Naivitás volt azt hinni, hogy a legnagyobb szívás, ami a terhesgondozáson érhetett eddig, az a huszonnégy órás pisi ismételt gyűjtése volt. Ma már ott tartottunk, hogy jövő hét hétfőtől be is kell feküdnöm - csak a bizti kedvéért. Amilyen klasszul alakult az első hét és fél hónap, annyira nyomi lett ez az utolsó másfél.

Ezen a héten kicsit kevesebbet fogok unatkozni, hiszen BudaiPasa ősziszünetel. Ki is találta, hogy a hét második felében jól elkérjük a kocsit és szigorúan a Péterfy egyórás vonzáskörzetében maradva, de programunk lesz. Egyrészt csalódást kellett okoznom neki, mert én speciel szerdán és csütörtökön is megyek éppen a Péterfybe, ráadásul eléggé a nap közepén, vagy ha nem, akkor utána még programom van. Másrészt magamban lejátszottam, hogy egy kiadós hétköznap délutáni csúcsban a Péterfy egyórás vonzáskörzetét nagyjából a 7-es busz vonala teszi ki és kizárólag akkor, ha rajta ülünk. (Mondjuk vajúdás szempontjából már szinte mindegy, hogy hol teszi az ember lánya, ha nem a kórházban.) Külön nehezíti a helyzetet, hogy az "ami befolyik, az rögtön kifolyik"-elv alapján működő pisigép lettem, így a kultúrált klotyó elérhetősége sem hátrány. De azért kreatívak voltunk és megyünk koncertplakát-kiállításra, meg talán az Állatkertbe (itt gyenge pontnak éppen a mosdót érzem, de ha nem iszom túl sokat előtte, akkor talán lesz alkalmam végre beváltani a gyereknapi kuponjainkat). De legalább a Ligetbe.

Vagy - amit a legjobban szeretnék - SZÜLNI.

Egyre nehezebb a várakozás. Holnaptól a 39. hetet taposom és tegnap óta nem látom a végét. [Jó, nyilván nem lehet egy megálmodott időpontra (október 29., 23:55) alapozni, de bevallom, reménykedtem benne, hogy bejön. BudaiPasa ezt irigyli tőlem, hogy ennyire tudok lelkesedni (meg csalódni). És nem jött be annak ellenére, hogy én speciel nem bánnám, mivel már sem az ébrenlét, sem pedig az alvás nem kényelmes, nincs már mit felvennem és általában meglegyintett engem is a bálna/hordozórakéta/anyahajó-érzés, ami utolér minden kismamát a harmadik trimeszter vége felé.] Ugyanakkor hiszek benne - vagy legalábbis megpróbálom -, hogy Maszat tudja, meddig húzhatja a bentlétet.

Összefoglalva: jöjjön ez a gyerek, amikor akar, de az lehetőleg legyen most.

Nos, mégsem megyek el jósnőnek, mert az álmom nem jött be, még egyben vagyok Maszattal. Bánatomban pedig blogsablont szerkesztek.

Ma bementem a terhespatológiára igazolásért a táppénzhez, ahol ugyanaz a (három héttel ezelőtt is megénekelt) doki úgy fogadott, mintha kicserélték volna. Mosolygott, viccelődött azon, hogy egy ilyen vaskos könyvet (Libba Bray: Az az édes, távoli harang) van-e még időm kiolvasni, majd halálos komolysággal előadta, hogy többet nem kell mennem a rendelésére, ha a vérnyomásom ilyen szép marad, de azért gyűjtsek megint egy adag egynapos pisit. Majd az arcomat meglátva még ki is nevetett és közölte, hogy még tényleg komolyan beszél.
Lehet hogy inkább hasmenéssel kellett volna táppénzre mennem...

Amúgy ma gasztroblogger is leszek, ha ehető kaját sikerül készítenem csirkéből, paradicsomból, camembert sajtból és párolt zöldségből. Ha nem, akkor sütök egy adag bundáskenyeret és hallgatok, mint a sír.

Csak hogy teljesen őszinte legyek, nincs kedvem befejezni, amit elkezdtem (a nappali takarítása). Még az sem motivál, hogy valamikor folytatnom kell a portalanítást, ha ma nem is.

Volt itt a védőnő, aki mindennek nagyon örült, majd távozása után lementem pudingért vásárolni, ettem egy rántottát és kerek másfél óra alatt összeírtam a szülés utáni bürokratikus, meg egyéb tennivalókat BudaiPasa kedvéért. :)))

Ebéd után megnéztük a Roger nyúl a pácban-t, aztán az Esküvői tortá-t, most pedig rátaláltam az I.Q. - A szerelem relatív-ra. Mindeközben Maszat élvezi az életet, de nem bánnám, ha lassan ezt idekint tenné. Annál hamarabb kaphatna (már jövő ilyenkor) BudaiPasa nagyszerű ovisteájából. És anya annál hamarabb tudna nem csak az oldalán aludni.

