Lénó sorra hordja ki a játékait a nappaliba és rém büszke magára, hogy mindezt már függőleges testhelyzetben végzi, illetve most próbál egy valahol megtalált kiskanállal kölesgolyót enni. És jövő héten már a bölcsis nyílt napokra megyek. Megjegyzem, szívszorulva...
Kedd.
Az úgy kezdődött, hogy Karácsonykor már járni fog. Mit járni, szaladni!
Jó, Karácsonyra még nem járt. Aztán sorra hagytuk el a tizennégy, -öt, -hat hónapokat és már kezdtem egy kicsit aggódni, hogy miért pont az én fiamban nem lelhető fel a késztetés egy morzsája sem az önállósodás iránt. Persze jelek már voltak. Néha elengedte amibe kapaszkodott, de a huppanás nagyobb élmény volt, mint az állás. Olykor a kanapé mellől odavetette magát hozzám, de ezt a legritkábban kísérte lépés. De ma, ma megtört a jég. Lénárd egyszercsak rájött, és már csinálta is.
Én? Én meg megírom.
Csütörtök.
Vercsi a gyerekeknek: "Képzeljétek, Lénó már jár!" Zalán: "Hova???"
Vasárnap reggel.
Pokoli éjszaka genoviai árvákkal és a félórás alvási ciklusok között egy órákat üvöltő Tökmagnak köszönhetően nettó két óra alvással. Üvöltés oka a kislábujján nem be-, hanem hülyén nőtt köröm. Tanulság: mindig lehúzni a zokniját, ha nem tudom mi a baja.
Vasárnap este.
Lénárd az etetőszéket tologatja a nappaliban. Nyilván ennek Babómari örül a legjobban, aki a múltkori affér óta a nemköszönést választotta, mint a konfliktuskezelés korszerű és vérintelligens módját. Ugyanakkor annyira meglepődött, hogy én meg a minap ráhellóztam, hogy visszaköszönt. Jól kib@sztam vele.
Tökmag megint beteg. Ez így önmagában persze még nem dráma, de erre a hétre három kisbaba/-gyereklátogatás volt betervezve, amiből kettőt már lemondtam, a szombatira viszont ha máshogy nem, de egyedül mindenképpen elmegyek.
Lénárd egyébként elképesztő tempóban fejlődik. Két-három héten belül elkezdett mászni (erről már kezdtem lemondani, tekintve, hogy a kúszás után egyből felállt), egyre töbször látom felülni (ebben eddig is csak kényelmes volt), megtanulta, hogy hol van a lámpa, a repülő, meg a feje, imádja a sonkás-sajtos szendvicset, meg a Cserpes gyümölcsjoghurtokat és befejeztük a szoptatást. Ez nem járt akkora megrázkódtatással, mint ahogy illenék egy vérbeli ősanya szerint, de mert a mennyiség gyakorlatilag értelmetlenné tette a dolgot, nem mutattam hajlandóságot arra, hogy szarul érezzem magam emiatt. És Lénót sem zavarja, hogy tápszert kap lefekvés előtt. Zavarja bezzeg a gyógyszerész csajt az Erzsébet-Nagylajos sarkán, de őt meg pont leszarom.
Újdonság még, hogy ha tehetem, jövő szeptemberben visszamegyek hat órában dolgozni gyes mellett, már ha Lénárdot felveszik bölcsibe (vagy Juditmama vállalja az állandó felügyeletet...). Persze szép volt a nagy elhatározás, hogy majd Gergő átveszi a stafétát és ő meg gyesre, de anyagilag nem nagyon engedhetünk meg magunknak ilyesmit. Főleg, hogy Lénárd saját szobát kap szülinapjára, így a nappalit egy kicsit rendbe kell szednünk. Ezt a legnehezebb egyébként jelen pillanatban felfogni, hogy az a kis süvöltő büdösbogár, akit a Péterfyben a kezembe nyomtak már egy éves lesz.
Most pedig Magnumot fogok nézni a Cool-on.
Lénárd tegnap megfordult. A hátáról a hasára. Sokszor. Nagyon sokszor.
Első lépcső: a lakástól a kapuig. Egy segítő kéz.
Második lépcső: le a kisföldalattihoz.
Harmadik lépcső: le a kisföldalattitól a Deák téri metróaluljáróba (+ mozgólépcső).
Negyedik lépcső: fel a felszínre a Gyöngyösi utcánál.
Ötödik lépcső: fel az elsőre a Madarászban. Egy segítő kéz.
Hatodik lépcső: le a földszintre a Madarászban. Egy segítő kéz.
