Hurrá, nyaralunk!

A lezuhant űrhajóst ne fogd el, ne öld meg, ne edd meg.

Háttal nem kezdünk mondat.

Rossz, amikor BudaiPasa fáradt, mert nehéz eldönteni, mérges-e rám, vagy sem. Amúgy mindenki rühelli feltenni és hallani is a kérdést, hogy "baj van?", oszt mégis feltesszük és hallgathatjuk, lassan hozzá is szokhatnánk (mi így, az emberek). És aztán úgysincs baj (kivéve, ha túl sokszor megkérdezzük, mert akkor már baj lesz, hogy túl sokszor megkérdeztük és hogy hol van a sokban a túl, azt senki nem tudhassa), csak tényleg fáradt és aztán együtt hallgatjuk a tévében a meccsközbetítést a kádban ülve és olyan nosztalgikus érzésem lesz, amikor beájulok. Reggel meg némi kreatív morzsa fogadott a mosógépen két hajgumiból és három hullámcsatból :-). Most akkor mitől is ne legyen jó nekem?

Hétvége, tecsodás. Minden szinten.

Ma sürgősen vádat kellene emelnem. Na de hogyanmár, ha még a nyomozást sem kezdtem el. Cserébe orrtól állig eperturmixos vagyok, mert a rengeteg eszemmel a legbazibb bögrébe csináltam, ami még nem söröskorsó. Amúgy pedig úgy amúgy. Álmos vagyok és minden használható cipőmet BudaiPasánál hagytam, mondván, csak nem hűlik le az idő csütörtökig. Hát mégis, nézem is a Teva papucst, nem akar-e, de nem, továbbra is a papucsság elsődleges jegyeivel rendelkezik. Semmi bűbáj nem szorult belém, őszinte részvétemre. Ami jó, hogy a hétvégén megint többet leszek BudaiPasával, mint nem. Jameghogy újra fehér harisnyát húzhatok, hajat fonhatok, tűzhetek, hallgathatom, hogy "ne sminkeld ki magad!", meg hogy "cicukák", "lujzikák", "kérte a Pista bácsi", "hányszor mondjam még, hogy nem tudom?!", "na, álljunk össze!", "hol van?", "miért nincs itt?", miközben Vili szolgáltatja a pultról a fényt az őskáoszhoz, amiből mégiscsak egy Garabonciás jubileum lesz szombaton fél négyre. Utána pedig bejelentkezem a fodrászhoz. Végre és valahára.

Aha, napozás, mi?!

BudaiPasa itthon újra, még, meg már, meg jajdesűrű az élet, mint a hab a tortán. Ötvenhat néző az ötvenhat néző, aztán friss levegőn végigtekerni az Andrássyn, csönögni a tétova téblábolóknak, élvezem, meg hogy a Műcsarnok éjjel az olyan, mint hétre a Nemzeti előtt. Minden reggel és este megcsönögtetem, amolyan ritualice, kivéve ha Babóék már alszanak, mert a plafon nem partvisveréb, hisz éppen azért is lehet elérni a partvissal. És Babóék egyik keze partvis. Sküszöm. Holnap pedig hatóságilag napozom, már megvan a felszólítás, meg a miegymás, fehér vagyok, mint a hó, el is visz a Télapó. Tegyük hozzá még azt is, hogy "Hohohó!" és jujborzalomebugatta. Költő nem leszek, az egyszer biztos. Meg malteroskanál.