A Lipótiban négyszer kellett megismételnem, hogy vajas croissant-t kérek, az utolsónál kicsit feltekertem a hangerőt és tagoltabbá vált a beszédem, mint az egyszeri magyaré külföldön. Hát nem megsértődött az eladó kislány? Hogy neki jegyzetelnie kell, meg írnia, meg faszomsetudjamit, őszintén szólva nem is érdekelt. Igaz, nem terheltem a saját problémáimmal sem, miszerint

- nekem is hosszú volt a napom,

- nekem is melegem van,

- vele ellentétben 20 perccel azelőtt én akkorát pereceltem cajglival az Uzsoki-Erzsébet sarkánál a villamossíneken, hogy odalett a bal lábfejem, mert persze sikerült hosszában rátekernem a sínekre, mivel béna vagyok, fáradt és hőgutát kaptam hazáig,

- kibaszottul idegesítő felnőtt emberrel kommunikálni abban a daráló üzemmódban, ami már a majdnem négyévesnél sem feltétlenül szükséges, értsd: négyszer elmondani ugyanazt a végtelenül egyszerű dolgot egymás után.

Tényleg bazi nagyot estem. Szerintem BudaiPasa lassan oldalsó kerekeket szerel a bringámra, csupán a biztonság kedvéért...

Tegnap lementem vásárolni amolyan készletfeltöltő céllal, de arra nem számítottam, hogy a mai egynapos zárvatartás miatt sehol nem kapok majd kenyeret. Még szeleteltet sem. Gyorsan ellenőriztem, hogy a sóletkonzervek is fogynak-e, mert ha igen, akkor vettem volna én is néhányat és ma reggeli után leköltöztem volna a családdal az atombunkerbe.
‪#‎egynapignincsbolt‬ ‪#‎nyilvánjönavilágvége‬

A Tiszánál nézem a cipőket. Mindegyikből egységesen 39-es van kirakva, így persze esélyem sincs bemérni, melyik csukát érdemes a szívembe fogadni. Kérdi az eladó srác, hogy segíthet-e, mire én megkértem, pusztán tájékoztatásképpen árulja már el, hogy a nekem bejövős modellből van-e kisebb méret. Persze hogy nem volt. Nem adta fel.
- Abból - mutatott egy türkizkék, száz méterről is élénken ragyogó darabra - van.
- Szép az, csak hát mostanság inkább dolgozni járok, semmint fesztiválra.
- Nem lehet olyan szigorú a munkahelyed, hol dolgozol?
- Egy hivatalban jogászként.
- Esetleg nem tetszik megnézni azokat ott?
- Szerintem térjünk vissza a tegezéshez...
Anyám!

Tegnap a boltban egy flörtbe csöppentem, mint kiszemelt. A fickó mondjuk szigorúan a melleimmel tartotta a szemkontaktust. Kíváncsi lennék, mi történt volna, ha közlöm vele, hogy a hőségre való tekintettel bugyit se húztam.

Büszkeséggel tölt el, hogy a Glamour-nappal összekötött IKEA-látogatás során többször is tudtam nemet mondani. Így nem vajas kiflin fogunk élni három hétig.

ma a H&M-ben inget próbálok.
- na milyen, Lénó?
- csinos.
méghogy a férfiakkal nem lehet menni vásárolni!

A délelőtt folyamán megoldottam az életemet: 1) lesz új telefonom cserébe még két évig szolgálom a szolgáltatómat (akikhez egyébként immáron eddig is 12 évig hűséges voltam), 2) töröltettem a yahoo-fiókom felfüggesztését. ez utóbbi ékes angol nyelvű csetelésben merült ki egy Ivy nevű emberrel/robottal, aki néha rám dörrent (We have not heard from you. Do you still wish to continue the chat?), mert én éppen Lénóka - jelenleg a fiam így emlegeti saját magát - után szaladgáltam...

ha Lénárdon múlik, ma egy zacskó málnás pillecukrot, egy kis kocka Vénusz margarint, egy liter tartós és egy félliteres zacskós tejet, továbbá fél kiló kiváló minőségű sertészsírt viszünk haza a sarki CBA-ból. meg persze a bolt partvisát, amit valaki felelőtlenül elöl hagyott, és amivel az én kisfiam rögvest el is kezdett söprögetni. a produkciónknak köszönhetően viszont a teljes személyzet a kasszáknál integetett nekünk, potyogó könnyeiket törölgetve.