Hetedik-nyolcadik-kilencedik lépcső: le, lejjebb és fel a Gyöngyösi utcánál a metróhoz.
Tizedik lépcső: fel a Lehel térnél az aluljáróba.
Tizenegyedik lépcső: fel a Lehel térnél a felszínre.
Tizenkettedik lépcső: le a Lehel téri aluljáróba. Egy segítő kéz.
Tizenharmadik lépcső: le a metróhoz a Lehel téren.
Tizennegyedik lépcső: fel a Deákon a kisföldalattihoz (+ előtte mozgólépcső).
Tizenötödik lépcső: fel a kisföldalattitól a felszínre.
Mindezt Maszattal és a babakocsival. Ettől leszek én fittipopsi.
Tökmag hangja már nem tökmag, egészen pontosan egy (vagy inkább ezer) üvöltő dervisként adja tudtunkra, ha valami nem tetszik. A nem tetszik-kategóriába tartozik többek között a letevés, a felvevés, a leülés, illetve az öltöztetés. Leginkább az öltöztetés. Cserébe tegnap elkezdett nevetgélni és ez kicsapta a legnagyobb teljesítményű cukiságfaktormérő berendezésemet is.
És ha már, akkor örömmel jelentem be, hogy Lénárdnak már csak egy icipici hiányzik ahhoz, hogy a hátáról teljesen a hasára forduljon, így gyanítom, nemsokára minden szabad pillanatomat a kölök hajkurászása teszi majd ki.
A papírpelenkagyártók által a csomagoláson feltüntetett méretek pedig számításaim szerint nincsenek összhangban a produktummal. Eddig amiatt panaszkodtam, hogy a napi öt-hat kakinak köszönhetően százszámra használjuk el a pelenkákat. Jelenleg éppen azt a játékot játszuk, hogy két kakából háromszor öltöztetem át Maszatot. Kezdek aggódni a mosópor-, víz-, és áramfogyasztás miatt.
Sovány vígasz, hogy a pöttyös komolyan gondolta ezt a mindenötödiknyer-dolgot, mert az ötödik túrórudival tényleg nyertem. Egy hatodikat. Arról nem is beszélve, hogy van még egy milky way csokinyereményem is. Vháháháháháááááááááááá!
Megérkeztek a Heavy Tools-ból rendelt cuccaink és rettentően megörültem, hogy nem volt nagyképűség S-es pólót, szoknyát, meg pulcsit venni. Háháhá!!! Ez az öröm kellően ellensúlyozza, hogy hólyagosra égett a szájpadlásom BenBácsi vacsorájától. És most nézem, hogy Tökmag lába óra-harmincról óra-negyvenötig jutott. Háton fekve lassan már körbe tud fordulni...
Tökmaggal (avagy Halbűvölővel) ma nagyot sétáltunk és közben bejelentkeztem fodrászhoz is. Szia tavasz!
maszat első törvénye: bármilyen takaró bármilyen fekvőhelyzetben lerúgható.
bizonyítás: éjszaka a kisfiam kikúszott a paplanja alól. ha nincs rács az ágyon és van egy vésője, már félúton lenne jóna néni nappalija felé, amit amúgy is meg akarunk szerezni...
maszat első törvénye: bármilyen takaró bármilyen fekvési helyzetben lerúgható.
bizonyítás: a kisfiam éjszaka konkrétan kikúszott a paplanja alól valahogy. ha nincs rács az ágyon, és lenne egy vésője, már lehet, hogy félúton lenne jóna néni nappalija felé.
Már csak két nap van hátra a teljes lazulásig, holott két hete még úgy terveztem, hogy fenét maradok itthon szeptember 30-a után, jobb lesz nekem október közepéig a Madarász utcai ingergazdag környezet. Persze mindenki szuperkedves lett így az utolsó napokra, kivéve Mérit, aki hatványozottan hozza a formáját (de mindig vigaszt nyújt a száján terpeszkedő herpesz látványa...). Így a végére eléggé elegem lett az emberekből.
Egyre nehezebb az ébren maradás is annak ellenére, hogy már este fél tízkor kidőlök. Egyrészt a hátára fordított teknősbéka is kecsesebben és könnyedebben mocorog, mint én, másrészt nagy felfedezésem, hogy az éjszakai pisik száma a trimeszterekével megegyezik. Mindez együtt nem túl pihentető. És akkor még az egyre inkább a szülés körül forgó gondolataim is hozzáadódnak a káoszhoz, amit csak a frissen kiteregetett babaruhák tudnak ellensúlyozni, meg BudaiPasa dörmögése.