattitól a felszínre.

Mindezt Maszattal és a babakocsival. Ettől leszek én fittipopsi.