Ma egy telemarketingestől kénytelen voltam megkérdezni, hogy vagyunk-e olyan viszonyban, hogy így ismeretlenül Julikának szólítson.

Nem tudom, melyik volt a súlyosabb pillanat: amikor anyukám szólt, hogy Lénárd minden valószínűség szerint macskakaját ropogtat, vagy amikor én magam láttam belemarkolni a fiamat a cicatálba repetáért, majd szedtem ki a szájából a Semmicicót. Kétszer.

van, amikor az agyrágás eléri azt a szintet, hogy az ember lányának az agya - a maradék, ami megmaradt - elkezdi végtelenített üzemmódban lejátszani a kincs ami nincs következő jelenetét, az ember lányát természetesen a mama szerepében elképzelve: "Áááááánulu nem, Áááááánulu nem! - csittcsatt - Ááááááááánulu igen, Áááááááánulu igen!". és akkor a Poronty egyszercsak - minden előzmény nélkül - abbahagyja a nyígást, ad az arcomra simi-simit, összeszedi a szétdobált zsírkrétát, abbahagyja a macska macerálását, vagy tudomisén, Csámpást ölelgetve édesdeden elalszik. és akkor eszembe jut, hogy áldott jó gyerek ez. főleg, ha alszik...

ha Lénárdon múlik, ma egy zacskó málnás pillecukrot, egy kis kocka Vénusz margarint, egy liter tartós és egy félliteres zacskós tejet, továbbá fél kiló kiváló minőségű sertészsírt viszünk haza a sarki CBA-ból. meg persze a bolt partvisát, amit valaki felelőtlenül elöl hagyott, és amivel az én kisfiam rögvest el is kezdett söprögetni. a produkciónknak köszönhetően viszont a teljes személyzet a kasszáknál integetett nekünk, potyogó könnyeiket törölgetve.

Mai anyaság-rovatunkban:
Nincs békésebb, mint egy szuszogva alvó gyerek. Nincs harciasabb, mint egy olyan gyerek, akit éppen próbálsz elaltatni.

Lénó megbillent és egy laza mozdulattal beleült a vízzel teli lavórba, amitéppen egy kicsivel korábban méregettem, hogy talán el kéne pakolni, bele ne essen a pulya. Vagy bele ne hajítsa - teszem azt - Monyit, vagy a ronygiját. Első gondolatom az volt, hogy ezt a mozdulatot Chaplin is megirigyelte volna. A második, hogy remélem BudaiPasa még elérhető és elmesélhetem neki. Mindeközben vinnyogva hámoztam ki a bömbölő gyereket a vizes gönceiből.

Tudomány-rovatunkban ma:
Lénárd mérgében rám borította a karalábélevesét. A farmerom és a pólóm kiváló nedvszívó képessége ezáltal empirikus úton is bizonyítottá vált.

Lénó megbillen és letenyerel a földre. Feláll, nézi a kezét, hát koszos. Erre odajön hozzám, és konkrétan beletörli - teljes combhosszúságban - a farmeromba a mancsait, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

Tegnapi kis színes: leírhatatlan az az érzés, amikor a pirosnál megállva látom, hogy mögöttem jön az autó, és jön, jön, jön, és már csak egy bmegre van időm a csattanás előtt. Fel együtt Pismányba, szerencsétlenkedés a betétlappal és a végén megköszöni a bácsi, hogy nem voltam agresszív. Itt már felröhögtem.

Anyaság-rovatunkban ma: Lénárd a leszerelt szegélyléccel üti az ajtót és azt gajdolja, hogy "bííííííííííí-baaaaaaaaaaaaaaaaa!".

Én nem tudom, ki hogy van vele, de van az a terhelési szint az agyrágásban, amikor komolyan mantrázni kell, hogy "dejszenmégcsak[másfél]éves", mert ha felnőtt lenne akkor valami olyan csúszna ki, ami már ide is szalonképtelen. Na, ma mantráztam. Aztán kihajítottam a nagy gonddal megkent és Lénárd által a tányérból egy laza csuklómozdulattal kiborított vajkrémes-sonkás-edamis tönkölybúzakenyér-katonákat (ennyi nekem is kellett...) és kentem neki vajas szendvicskiflit (azt a legfehérebb lisztből készült fajtát), amit hang és nyom nélkül tüntetett el. Innentől viszont kénytelen vagyok hangosan röhögni azokon, akik megmondják a tutit a gyerek egészséges táplálásával kapcsolatban, mert úgy tűnik, hogy az én fiam viszont fütyül rájuk és eszi, amit mi is.

Semmi baj nincs addig a babazene-foglalkozással, amíg nem kérnek azért pénzt, hogy a programért felelős ne tudja a szöveget és/vagy a dallamot. Amúgy ez a mai ilyen volt, ugyanakkor ez láthatóan senkit sem érdekelt. Lénárd például tőlem ötméternyire egy rekvirált kisautóval játszott, nem zavartatva magát amiatt, hogy magamra maradtan jobb híján a horgolt HócHóccal kerekecske-gombocskáztam.

Az anyaság sokmindennel egyenlő. Most éppen a pólóhosszan szétkent banánfalattal. (A félreértések elkerülése végett tisztáznám, hogy a póló rajtam van és én tehetek róla, hogy Lénó végigkente rajtam a majomcsemegét, mert nem figyeltem hogy már legalább két másodperce kínálgat.) Nagy a szeretet.

Első alkalommal Lénó a félórás programot a bevezető szöveg (történeti rész ismertetése) végére, azaz két és fél perc után unta meg, onnantól pedig rajtunk nevetett mindenki, mert a fiam dramaturgiailag balra el, majd gyalogkakukkosan cikázva a szélrózsa minden irányába próbált - Zrínyit megszégyenítő módon - kitörni, én meg szaladtam utána sóspuska nélkül, de egyre harciasabban. Szóval bármikor felmondom a Patakparti bölcsőde történetét az 1981-es alapítástól kezdve napjainkig, amikor is már van sószobája és egy papagája is az intézménynek, ugyanis a hülyeség bemaródott az emlékezetembe, ellenben a lényeges kérdésekről lemaradtam.
Szívszakadás.