9:00. Megérkezünk az állatkertbe.

11:17. Bassza meg, lemaradtunk a fókasóról. Mikor van a következő? Fiam, tuti nem maradunk itt fél ötig...

16:30. Délutáni fókasó.

17:40. Hazaérkezés.

20:12. Mikrodiktátor úgy tíz perce alszik.

Mozgalmas hetünk volt Mikrodiktátorral, amilyen már ritkán: kettesben. Reggeliztünk a Lipótiban, ebédeltünk az irodában, voltunk vásárolgatni a belvárosban (a harmadik boltban mintegy 30 mp után hangzott el, hogy "anyuuuu, menjünk kiiiiiiiiiiiii!!!"), voltunk látogatóban, fogadtunk vendégeket, néha összevesztünk, egyszer pedig mindketten a piros cipőnkben voltunk. Hozta rám a frászt éjfélkor, amikor megjelent a hátam mögött, miközben éppen azt ellenőriztem, hogy van-e baltás gyilkos a lakásban (tényleg), majd közölte, hogy ő nagyobb a Malacnál (játék), de kisebb a Zalánnál (unokatesó). Ébresztett hajnalban azzal, hogy "Anyuuuuuuuu! Kelj fel és mosolyogj!". És bár egészen belejött a vásárlásba a DM-ben, de terhességi tesztet végül mégsem vettünk, az ennél kevésbé izgalmas cuccok közül viszont nem mindent szúrtam ki időben, így kereskedelmi mennyiégben vásároltunk tusfürdőt (két ugyanolyat és egy különbözőt - rejtély) és h&s sampont (két mentolosat és egy eukaliptuszosat - misztikus).

- És mit láttál az állatkertben, Lénó?
- Majmot, fókasót, fókát, nénit, bácsit.
Sírok.

Mi sem jellemzőbb, hogy tegnap minden programunkat lemondtuk 30-ig, mertmivelhogy a Pulya valahol összeszedett egy izmos kis tüdőgyulladást. Mit is mondhatnék erre... A meghittség így mindenesetre garantált. :)

Ma délután leettem a 4500 forintból az áfát a Trófeában. Mit ne mondjak, jól jártak velem. Aztán kaptam egy e-mailt és sebtiben meg is rendeltem Gergő ajándékát, szóval újabb pipa került a nemlétező karácsonyi tennivalók-listámra. Ja, hogy miért nem létezik? Mert nincs időm megírni. Mert olyan fáradt vagyok, hogy tegnap este pl. hamarabb aludtam, mint Mikrodiktátor, akit egyébként altattam és kétpercenként riadtam fel arra, hogy folyik a nyálam. Mert már annak is örülök, hogy az öt kötelező recept alapján össze tudtam állítani egy épkézláb karácsonyi bevásárlólistát, bár nem vagyok benne biztos, hogy minden hozzávalónál jól adtam össze a végmennyiséget (létezik egyáltalán ilyen szó???). 

Köszöntem a figyelmet.

Ma Mikrodiktátorral nekivágtunk a városnak. Sikerült két óra leforgása alatt annyi BKK-járatot kipróbálnunk, amennyit a fejemben folyamatosan kattogó útvonaltervező lehetővé tett (3-as villamos, Kisföldalatti, Combino, 49-es villamos, 47-es villamos, 74-es troli). Minden tömegközlekedési eszközön nettó két és fél nyugdíjas jegyezte meg, hogy Lénó milyen jó húsban van és csak egy volt, aki inkább lánynak nézte volna. És az egyetlen dolog, ami valódi riadalmat keltett a gyerekben, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár színpadán harsogó zenekar volt. Viszont a 49-es vezetője príma - Emil Rulezt megszégyenítő - utastájékoztatást küldött nekünk (a Fővám téren speciel nyolc nyelven), melynek során közölte például, hogy "nagy tisztelettel lityi-lötyögünk a Belvárosba, ahol is megtaláltam a Kálvin teret!!!". Minderre feltette a koronát a kisfiam, aki helyet foglalva a 74-esen így nyögött: "Jaaaaaaaaaaaj a derekam!". Én itt kezdtem el sírdogálni.

