Tökmag megint beteg. Ez így önmagában persze még nem dráma, de erre a hétre három kisbaba/-gyereklátogatás volt betervezve, amiből kettőt már lemondtam, a szombatira viszont ha máshogy nem, de egyedül mindenképpen elmegyek.

Lénárd egyébként elképesztő tempóban fejlődik. Két-három héten belül elkezdett mászni (erről már kezdtem lemondani, tekintve, hogy a kúszás után egyből felállt), egyre töbször látom felülni (ebben eddig is csak kényelmes volt), megtanulta, hogy hol van a lámpa, a repülő, meg a feje, imádja a sonkás-sajtos szendvicset, meg a Cserpes gyümölcsjoghurtokat és befejeztük a szoptatást. Ez nem járt akkora megrázkódtatással, mint ahogy illenék egy vérbeli ősanya szerint, de mert a mennyiség gyakorlatilag értelmetlenné tette a dolgot, nem mutattam hajlandóságot arra, hogy szarul érezzem magam emiatt. És Lénót sem zavarja, hogy tápszert kap lefekvés előtt. Zavarja bezzeg a gyógyszerész csajt az Erzsébet-Nagylajos sarkán, de őt meg pont leszarom.

Újdonság még, hogy ha tehetem, jövő szeptemberben visszamegyek hat órában dolgozni gyes mellett, már ha Lénárdot felveszik bölcsibe (vagy Juditmama vállalja az állandó felügyeletet...). Persze szép volt a nagy elhatározás, hogy majd Gergő átveszi a stafétát és ő meg gyesre, de anyagilag nem nagyon engedhetünk meg magunknak ilyesmit. Főleg, hogy Lénárd saját szobát kap szülinapjára, így a nappalit egy kicsit rendbe kell szednünk. Ezt a legnehezebb egyébként jelen pillanatban felfogni, hogy az a kis süvöltő büdösbogár, akit a Péterfyben a kezembe nyomtak már egy éves lesz.

Most pedig Magnumot fogok nézni a Cool-on.

Szeretem a karácsonyt, mert tuti ajándékokat kapok (valljuk csak be bátran), mert olyan ételeket készítünk, amit az évben máskor nem (így karácsonyi pulyka, zserbó és non plus ultra), BudaiPasa a téli szünet miatt sokat van itthon. Meg mert végre Maszattal mindketten kitanultuk a szoptatást, így én sem vernyogok a fájdalomtól és ő is csak akkor, ha hamarabb gondoltam befejezni, mint ő. Vagy ha kakil közben és azt akkor ötvenéves, százötven kilós, sörhasú németeket megszégyenítő hangeffektekkel megtűzdelve.

Amúgy vicces (valójában nem az), hogy mennyien akarják kéretlenül a tapasztalataikat, mint kizárólagos aranyösvényt, a gyermeknevelés általuk felfedezni vélt spanyolviaszát, mint egyetlen célravezetőt rámerőltetni. És nem csak meghallgatnom kell, hanem megígérnem, hogy ezentúl eszerint élek majd. Pedig eszem ágában sincs, csak nem állok le vitázni, mert minek. És amint megnyugtattam az önjelölt Spock Doktorokat, meg Ranschburg Doktorokat, hogy minden úgy lesz, ahogy javasolják, ők fellélegezve magamra hagynak, én meg tökéletes lelki nyugalommal adom a gyereknek cumisüvegből - és nem pohárból - a vizet, kanalazom belé - Grip Water helyett - az Espumisan-cseppeket, veszem fel, ha sír - mert inkább elrontom, semmint hogy egy öt és fél hetes porontyot magára hagyjak -, és adok neki cumit, ha egyszer igénye van rá. Mert az önjelölt Spock Doktorok és Ranschburg Doktorok még nem tudják, hogy egy öthetes porontyot nem kezd el az ember nevelni azokkal a módszerekkel, amik még egy felnőttnél sem válnak be.

Minden témába vágó katalógus minden termékét mosolygó, esetleg nevető kisbabákkal akarják eladni. Nem találkoztak még a mérlegre tétel, a pelenkázás, vagy a kiságyba fektetési kísérleteket elutasító, torka szakadtából üvöltő kisfiammal.

Amúgy a szülés óta minden lelkes gratuláló nőneműt elsősorban az a kérdés foglalkoztat, hogy hogyhogy ilyen hamar lábra álltam a császármetszés után, illetve hogy van-e elég tejem. Ez utóbbival kapcsolatban nekem is támadtak kétségeim, mert az első két hét során tapasztalt áradat mostanra mintha elmaradni látszana. A kétségeimre BudaiPasa igyekezett megnyugtató választ adni, miszerint nézzek rá a porontyra, aki elégedett, tokásodik, hurkásodik, alszik, és elképesztő mennyiségben ontja a pisis és kakis pelenkákat. A kétségeim (lassan Kétségeim, mert már édes szimbiózisban élem velük az életemet, vagyis megérdemlik a megszemélyesítést) mindaddig hánytak fittyet BudaiPasára, amíg ma Maszatom nem csűrt be 200 grammnak megfelelő tejet egy etetésre. Most már kezdek nem pánikolni, amikor a mellszívó csak nyekkeg és nem megy bele semmi. Hiszen nyilván minden Maszat bendőjében kötött ki. 

Ma éjjel kétszer kérdeztem meg BudaiPasától, hogy mikor kezdtem el szoptatni úgy, hogy valójában csak azt álmodtam, hogy szoptatok.