"A vajazást, margarinozást könnyű, sovány túrókrémmel helyettesítsük, erre halmozhatjuk a friss citromlével, pár csepp olívaolajjal lecsepegtetett reszelt sárgarépát, almát, kígyóuborkát, cukkinit vagy egyéb, ízlésünk szerinti nyers salátakeveréket."
"A várandósság kezdetétől ügyelnünk kell a cukorfogyasztás korlátozására. Hizlal, értéktelen, üres kalória, s terhességi cukorbaj esetén egyébként is teljesen le kell mondanunk róla."

OMG! És ez még csak két tanács volt az ezer közül, amit olvastam. DE. Egyrészt nincs olyan ízlés szerinti salátakeverék, amit jóérzéssel tudnék felhalmozni a papírvékonyra szeletelt, sovány túróval megkent tönkölybúzakenyérre. Már csak azért sem, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy ez bármilyen éhségcsillapító hatással bír. (És itt most nem a százötven kiló beszél belőlem, hiszen Dióskali testtömegindexe mindig is a normál értékhatáron belül volt.) Másrészt nem gondolnám, hogy a cukor teljes elhagyása áldásos lenne az ember vércukor-háztartására, amivel nem véletlenül áldott meg bennünket az anyatermészet. Ráadásul Schuller doktor is úgy véli, nem érdemes kómába esni a cukorfogyasztással való leállás miatt.

Ja, és akkor még ott van az, hogy ne idegeskedjek. Engem speciel nem a rosszullétek gyötörtek a - lassan letelő - első három hónapban, hanem az, hogy sokszor hetek teltek el anélkül, hogy egy igazán jót aludtam volna. És ez nem kifejezetten fejleszti az ember lányának humorérzékét. Nem tudom, vállaltam-e ennyi konfrontációt a hivatalban eltöltött első másfél évben, mint amennyit az azt követő három hónapban. (Igaz, legalább ki is adtam magamból és nem a tükörképemmel beszéltem meg otthon a fürdőszobában, hogy mit kellett volna mondanom.) Erre azonban senki nem gondol, amikor a stresszmentes, nyugodt, harmonikus légör megteremtését javasolja.

Nem könnyű tehát megfelelni a manapság divatos kismama-ideálnak. Az egyetlen védekezési lehetőség, ha egy megfelelő szintű odafigyelés mellett kellő kritikával kezeljük és szelektáljuk a teljes életmódváltással kapcsolatos tanácsokat. (Ezek a tanácsok ráadásul részben érvénytelenek akkor, ha mondjuk meg vannak áldva azzal az örökséggel, mint Dióskali.) Nem attól leszek rossz anya, ha megeszem egy szem Toffifee-t, egy kocka mogyorós Milkát, egy tányér tojásos lecsót, neadjisten egy vajas-párizsis zsömlét. Szerintem.

megkaptuk a papírt a mozgóról. ha már a számlámon is lesz, akkor tényleg elkezdek örülni.

nem láttam élőben a királyi esküvőt, talán annyira nem is érdekelt, de két dolgot megállapítottam: hajdú-sarka kata fhrrrrr-grrrmmmmmb, kate middleton ruhája viszont álomszép volt.

most pedig e nagy nap örömére budaipasa tortellinit főz, paradicsomszószt melegít és sajtot reszel.

budaipasa ma azzal bocsátott utamra, hogy vásároljak néhány apróságot az ikeában. ki hitte volna, hogy néhány apróság is már 9000 forintba kerül?! :) cserébe lett polip alakú zokniszárítónk, polcra szerelhető polcunk, muffin-papírunk, mozsárunk, meg rózsás-gyöngyvirágos illatú gyertyánk. ezeknek még budaipasa is örült. többé-kevésbé.

dióskali néhány nappal meghosszabbította a fenenagy hosszú hétvégéjét, mert már igencsak elege volt a hivatalból. volt is ám nagy öröm, hekkezés, meg arborétumozás.

túléltük a húsvétot is, volt a sonkától kezdve a tárkonyos malaclevesen át az egészmogyorós óriásmilkával bezárólag minden. budaipasa a nyúl ajándékát majdnem olyan stílusban adta át, mint egy vidéki polgármester a várost elkerülő utat, de legalább a kézfogást mellőzte. meg a locsolkodást is. nem is kapott tojást.

ma pedig még mindig itthon.