Mikor máskor fájdulna meg a fogam, mint szülés előtt. Holnap fogorvos. Buuu.

... és kiírtuk, hogy "Ne adj a halaknak enni, mert dagadtak lesznek. És mert Zalán megetette őket".

Amúgy megkezdődött a 37. hét. Voltam ultrahangon (Maszat már 2800 gramm felett van), NST-n (nyomtam a gombot, mint süket a csengőt), vérvételen (nem ájultam el), Terinél (nem durrantam ki a belém diktált ebédtől), Ibolyában Esztivel (forrócsoki, nyamm), majd összeszedtem Zalánt és most a Shrek 2-t nézzük, miután hazajöttünk a játszóról.

Négy hét múlva már lehet, hogy anya leszek...

Tanácsos lettem, fizetési fokozatot léptem és két nappal több szabim van egy évre. Most hogy lényegében nem dolgozom már szülésig, a felsoroltak közül a tanácsosság az egyetlen kézzelfogható. Mert az jól hangzik.

Amúgy egy igazán remek napot zártam. A múlt heti után meglepően kedves volt a terhespatológus, Ákossal jót ebédeltünk, a Madarászban előreléptem (ld. fent) Niki-Mikivel meg pont olyan volt mint régen.

És hogy ne feledjem megemlíteni: úgy tűnik, elkezdtek jelentkezni a jóslófájások.

Kezdődött azzal, hogy majd megvesztem a behűtött, lédús őszibarackért. Márciusban. Aztán nyáron a Gyöngyösi sétány zöldségesénél kilószámra vettem a barackot.

Júniusban anyuka vödörben szállította a cseresznyét, de a sétányon is rendesen pusztítottam. Nem egy iratanyagot sikerült leennem a jóféle cserkóval és pont nem is érdekelt.

Aztán jött a minyon-mánia. Ölni tudtam volna egy puncsos, vagy csokis minyonért, de persze a környéken egyetlen cukrászda volt, amelyik egyáltalán árulta a cukrászipari csodát, az sem a legközelebb. Így legalább igazi ünnepnap maradt a minyonevéses nap.

Következett a görögdinnye, igaz, a mennyiségi korlátot a pisilések miatt be kellett építenem a rendszerbe, de jó volt.

Majd megérkezett a szőlő és a szénsavas ásványvíz időszaka. Kilós fürtöket sikerült elpusztítanom egy délelőtt leforgása alatt, míg itthon toltam az ásványvizet - hol szörppel, hol anélkül.

Most éppen a tej (tejízű tej és nem a fehér víz), a savanyú-lédús-ropogós alma, a csokikrémes-kakaóstésztás sütik, meg a Fanta narancs játszik. A kínai kajából még azelőtt kiábrándultam, hogy rákattantam volna...

Bár éppen a múlt héten realizáltam, hogy már alig valamennyi (jelen állás szerint öt hét) van a szülésig, ma a terhesgondozáson mintha átszálltam volna a szolnoki személyről a miskolci gyorsra. Már hetente kell mennem vizsgálatra, már a rejtélyes NST-re is kaptam időpontot (ez az az izé, amivel Maszat szívverését figyelik), túlestem az első 24 órás pisigyűjtésen (na ezt mondjuk elkerülném egész hátralevő életemre, ha lehetséges) és már vannak hálóingjeim a kórházi csomagba. (Nagyjából ez teszi ki a kórházi csomagomat jelenleg.)

Átlagosan napi másfél-két bejegyzést kellene produkálnom ahhoz, hogy az ezredik Maszat megszületését hirdesse. Ebben nem az a durva, hogy már az ezredik poszt környékét taposom, hanem hogy öt hét és egy nap van csak hátra a kiírt időpontig (ez persze nem kőbe vésett dátum). Ami viszont biztos, hogy BudaiPasa ott lesz velünk és ettől sokkal jobb.

Tegnap voltam a Lászlóban, aztán a Péterfyben. Előbbiben a mindig tündéri belgyógyászom írta az ambuláns kezelőlapomra a kiváló vérképem eredményeit, az utóbbiban pedig egy hihetetlenül lekezelő és seggfej, menedzsernek-született-de-pályát-tévesztett nőgyógyász cseszett le, hogy tíz nap leforgása alatt hogyhogy nem diagnosztizáltam, kezeltem és szüntettem is meg egyben a magas vérnyomásomat. Ezek után Terivel lecsóztam, Marival cukrászdáztam és még egy kismamafarmerrel is megleptem magam.

Borzalmas és hisztis éjszaka után ma kilenckor közepes emberi mivolttal keltem és nekiálltam a lakás ganajozásának, megszakítva egy kis ügyintézéssel és fodrászolással.

És a napi jó hír, hogy a Wasabinál már nem azokat a borzasztó rizsgombócokat adják ajándékdesszertként.

a mai nappal befejeztem hivatali ténykedésemet. így, hogy rávettem magam, már nagyon elégedett vagyok. vhííííííííííííííííííííííí!