Húsvét nálunk: van egy csokor barka a konyhában, egy - a nyuszifutár által már leszállított - lábhajtányos motor a polc tetején, és sütöttünk mákos és lekváros kalácsot, meg gyümölcskenyeret. Ez utóbbi gyakorlatilag már el is fogyott.
Mindenkinek, akit illet minimum ennyire jó Húsvétot kívánok!
Lénárd megreformálta a tápláléklánc rendszerét. Nálunk nem úgy működik, hogy pl. napfény+humusz+szervestrágya -> kukorica -> csirke-> fogyasztó, de nem ám! A Maszat-féle (rendkívül egyszerű) láncolat képlete az X-> Lénó, amely képletben az X=élelem (beleértve az én reggelimet, BudaiPasa gulyáslevesét - kenyérrel együtt -, Szonja puszedlijét, a vadidegen gyerekek ropiját/kölesgolyóját/
Kedd.
Az úgy kezdődött, hogy Karácsonykor már járni fog. Mit járni, szaladni!
Jó, Karácsonyra még nem járt. Aztán sorra hagytuk el a tizennégy, -öt, -hat hónapokat és már kezdtem egy kicsit aggódni, hogy miért pont az én fiamban nem lelhető fel a késztetés egy morzsája sem az önállósodás iránt. Persze jelek már voltak. Néha elengedte amibe kapaszkodott, de a huppanás nagyobb élmény volt, mint az állás. Olykor a kanapé mellől odavetette magát hozzám, de ezt a legritkábban kísérte lépés. De ma, ma megtört a jég. Lénárd egyszercsak rájött, és már csinálta is.
Én? Én meg megírom.
Csütörtök.
Vercsi a gyerekeknek: "Képzeljétek, Lénó már jár!" Zalán: "Hova???"
Vasárnap reggel.
Pokoli éjszaka genoviai árvákkal és a félórás alvási ciklusok között egy órákat üvöltő Tökmagnak köszönhetően nettó két óra alvással. Üvöltés oka a kislábujján nem be-, hanem hülyén nőtt köröm. Tanulság: mindig lehúzni a zokniját, ha nem tudom mi a baja.
Vasárnap este.
Lénárd az etetőszéket tologatja a nappaliban. Nyilván ennek Babómari örül a legjobban, aki a múltkori affér óta a nemköszönést választotta, mint a konfliktuskezelés korszerű és vérintelligens módját. Ugyanakkor annyira meglepődött, hogy én meg a minap ráhellóztam, hogy visszaköszönt. Jól kib@sztam vele.
Bár jubileumi bejegyzés lesz ez, a tartalom tekintetében semmi extra. Élünk, virulunk.
Lénárd összehozott már tíz fogat és két betegségmentes hetet, aminek örömére múlt héten megkapta az egy hónapja csúsztatott MMR-oltását, ami persze hatalmas üvöltést váltott ki belőle. Aztán a krokodilkönnyek mögül kiszúrta a felé nyújtott elefántos matricát a doktornéni kezében és egyből elhallgatott. Megvesztegethetőség tekintetében a fiam gyakorlatilag egy kolumbiai vámost is lepipál. A legfrissebb produkcióként pedig a) elkezdett rám összeráncolt szemöldökkel csúnyán nézni, ha valami nem tetszik neki és ez a teljesítmény a tizenhat hónaposom részéről némi aggodalmat vált ki belőlem, b) küzd a "LÁMPA" kimondásával (pámpa, pámpó).
Én meg vékony lettem. Már ha valakit érdekel.