Semmi baj nincs addig a babazene-foglalkozással, amíg nem kérnek azért pénzt, hogy a programért felelős ne tudja a szöveget és/vagy a dallamot. Amúgy ez a mai ilyen volt, ugyanakkor ez láthatóan senkit sem érdekelt. Lénárd például tőlem ötméternyire egy rekvirált kisautóval játszott, nem zavartatva magát amiatt, hogy magamra maradtan jobb híján a horgolt HócHóccal kerekecske-gombocskáztam.

Egy délelőtt Lénóval a játszóházban: höcögés-döcögés, máktörés, repülés, csüccs, adom-bummbumm, megyünkhaza-jómenjvisszasóhomokozni-deneszórjad-megyünkhaza-nemnemnemnem-deakkorisöltözünk-nemnemnemnem-dedededede-pápásziasztok. Egy élmény volt, órarendbe felvesszük.

Ezer ember között is csak ketten voltunk.

Tizenhárom napja tartom magunkat távol mindenféle kisbabás és terhes ismerőstől, mert épp ott voltunk, amikor Bogi unokahúgomon kitört a háromnapos láz (hatodik betegség, exanthema subitum, roseola infantum), aminek a lappangási ideje 10-15 nap. És bár felajánlottam mindenkinek, hogy szívesen elősegítjük a gyerek megfertőződését, egyben immunizálódását amennyiben fertőzünk, senki nem élt a lehetőséggel. Tizenhárom napja tehát csak sétálunk, vásárolunk, pakolunk (Tökmag szét, szerénységem meg össze) és nem terhes nagykorúakat fogadunk - elsősorban Orsit és Esztit emelném ki, akik hihetetlen mennyiségű ajándékkal árasztottak el bennünket Lénó szülinapja és névnapja alkalmából, majd még a fürdetést is megnézték és megállapították, hogy Tökmag csak a képeken tűnik hájdagálynak, bár a narancsbőr nekik is szemet szúrt.

Amúgy ma végre megrendeltem Maszat piros alapon dinoszauruszos DreamBag hálózsákját (igyekszem a tartós cuccokból uniszexeket választani, hátha Lénárdot követi még egy kislány is a sorban) és megszerveztem a fuvart is neki, átvettem BudaiPasa vadiúj számítógépét és főztem egy kurvajó spenótot, szóval eredményes napom volt.

Tökmag egyre újabb és újabb tudományokkal kápráztat. Egyre hisztisebb (amolyan hasonfekve veri magát a padlóhoz nyenyeregve), ha valamit akar, közli, hogy "odddda", megvész egy kis villanykapcsolgatásért és a reklámblokkokért. És valamelyik nap altatni próbáltam a szobájában délután a szőnyegen (ami úgy néz ki, hogy én fekszem, ő meg a csíkos pizsamapólómból varrt rongyocskáját szorongatva, meg az ujját szopva néz rám fáradtan, de szemében az eltökéltséggel, hogy márpedig ő dafke nem alszik), mire négykézláb állva az arcomba mászott és közölte: höööööööö.

Az elmúlt öt napban megtudtam, hogy ha a dinoszauruszok tudtak volna rejszolni, ugyanúgy kihaltak, de legalább boldogabbak lehettek volna.

Aztán.

Befejeztük a Shameless 2. évadát és úgy maradtam.

Voltam.

Diával és Asztronautával a Nemzetiben, aztán meg egy lakásban, aminek ötnullás a közös költsége, és ami annyira fura volt, hogy hirtelen a világ legkomfortosabb helyeként kezdtem tekinteni a negyvenhat négyzetméterünkre.

A negyvenhatra.

