Én nem tudom, ki hogy van vele, de van az a terhelési szint az agyrágásban, amikor komolyan mantrázni kell, hogy "dejszenmégcsak[másfél]éves", mert ha felnőtt lenne akkor valami olyan csúszna ki, ami már ide is szalonképtelen. Na, ma mantráztam. Aztán kihajítottam a nagy gonddal megkent és Lénárd által a tányérból egy laza csuklómozdulattal kiborított vajkrémes-sonkás-edamis tönkölybúzakenyér-katonákat (ennyi nekem is kellett...) és kentem neki vajas szendvicskiflit (azt a legfehérebb lisztből készült fajtát), amit hang és nyom nélkül tüntetett el. Innentől viszont kénytelen vagyok hangosan röhögni azokon, akik megmondják a tutit a gyerek egészséges táplálásával kapcsolatban, mert úgy tűnik, hogy az én fiam viszont fütyül rájuk és eszi, amit mi is.