Ettől a pillanattól kezdve viszont nem volt megállás. Pulykát sütöttünk, salátához valót szecskáztunk, tartárt kevertünk, rendet raktunk, csillogósítottunk, suvickoltunk, már-már vikszeltünk, vakszoltunk és szidoloztunk is, de megérte.

Délután fél 4-kor aztán befutott Jézuska az ajándékokkal is, majd 4-kor megint, majd futottunk mi is egy kicsit utána, de elkaptuk. Végül újra itthon, degeszen, álmosan.

Az volt a terv, hogy a karácsonyfát visszafogottan, már-már szerényen díszítjük. Aztán kibontottuk, és rá kellett jönnünk, hogy egyetlen szóval lehet jellemezni a helyzetet: újratervezés. Lett tíz négyzetmnéternyi díszítendő felületünk. Így aztán az angyalfánk senem visszafogott, senem szerény, hanem meglehetősen csicsás. De az illata a vizuális sokkot kellőképpen ellensúlyozza.

Mikrodiktátor délután négykor kipucolta a cipőjét és azóta ötpercenként megkérdezi, mikor rakjuk ki az ablakba. Szerintem annyira be van sózva, hogy számítok egy hajnali 05:10-es ébresztőre.

ma komoly kérdésekben kellett döntsek:
a) mit ebédeljek? (húst krumplival)
b) minek minősítsem a különbözetet ahelyett, ami a jegyzőkönyvben szerepel? (nekem lett igazam. mindig nekem lesz igazam a végén.)
c) mit vegyek a boltban? (kiflit, joghurtot, kivit)
d) milyen színű akrilfestékkel fessek hungarocell-gömböket? (türkiz, narancs, kevert napsárga)
e) a gyereket november végén - nevelés nélküli munkanap lévén az oviban - anyámra hagyván menjek-e a világvégére táncolni? (erősen hümmhümm-kategória)
f) legyek-e akkora balek, hogy elvállaljam a szülői munkaközösségi tagságot pusztán azért, mert hízelgő rám nézve, hogy az óvónénik rám gondoltak? (mi sem természetesebb...)
és még csak hétfő van.

Amikor az alig szemerkélő esőben lesétáltam a Mexre és felszálltam a kisföldalattira, még nem gondoltam volna, hogy ez a csütörtök egy kurv@jól álcázott hétfő. Amikor a Hősök terénél monszun fogadott, még mindig csak gyanakodtam. A bizonyosság pillanata akkor következett be, amikor a 105-ös megállójába érve a külső sávban alig hatvannal elrobogó furgon negyven liternyi pocsolyalével terített be fél szempillantás alatt, talptól vállig. Az irodában szutyogtam és egy kevés levet is ereszetettem, majd - miután rájöttem, hogy a kézszárító a mosdóban alkalmatlan egy farmer gyors megszárítására - élve a lehetőséggel, hazavitettem magam és átöltöztem. Teljesen. Ellenkező esetben most Mikrodiktátor gazdagabb lenne hat darab békatestvérrel, akiket a nap folyamán keltettem volna ki, én meg minimum egy vesemedence-gyulladással.

A Lipótiban négyszer kellett megismételnem, hogy vajas croissant-t kérek, az utolsónál kicsit feltekertem a hangerőt és tagoltabbá vált a beszédem, mint az egyszeri magyaré külföldön. Hát nem megsértődött az eladó kislány? Hogy neki jegyzetelnie kell, meg írnia, meg faszomsetudjamit, őszintén szólva nem is érdekelt. Igaz, nem terheltem a saját problémáimmal sem, miszerint

- nekem is hosszú volt a napom,

- nekem is melegem van,

- vele ellentétben 20 perccel azelőtt én akkorát pereceltem cajglival az Uzsoki-Erzsébet sarkánál a villamossíneken, hogy odalett a bal lábfejem, mert persze sikerült hosszában rátekernem a sínekre, mivel béna vagyok, fáradt és hőgutát kaptam hazáig,

- kibaszottul idegesítő felnőtt emberrel kommunikálni abban a daráló üzemmódban, ami már a majdnem négyévesnél sem feltétlenül szükséges, értsd: négyszer elmondani ugyanazt a végtelenül egyszerű dolgot egymás után.

Tényleg bazi nagyot estem. Szerintem BudaiPasa lassan oldalsó kerekeket szerel a bringámra, csupán a biztonság kedvéért...

9:00. Megérkezünk az állatkertbe.

11:17. Bassza meg, lemaradtunk a fókasóról. Mikor van a következő? Fiam, tuti nem maradunk itt fél ötig...

16:30. Délutáni fókasó.

17:40. Hazaérkezés.

20:12. Mikrodiktátor úgy tíz perce alszik.

- Hát te, nem szabin vagy? - kérdi egy kolléga.
- De, csak behoztam a táppénzes papíromat.
- Beteg voltál??? De semmi komoly, ugye? (Itt kérdezem: MILYEN HÜLYE KÉRDÉS MÁR EZ???)
- Nem, semmi extra. - Mit tökösködjek azzal, hogy tkp. kórházban voltam és telenyomtak infúzióval, meg gyulladáscsökkentővel és csak mázlim volt, hogy nem kellett vért kapnom?
Mikrodiktátor ekkor érezte úgy, hogy ideje tisztázni a helyzetet:
- Igen, anyát elvitte egyik éjjel a mentő.

Tegnap lementem vásárolni amolyan készletfeltöltő céllal, de arra nem számítottam, hogy a mai egynapos zárvatartás miatt sehol nem kapok majd kenyeret. Még szeleteltet sem. Gyorsan ellenőriztem, hogy a sóletkonzervek is fogynak-e, mert ha igen, akkor vettem volna én is néhányat és ma reggeli után leköltöztem volna a családdal az atombunkerbe.
‪#‎egynapignincsbolt‬ ‪#‎nyilvánjönavilágvége‬

Megvan az az érzés, hogy átfázva beáll az ember a zuhany alá, semmire sem vágyva jobban, mint a forró vízre? És az megvan, amikor már feladja, mert öt teljes perce csak fázlalóan langyos jön helyette?
Hat perc után befutott a meleg víz. Vháháhá!
‪#‎nemadomfelmertnemérdemes‬ ‪#‎néhamegérivárni‬ ‪#‎kellemescsalódásavilágban‬ ‪#‎biztosmesszirőljött‬

Mikrodiktátor nyomatékosít:
"Anya, most már menj ki. Érted? FOGOD?"

A Tiszánál nézem a cipőket. Mindegyikből egységesen 39-es van kirakva, így persze esélyem sincs bemérni, melyik csukát érdemes a szívembe fogadni. Kérdi az eladó srác, hogy segíthet-e, mire én megkértem, pusztán tájékoztatásképpen árulja már el, hogy a nekem bejövős modellből van-e kisebb méret. Persze hogy nem volt. Nem adta fel.
- Abból - mutatott egy türkizkék, száz méterről is élénken ragyogó darabra - van.
- Szép az, csak hát mostanság inkább dolgozni járok, semmint fesztiválra.
- Nem lehet olyan szigorú a munkahelyed, hol dolgozol?
- Egy hivatalban jogászként.
- Esetleg nem tetszik megnézni azokat ott?
- Szerintem térjünk vissza a tegezéshez...
Anyám!