Amit most készülünk felforgatni, úgymint festés, átrendezés, bútorvásárlás és az egészből az lesz, hogy Lénárdom első szülinapjára saját szobát kap. Persze nem csak azt, hanem gyerekülést, meg egy csomó mesekönyvet, játékot és ruhát, amit már mind megrendeltem, vagy megvettem. Éppen a tortán gondolkodom erősen, mert banános-rizskrémes piskótatortát biztosan NEM akarok neki sütni. És az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert a kisfiam visszavonhatatlanul hagyja el a puha, babaillatú csecsemőkort, és kezdi meg a kisgyerekek küzdelmes, izgalmas és egyre önállóbb életét (aminek a nyitányaként mindent megtesz a laptop elrontása érdekében).

Amúgy volt ám más is.

Meglátogattuk az ikreket Nikiékkel karöltve és még BudaiPasa is jól érezte magát, pedig vadidegenekkel kellett jópofiznia órákon át. Voltunk Keresztúron Orsiéknál, a Violában Noémiéknél, felköszöntöttük Alízt első, Rékát pedig már a nyolcadik szülinapja alkalmából.

És persze mostam. Sokat.

A délelőtti lustálkodás, meg főzés után délután nekivágtunk a belvárosnak, ahol az egy főre eső külföldi túristák száma kilencvenkettő volt - beleértve az EPCA 46. éves találkozójának résztvevőit, akik lényegében csúcsra járatták a belvárosi szállodák forgalmát. És két dolog biztos nincs máshol: 1. H&M, mert az is tömve volt hisztérikusan vásárolgató EU-s és harmadik országbeli állampolgárral, 2. alvó gyerek, mert volt, aki Lénárdot fotózta le a babakocsiban. A jégbüfénél ettünk egy gofrit, majd a nagy téblábolás közepette egyszercsak beleütköztünk a WAMP-ba, ahonnan nem jöttünk el üres kézzel.

Lénárd pedig jól viselkedett.

Több mint egy hónap után újra érzem a bizsergést az ujjaimban, hogy nekivágjak egy bejegyzésnek, de rögtön eszembe is jut, hogy ez az egész emlékeztet arra a helyzetre, amikor hónapok/évek után találkozom egy ismerőssel, aki megkérdezi, mi van velem. Erre ugye két lehetséges válasz létezik: a) semmi különös, hiszen annyi minden történt, hogy azt ennyi idő után már nem a "na és mi van veled?"-kérdésre fejteném ki, hanem mondjuk háromnapi hideg élelem, néhány üveg sör és bor, meg egy pár doboz cigi mellett a tábortűznél, b) a leglényegesebbnek tartott pontokat felsorolom és megpróbálok nem túl bunkó lenni, amikor a további kérdések megválaszolása elől eliszkolok, mielőtt gyökeret eresztenénk a járdába.

Szóval hol is kezdjem.

Fogytam. Ez nyilván nekem jelenti a legtöbbet, mert elhárult a veszély, hogy egy teljesen új nadrágkészletet kell beszereznem, a régi darabok Vercsinek történő felajánlása mellett. A fogyás körülményei lényegtelenek, bár nem volt szándékos a dolog. Az eredmény viszont nincs ellenemre.

Maszat betöltötte a 8 hónapot, jelenleg a 9 felé kúszik nagy erőkkel, merthogy kúszik, tapsol, és teljesen véletlenszerűen bár, de olykor már pápázik is. A szája be nem áll, a seggében rakéta, az akarata vas, nagy lelkesedéssel felfedezte az állatokat (a macskák látványától gyakorlatilag eksztázisba esik), és éjszakánként lassan sűrűbb a program, mint napközben. Tanultam neki négy verset Varró Dánieltől és ha lehet választani a koszos papucsom (babakocsi kereke, apa szandálja, erkélyről a huzattal bejutó falevél), meg a tiszta plüsspatkány (Nyuszi Úr, pelus, Morzsi-rongy) között, akkor kurvaélet, hogy a papuccsal (stb.) akar játszani, na meg az ajtóval. Túlesett az első betegségen (torokgyulladás, egyből megfejelve némi pelenkakiütéssel is), növeszti a második fogát is és négy napja játszuk azt, hogy fürdés után nem mossuk meg a fogait a végre beszerzett méregdrága fogkrémmel. De majd ma! És Békéscsabán a lagziban a menyasszony után ő volt a második legnagyobb sztár. :)