Ma a fél napot az IKEÁ-ban töltöttük Tökmaggal. Ha minden jól megy, úgy december huszadikára lesz is méretre szabott függönyünk a nappaliba.

Tizenhárom napja tartom magunkat távol mindenféle kisbabás és terhes ismerőstől, mert épp ott voltunk, amikor Bogi unokahúgomon kitört a háromnapos láz (hatodik betegség, exanthema subitum, roseola infantum), aminek a lappangási ideje 10-15 nap. És bár felajánlottam mindenkinek, hogy szívesen elősegítjük a gyerek megfertőződését, egyben immunizálódását amennyiben fertőzünk, senki nem élt a lehetőséggel. Tizenhárom napja tehát csak sétálunk, vásárolunk, pakolunk (Tökmag szét, szerénységem meg össze) és nem terhes nagykorúakat fogadunk - elsősorban Orsit és Esztit emelném ki, akik hihetetlen mennyiségű ajándékkal árasztottak el bennünket Lénó szülinapja és névnapja alkalmából, majd még a fürdetést is megnézték és megállapították, hogy Tökmag csak a képeken tűnik hájdagálynak, bár a narancsbőr nekik is szemet szúrt.

Amúgy ma végre megrendeltem Maszat piros alapon dinoszauruszos DreamBag hálózsákját (igyekszem a tartós cuccokból uniszexeket választani, hátha Lénárdot követi még egy kislány is a sorban) és megszerveztem a fuvart is neki, átvettem BudaiPasa vadiúj számítógépét és főztem egy kurvajó spenótot, szóval eredményes napom volt.

Tökmag egyre újabb és újabb tudományokkal kápráztat. Egyre hisztisebb (amolyan hasonfekve veri magát a padlóhoz nyenyeregve), ha valamit akar, közli, hogy "odddda", megvész egy kis villanykapcsolgatásért és a reklámblokkokért. És valamelyik nap altatni próbáltam a szobájában délután a szőnyegen (ami úgy néz ki, hogy én fekszem, ő meg a csíkos pizsamapólómból varrt rongyocskáját szorongatva, meg az ujját szopva néz rám fáradtan, de szemében az eltökéltséggel, hogy márpedig ő dafke nem alszik), mire négykézláb állva az arcomba mászott és közölte: höööööööö.

Az elmúlt öt napban megtudtam, hogy ha a dinoszauruszok tudtak volna rejszolni, ugyanúgy kihaltak, de legalább boldogabbak lehettek volna.

Aztán.

Befejeztük a Shameless 2. évadát és úgy maradtam.

Voltam.

Diával és Asztronautával a Nemzetiben, aztán meg egy lakásban, aminek ötnullás a közös költsége, és ami annyira fura volt, hogy hirtelen a világ legkomfortosabb helyeként kezdtem tekinteni a negyvenhat négyzetméterünkre.

A negyvenhatra.

Amit most készülünk felforgatni, úgymint festés, átrendezés, bútorvásárlás és az egészből az lesz, hogy Lénárdom első szülinapjára saját szobát kap. Persze nem csak azt, hanem gyerekülést, meg egy csomó mesekönyvet, játékot és ruhát, amit már mind megrendeltem, vagy megvettem. Éppen a tortán gondolkodom erősen, mert banános-rizskrémes piskótatortát biztosan NEM akarok neki sütni. És az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert a kisfiam visszavonhatatlanul hagyja el a puha, babaillatú csecsemőkort, és kezdi meg a kisgyerekek küzdelmes, izgalmas és egyre önállóbb életét (aminek a nyitányaként mindent megtesz a laptop elrontása érdekében).

Amúgy volt ám más is.

