AkusztikLájv, Maverick, négysáncverseny, Fanta, zsíroskenyér, játék, sok puszi, néhány könnycsepp és rengeteg huncut vigyor. Pezsgő híján Maszat durrantott a Himnusz alatt.

Ahogy Eszti írta, boldogat, de főleg Lénónak, mert neki ez az első, mi meg már rutinosak vagyunk. Így legyen. Egyelőre jól indul.

Nem emlékszem, írtam-e "Karácsony kettesben" bejegyzést tavaly, és nincs is kedvem megnézni. Illett volna, hiszen az ötödik volt az első olyan karácsonyunk BudaiPasával, amit végig együtt töltöttünk. Mindenesetre ez a hatodik és most megint hosszú éveknek kell eltelnie, hogy ismét kettesben legyünk, de ezt egyáltalán nem bánom. Igaz, Lénárd még csak annyit érzékelt az egészből, hogy "Szembi ül! Ül! ÜL!Űűűűűl! Anya nézd meg a papírját, hogy kell leültetni!", "Mit kaptál Zalán? - Tomászoszoft!", "Nagyon csinos vagy Szonjuska!", "Akkor most lényegében filléres aszparáguszt eszünk...", meg hogy "Ez a kedvencem, fokat kérek! - Kóstold meg! - De rengeteget kérek! - Előbb kóstold meg! - Ez UNDORÍTÓÓÓÓÓÓÓÓ! - Nem megmondtam?!", de szerintem jó volt. Aztán itthon megkapta mindenki az ajándékát, megnéztük a Holdhercegnőt (remélem bent ragad a karácsonyi műsorkínálatban még egy pár évig...), a Micsoda nőt (ehhez annyira nem ragaszkodom) és Maszat ellenállt a legelszántabb altatási kísérleteinknek is, végül negyed négykor adta fel a harcot.

Nem emlékszem, voltam-e valaha is ilyen fáradt december 25-én, de nem is érdekel. Lényeg, hogy már megírhattam az első "Karácsony hármasban" című bejegyzésemet.

A karácsonyfánknak nincs csúcsa, csak mélyedése. Lénárd ajándékának apa örül a legjobban. Egy órája legózik.

07.07-10.30

Felkeltünk, majd visszafeküdtünk és hármasban a nagyágyban aludtunk egy jót. Közben megtaláltuk Asztronauta képeslapját. :)

10.30

BudaiPasa: Tudod mit nem vettünk?
Dióskali: Nem.
BudaiPasa: Szaloncukrot.

12.00

BudaiPasa: Félve kérdezem meg, de a pulykát nem kéne elkezdeni főzni?
Dióskali: Óóóóóóóóóóóóbasszameg!

2011. november 5-én 09:25-kor megszületett Tapa Lénárd Boldizsár.

És ami kimaradt:

Az, amit eddig szívásnak gondoltam, mind eltörpült amellett, amit november 3-án az ultrahang alatt-után kaptam a nyakamba, amikor kiderült, hogy Maszat valószínűleg semmit nem fejlődött három hét alatt. Az éppen előkerített doki javaslatára hazabuszoztam (bőgve) és BudaiPasával postafurdultával mentünk vissza a pakkal, mivel azonnal felvettek az osztályra megfigyelésre. Ebből az lett, hogy másnap indítják a szülést is (miután két orvos - köztük a sajátom - is elmagyarázta, miért van erre szükség, nem ütött szíven az ügyeletes orvos teljesen felesleges tájékoztatása, miszerint "ennek a terhességnek véget kell vetni", de lehet, hogy más ezért a szóhasználatért megütötte volna a fickót). Az indítás egy kicsit tolódott, de szombaton - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - negyed kilenckor közölték, hogy akkor irány a szülőszoba, mire hívtam BudaiPasát. Az első összehúzódásnál pedig azt közölték, hogy irány a műtő. Amint elkezdtem pánikolni, BudaiPasa is megérkezett szülésre készen, hóna alatt a kék csomaggal. Ettől a perctől fogva megnyugodtam, mert a műtétre olyan gyorsan készítettek elő, hogy felfogni sem volt időm a dolgot és már hallottam is, hogy "nem is olyan pici ez a baba!", majd felsírt Lénárd, aztán az arcomhoz tartották. Végül a szülőszobán kötöttünk ki meghosszabbított nyitvatartással (engedelmünkkel amíg a beteghordó Imi lerótta tiszteletét Albert Flórián búcsúztatóján), ami életünk legboldogabb négy és fél órájának bizonyult.

Lénárd paraméterei:

születési súly: 2960 gramm
születési hossz: 54 cm
lábméret: 46-os :)

Ezúton is köszönöm a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülészetének, elsősorban Anga doktornak és Domokos doktornak, Gizus szülésznőnek, az ultrahangosoknak és a műtős csapatnak, hogy Lénárd zökkenőmentesen jöhetett a világra. Köszönöm továbbá a Kelly's Bicycles-nek, hogy BudaiPasa még időben odaért a műtétre. :)