Na igen, voltunk Csabán esküvőn és BudaiPasa kedvéért magassarkút húztam. (Mily meglepő, magas lettem tőle.) Aztán voltunk Csomádon egy napot, ahol az árnyékos és kellemesen szellős teraszon próbáltuk kiheverni a kánikulát és ahol - bár nap nem ért - úgy leégett a vállam, mint már rég. De aznap este Asztronautával megnéztük a Kramer kontra Kramert, és ittunk két sört, és sétáltunk az Andrássyn és hangulatom lett tőle, ami nagyon jó volt. Meglátogattuk a Nagylányokkal és Lénárddal Noémit, Gergőt és Gellértet, akit Lénó egyből brutalizált is, de hála az égnek, nincs harag. Végül két hetet töltöttünk Maglódon, ahol ott volt anyukám, a macskák, a fagyizó a Martinovicson, a viharok, a kertben a friss paradicsom és paprika, meg az uborka, amiből most csináltam meg életem első koviubiját, és az álmatlan éjszakák, meg a visszaszámlálás, hogy mikor jön haza végre BudaiPasa.

Kaptam sok-sok jó hírt. Az ikrek már hazamehettek a szüleikhez, Csipi Dávid lesz, ha minden igaz, lett egy újabb Szonjababa a társaságban és sokszorosan megörültem annak, hogy Lénárd nem Milán lett.

Tegnap persze hogy akkor érkeztünk meg a Deákra, amikor nem lehetett átszállni a kékmetróra (se), majd húsz-huszonöt perc várakozás után a tűző napon (Tökmaggal), begördült az M3-pótlóbusz, amiről néhány percen belül kiderült, hogy csak az Astoriáig megy. Vagyis nem lehetett az M3-pótlóval eljutni egy olyan megállóba, ahol át lehet szállni az M3-ra. A Kálvinnál sikerült olyan ádázan megjelennem az ellenőrök előtt, hogy nem merték kérni a jegyemet, bérletemet. Ezután szinte zökkenőmentesen jutottunk ki Lőrincre, ahol remek napot töltöttünk Zitánál és megnézhettük Csipit is. Aztán hazajöttünk és Dióskali lemosta magáról a vonatszagot, mert ezek szerint nincs különbség közlekedési eszközök között, ha tombol a kánikula.

Tökmaggal az elmúlt két és fél hétben gyakorlatilag alig voltunk itthon. Vagy ha igen, akkor nem kettesben. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy elítélendő módon, de hanyagoltam a krónikázást. Néha még programot is le kellett mondjak, mert menet közben jöttem rá, hogy túlszerveztem magam, vagy mások engem. Viszont BudaiPasa minden születésnapi ajándékát megrendeltem, meglátogattuk végre Kerkát és Esztert a Svábhegyen, elköszöntem az emigrálni készülő Edinától, levágattam a hajam, ültem vérvétel közben, minden dokimnál voltam kontrollon, lenyűgöztük Lénárddal dédiéket, voltunk Alízéknál, vendégül láttuk Orsit, Nimródot és Enikőt, bábáskodtam egy lehetséges örökbefogadás felett, kaptunk esküvői meghívót a Kertemben, ügyintéztem a humánpolitikán, összehoztam Évi közreműködésével egy állásinterjút, piknikeztem a Városligetben, meg a Mozgásjavítóban, és még pénzügyi tanácsokat is kaptam. Most meg mosogatnom kéne, de nem tudom magam rávenni...