Egy délelőtt Lénóval a játszóházban: höcögés-döcögés, máktörés, repülés, csüccs, adom-bummbumm, megyünkhaza-jómenjvisszasóhomokozni-deneszórjad-megyünkhaza-nemnemnemnem-deakkorisöltözünk-nemnemnemnem-dedededede-pápásziasztok. Egy élmény volt, órarendbe felvesszük.

Lénó sorra hordja ki a játékait a nappaliba és rém büszke magára, hogy mindezt már függőleges testhelyzetben végzi, illetve most próbál egy valahol megtalált kiskanállal kölesgolyót enni. És jövő héten már a bölcsis nyílt napokra megyek. Megjegyzem, szívszorulva...

Húsvét nálunk: van egy csokor barka a konyhában, egy - a nyuszifutár által már leszállított - lábhajtányos motor a polc tetején, és sütöttünk mákos és lekváros kalácsot, meg gyümölcskenyeret. Ez utóbbi gyakorlatilag már el is fogyott.

Mindenkinek, akit illet minimum ennyire jó Húsvétot kívánok!

Lénárd megreformálta a tápláléklánc rendszerét. Nálunk nem úgy működik, hogy pl. napfény+humusz+szervestrágya -> kukorica -> csirke-> fogyasztó, de nem ám! A Maszat-féle (rendkívül egyszerű) láncolat képlete az X-> Lénó, amely képletben az X=élelem (beleértve az én reggelimet, BudaiPasa gulyáslevesét - kenyérrel együtt -, Szonja puszedlijét, a vadidegen gyerekek ropiját/kölesgolyóját/mogyorós csokiját, vagy a játszótér homokozójában fellelhető apróbb kavicsokat). És persze nem működik az sem, hogy ha éppen eszik, akkor nem támad, mert persze az (kevés kivétellel) mindig finomabb, amit a másik eszik, még ha az esetleg ugyanaz is lenne.

Bár jubileumi bejegyzés lesz ez, a tartalom tekintetében semmi extra. Élünk, virulunk.

Lénárd összehozott már tíz fogat és két betegségmentes hetet, aminek örömére múlt héten megkapta az egy hónapja csúsztatott MMR-oltását, ami persze hatalmas üvöltést váltott ki belőle. Aztán a krokodilkönnyek mögül kiszúrta a felé nyújtott elefántos matricát a doktornéni kezében és egyből elhallgatott. Megvesztegethetőség tekintetében a fiam gyakorlatilag egy kolumbiai vámost is lepipál. A legfrissebb produkcióként pedig a) elkezdett rám összeráncolt szemöldökkel csúnyán nézni, ha valami nem tetszik neki és ez a teljesítmény a tizenhat hónaposom részéről némi aggodalmat vált ki belőlem, b) küzd a "LÁMPA" kimondásával (pámpa, pámpó).

Én meg vékony lettem. Már ha valakit érdekel.

Igen, nagyon rég írtam és igen, nincs mentségem rá, de valahogy nem jött a kedv. Pedig esemény volt bőven, hiszen nagyjából ezerötszáz programunk volt megbeszélve közelebbi és távolabbi ismerősökkel, amiket nagyjából kettő kivételével persze le kellett mondjak mindenféle betegség miatt, de az a kettő (Orsi, Nimród és Enikő látogatása, valamint színház Asztronautával) igazán jól sikerült.

A csúcspont amúgy a múlt hétvége volt: Lénárd Maglódon lábadozott, amíg én itthon haldokoltam aktívan és mély átéléssel és csak azért nem volt hihető, hogy majd' elsorvadok magamra hagyottan, BudaiPasa és Kiscsikó nélkül, betegen és árván, mert megnéztem másfél évadnyi Szívek Szállodáját, és csak nyekkennem kellett, hogy a Nezsiből kapjam az ellátmányt.

És a legújabb, hogy Lénó nyugdíjba küldte a rácsos ágyat, ugyanakkor kétszer akkora hely is kevés neki az alváshoz, extázisba esik, ha meglátja, hogy az apja hazaérkezvén felkapcsolja a villanyt az előszobában (ATAAAA!), továbbá nem élhet muzsikaszó nélkül, mert amint a zene elhallgat, azonnal jelel, mutogat és felháborodásának ad hangot, hogy azonnal de rögtön csendüljön fel valami.

Hát így élünk mi.

Valami megy a tévében, ami nemhogy nem érdekel, de még csak nem is nézzük és közben azon gondolkodom, ugyanvajon miért nem húzok el fürdeni. Szóval akkor megyek.

Tekintettel arra, hogy január 2-a van, eltekintenék a boldogújévezéstől, mivel már benne vagyunk, legalább rüsztig és már most milyen boldog! Persze holnaptól BudaiPasa újra Geribá lesz, meg egyetemista, Lénárd továbbra is növeszti a frissiben kibújt négy darab fogát, aminek köszönhetően lázas, taknyos, köhög és mindezek tetejébe még az eddigi legdurvább pelenkakiütést is összehozta, de! Nincsde!

- Szerinted mit csinál?
- Szerintem kakil.

Négy napja csak eszünk, és Lénárdnak semmilyen reakciója nem volt sem a fa, sem pedig az ajándékok láttán (avagy leszarta), de ha eltettem az örökölt toronyépítő játékot, akkor képes volt behisztizni.

Lénárd legnagyobb szórakozására ugrándozva vettem tudomásul, hogy egy újabb nadrágmérettel beljebb vagyok. Ez pontosan három régi nadrág ismételt szolgálatba állítását eredményezi. Igaz, az egyiknél erősen gondolkodóba estem, hogy le merjem-e venni, mert mi van ha csak a szerencse szomorú szeszélyének köszönhetően fértem bele elsőre.

Ma sikerült beletolatnom egy másik skuzuba, miközben vittem a Családsegítőbe a mesekönyveket, meg játékokat. Természetesen én voltam a hibás és csak azért adtam hálát, hogy Lénárdot Györgyiéknél hagytam, mert negyven percet beszélgettem a négy fokban Vanessza apukájával, mikor is megjött a dinnyehordó alkatú tulaj, akitől bérelték a kocsit. Mit ne mondjak, életem legdrágább jótékonysági akciója volt ez.

A tegnapi tojásrántotta története - avagy Sátánka in da hauz:
- Édesistenem! - fohászkodott Juli az ebédre készített, csípőspaprikás-kolbászos rántotta felett. - Engedd, hogy megehessem a tojásrántottámat, mielőtt Tökmag felébredne!... Francba! - Majd kedvesen így szólt: - Szia Babagyí! Jót aludtál?

Aztán este jött Asztronauta, megpakolva egy nagy adag sütivel, külön lekváros aprósüteménnyel csakis Lénónak. A fiam két óra leforgása alatt megevett két szendvicset, hat darab rizses rágcsát, és tíz deka teasütit, ráadásképpen pedig a Hercegnő-torta piskótáját is megkóstolta.

Ma meg az IKEÁban fogyasztotta el a tejszeletet, majd kiszúrta, hogy épp ebédelek és befalta a krumplipürém egyharmadát. És amikor ezek után is csak süvöltött, hogy "Áddomm!", többen kiröhögtek bennünket.

Nincs mese, bélpoklos a kisfiam.

... meg az aprómajom. Pont.

Mert?

Mert.