Meglátogattuk az ikreket Nikiékkel karöltve és még BudaiPasa is jól érezte magát, pedig vadidegenekkel kellett jópofiznia órákon át. Voltunk Keresztúron Orsiéknál, a Violában Noémiéknél, felköszöntöttük Alízt első, Rékát pedig már a nyolcadik szülinapja alkalmából.

És persze mostam. Sokat.

A délelőtti lustálkodás, meg főzés után délután nekivágtunk a belvárosnak, ahol az egy főre eső külföldi túristák száma kilencvenkettő volt - beleértve az EPCA 46. éves találkozójának résztvevőit, akik lényegében csúcsra járatták a belvárosi szállodák forgalmát. És két dolog biztos nincs máshol: 1. H&M, mert az is tömve volt hisztérikusan vásárolgató EU-s és harmadik országbeli állampolgárral, 2. alvó gyerek, mert volt, aki Lénárdot fotózta le a babakocsiban. A jégbüfénél ettünk egy gofrit, majd a nagy téblábolás közepette egyszercsak beleütköztünk a WAMP-ba, ahonnan nem jöttünk el üres kézzel.

Lénárd pedig jól viselkedett.

Tökmaggal az elmúlt két és fél hétben gyakorlatilag alig voltunk itthon. Vagy ha igen, akkor nem kettesben. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy elítélendő módon, de hanyagoltam a krónikázást. Néha még programot is le kellett mondjak, mert menet közben jöttem rá, hogy túlszerveztem magam, vagy mások engem. Viszont BudaiPasa minden születésnapi ajándékát megrendeltem, meglátogattuk végre Kerkát és Esztert a Svábhegyen, elköszöntem az emigrálni készülő Edinától, levágattam a hajam, ültem vérvétel közben, minden dokimnál voltam kontrollon, lenyűgöztük Lénárddal dédiéket, voltunk Alízéknál, vendégül láttuk Orsit, Nimródot és Enikőt, bábáskodtam egy lehetséges örökbefogadás felett, kaptunk esküvői meghívót a Kertemben, ügyintéztem a humánpolitikán, összehoztam Évi közreműködésével egy állásinterjút, piknikeztem a Városligetben, meg a Mozgásjavítóban, és még pénzügyi tanácsokat is kaptam. Most meg mosogatnom kéne, de nem tudom magam rávenni...

Tökmag ma hajnali 5.20-kor úgy gondolta, eljött az ideje a früstüknek. Aztán fél nyolckor esküszöm, hogy csöngettek, de mire kiástam magam a paplan alól, előtúrtam a kulcsomat a babakocsi bevásárlóhálójából és kinyitottam az ajtót, már nem voltam ilyen biztos benne. Vagy az, aki a szombat reggeli pihenést semmibe veszi, addigra el is húzott jól végezve a dolgát. Mindenesetre addigra éppen eléggé felébredtünk, hogy már ne kísérletezzek az egyébként sakálként üvöltő Tökmag visszaaltatásával, hanem inkább bevágtam a hordozóba és kivittem magammal a konyhába, hogy legyen társaságom almapürésítés közben. Aztán nagy levegőt vettem és elmentem a Tescoba magunknak, meg Mamáéknak vásárolni, ami azért volt izgi, mert Lénárd és a babahordozó itt, a kocsi meg a Nezsiben volt, szóval egyik kezemmel toltam a babakocsit, a másik kezemben pedig kiskosárként cipeltem az autósülést. És Papa nagylelkű hangulatában volt, mert egy csomó pénzt hozzám vágott, mert gyereknap lesz és olyan nincs, hogy Lénárd ne kapjon semmit a dédiéktől, tehát amit vettem neki, azt gyakorlatilag a Papa vette, így BudaiPasa sem fog lekapni a tíz körmömről, hogy már megint mennyit költöttem.

Most pedig ráveszem magam, hogy etetés után elmosogassak, mert a konyhánk egy zsékategóriás horrorfilm díszletére hasonlít leginkább.

nyertem egy könyvcsomagot, így égető szükségünk lenne egy új polcra.

vettünk egy akkora tévét, hogy ki kellett venni egy polcot a rendszerből.

nincs igazság.