Beájultam végül, de nem sokáig, mert jöttek Ofiék beindítani a kazánt. Jó nagyokat nevettek rajtam, amikor mondjuk sután és álmosan nekimentem ennek-annak (kutyának, kapunak, szerszámosládának). Aztán hívott Diám, hogy menjünk el enni. És mentünk. Fenntartom azon álláspontomat, miszerint rettenetesen utálom, ha akkora adag kaját hoznak ki, amiről már ránézésre is megállapítom, hogy a felét sem fogom tudni megenni. Viszont finom volt. Habár a milánói sertésborda is a nehezen elcseszhető főételek egyike...