Két hete csütörtökön úgy mentem ultrahangra, hogy lényegében csak az a kérdés, hogy hány szívet lát dobogni a doki. Ezzel szemben egy homályos folt képével, illetve azzal az orvosi jótanáccsal távoztam, hogy menjek vissza két hét múlva, addigra kiderül, lesz-e belőle valami, vagy sem. Az elmúlt két hét tehát nem volt egy leányálom. Szinte nem is gondoltam arra a foltra, mert muszáj volt valamennyit visszavennem, nehogy túl nagyot koppanjak később.

2011. április 14-én már se-lány-se-fiú állapotban találkoztam Vercsivel, aki - örök hálám érte - elkísért. A doki első szava pedig a vizsgálat megkezdése után persze az volt, hogy "integet", majd megkockáztatta, hogy a múltkori lehetett a műszer hibája is. És becsszó, láttam a kezeit, meg a lábait, meg a fejét, meg a szívét (nem a dokiét, a babáét) és annyira megkönnyebbültem, hogy az egészből csak a dobogásra emlékszem. 28 milliméteres volt és november 14-én szülünk. Már ha pontos. (Erről persze csak az jutott eszembe, hogyha Eszti lenne az anyja, akkor a gyerek másfél hónapot késne. :) Meglepően hülye dolgok jutnak néha az eszembe - Budaipasa pedig dörmögve megjegyezné, ha ezt élőszóban közölném vele, hogy nem csak néha.)

A dokitól egyből átmentem a két szobával arrébb található terhesgondozóba, ahol némi várakozás után bejutottam egy nőhöz, aki első benyomásra egyenesen rémisztő volt, de amikor túljutott a kezdeti sokkon (már megint egy újabb és ráadásul kezdő), akkor meg teljesen korrekt lett. Igaz, már arra sem emlékszem, hogy hozzá mikor kell visszamennem, mert annyi információval és beutalóval halmozott el, hogy úgy jártam, mint Sz. Petya amikor a lólengést húzta a TF-en tornából és elindították a videót, hogy elemezze, milyen gyakorlatokat lát, de kajak-kenusként mindösszesen addig jutott, hogy "felugrás... ööö... ööö... ööö... leugrás".

Azóta sokkal terhesebbnek érzem magam. Persze egy csomó szűrővizsgálat még hátravan, leveszik az összes véremet, izgulhatok olyan veleszületett rendellenességek miatt, amkinek a neve teljesen ártalmatlanul hangzik és nem is vagyok hajlandó utánanézni (pl. Edward-szindróma, ami kétlem, hogy a hegyioroszlánok vadászatára irányuló beteges hajlamra utalna), de valahogy érzem, hogy nem lesz gond, hiszen a legnagyobb izgalom már megvolt a részemről. Jó, mondjuk a szülésig. Az meg még beláthatatlanul messze van. Most a kellemesebbik része jön az egésznek, vagyis lassanként beadagolni a famíliának, meg a barátoknak, ma például apámnak. Grátisz lassan nem férek bele a gatyáimba (mondjuk inkább csak felszedtem néhány kilót, de a hasam még nem látszik), úgyhogy saaaaaaaaaaaaajnos vásárolnom is kellene. Na meg az a sok cukiság, amit egy gyereknek meg lehet venni... Most egy kicsit merek már ilyenekre is gondolni.

nem nagyon volt kedvem írni az utóbbi időszakban. nem, inkább a neten hasítani, vagy szaggatni, vagy mindegy. nem volt Kedvem. izgulok, nem is kicsit.