Diós.Kalács.

Van az úgy.


Jó lenne tudni.

2012. február 27. 11:19 - dioskalacs

Jó lenne tudni, vajon megengedhetem-e magamnak a boldogtalanságot is néha anélkül, hogy bűntudatom lenne.

Gergővel most éppen elég rettenetes időszakot élünk és nem tudom, hogy fogunk ebből kilábalni. Most jutottam el odáig, hogy az egész délelőttöt végigbőgtem és közben azon zakatoltam, hogy ennyitől csak nem megy el a tejem. (Tudom, hogy ez hülyeség, de erre értettem, hogy mostanában még rosszul sem érezhetem magam, mert már annak is következményei lehetnek.) Visszatérve a fősodorba, vannak napok - így ez a mai is -, amikor egyszerűen semmi nem működik. Mintha kevesek lennénk Lénárdhoz és egymáshoz is. És persze szeretném azt hinni, hogy ez a ritkább, és alapvetően jó nekünk és boldogok vagyunk, de amikor nem, az teljesen elnyomja a jóságot és a boldogságot, mintha azok soha nem lettek volna, csak a viták, a feszültség és az elkeseredettség. És az egyre durvább visszavágások, az egyre könnyebben elpattanú húrok, az attól való félelem, hogy mikor lépjük át azt a határt, ahonnan már nem lehet visszatáncolni, amit már a másik nem tud megbocsátani. Mindez persze újabb feszültséget szül, ami csak újabb vitákat generál és megint egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz a vonalhoz. Pedig nincs még két olyan ember, aki ennyire fontos lenne nekem, mint Gergő és Lénárd. És tudom, hogy Gergő is ugyanígy van velünk. És egy rossz ébredés, a figyelmetlenség, vagy egy nyitva hagyott ajtó mégis mintha felülírná a fontossági sorrendet.

Ilyenkor pedig nem lehet felpattanni és elszaladni egy kicsit, hogy egyedül lehessek és kiszellőztethessem a fejem, de még csak igazán el sem hagyhatom magam, mert Tökmag a szomszéd szobában alszik és ha felébred, akkor nem lehetek csak félgőzzel anya. Márpedig anya az vagyok, meg feleség is. Meg Dióskali is, aki rumlis és pukkancs, aki habzsolja a világot, de pillanatok alatt vált és belesüpped a szomorúságba is, aki egyik nap nem tud nyugodtan megülni a seggén, a másik nap meg nem kel fel a könyve mellől. Ellentétes vagyok és kicsit kiszámíthatatlan - kivéve, hogy bizonyos dolgok mindig fel fognak bosszantani. Tisztában vagyok a hibáimmal, de ez nem jelenti azt, hogy minden alkalommal uralni is tudom azokat. De szinte semmit nem csinálok félgőzzel, amihez kedvem van. Beleértve Gergőt és Lénárdot, a Nigella-féle csokitortát, a bömbölést egy délelőttön keresztül, a szennyestartóval folytatott küzdelmet és a könyvek és ruhák vásárlását. 

Szóval felpattanás helyett születik ez a bejegyzés, ami talán túl érthető, túl konkrét és keresetlenül őszinte, van benne egy kis családi szennyes, meg az, hogy Dióskali is ember. De álszentség lenne azt a benyomást kelteni, hogy csak azért, mert szeretjük egymást Gergővel, és mert van egy csodás gyerekünk, attól máris dalra fakadnak a fák is. Ennyit rég vitatkoztunk és veszekedtünk, ugyanakkor bízom benne, hogy ilyen boldogok soha nem voltunk még. Én legalábbis biztos nem. És ehhez kell Gergő is, nem csak Lénárd. Olyan ez, mint a produkció és a Kontrax. És csak együtt mehet ez nekünk.

Szólj hozzá!

készülődés.

2011. december 23. 10:17 - dioskalacs

A pulyka pácban, a mézes dobozban, a hókifli tálban, a zserbó felett dermed a csokimáz.

BudaiPasa alszik.

Lénárd alszik.

Dióskali alvajár.

Mosni kéne. Mosogatni kéne. Takarítani kéne. Meg kéne csinálni a laptopot/internetet, mert valami nem stimmel velük. Csokis-narancsos kekszet kéne sütni. Halászlevet kéne főzni.

Ja, és Maszat két hét alatt 2x360 grammot szedett fel. Sebaj! Majd ő is használhatja a lépcsőgépemet.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása