Délután valóban beájultam. Most pedig Budai Pasa kért fél óra csendes pihenőt, mert takonypóc és szekrénycipelés közben még a háta is kikészült. Eme harminc percet passzív pihenés helyett viszont arra használja, hogy apránként, ámbátor módszeresen megfulladjon. Ki érti eztetet? Főztünk* tejberizst is, amolyan doktorötkereset és a hatemberes adag kettőnknek csak egy induripindurit volt sok.

*Főztünk=ő feltette a tejet, én pedig vigyáztam, hogy ne fusson ki, aztán beleszórtam a vaníliás műanyagot, majd csomómentesre kavartam és lefedtem.

Most pedig játszani fogok a Maci Bolt oldalán és nyerek egy mackót. Végre. Vagy talán...

Ami kimaradt:

Anyuka tegnap reggel a következővel fogadott: ne csodálkozzak, ha a Diát érdekli majd, miért hívtuk hajnalok hajnalán (negyed öt). Ezek után kérdőn néztem erőst. Engem is veszettül érdekelni kezdett, ugyanvajon mi a fészkes rossebért telefonálgat Édesanyám a barátaimnak az éjszaka közepén. A magyarázat: Anyuka felébredt négy óra tájt és benézett hozzám, megvagyok-e. Merthogy nem hallotta, amikor megérkeztem Pókerkocsmából. Pedig de. (Erről tanúskodik egy pósztom is... Ugyebár.) És az ágyamon egy "takarókupacot" látott csak. Ekkor kezdett pánikolni. Hívott engemet, de én aludtam, tehát ki voltam kapcsolva. Na, hívta Diocskát. Aki aludt és nem hallotta. És akkor biztos, ami biztos alapon benézett mégegyszer hozzám. Jobban. Már az ijedelemtől kitisztult tekintettel. Oszt rádöbbent, hogy a takaró alatt én vagyok a kupac.

Diám annak rendje és módja szerint hívott is délelőtt, hogy miért kerestük. Lásd fent.

És akkor...

Holdbeli csónakos Szinetár Dóra helyett (akiért ugye nem rajongok) Balla Eszterrel (a Kontroll macilánya) fergetegesen jó volt. Hatalmas előnye, hogy nincsenek elefántlábai sem. Habár erről Bereczki hites neje talán nem annyira tehet... Lényegalényeg: tessék csak megnézni! Az előadás után Budai Pasával (Őfelsége, VII. Tüsszögi egyenesági leszármazottja) kirongyoltunk Maglódra, hogy ma reggel jöhessünk vissza a Róna utcába lakást rámolni. Bedagadt és csipás szemekkel érkeztünk. Az ágyam egyre kisebb lesz kettőnknek. Pedig kiterjedésében egyikünk sem változott másfél hónap alatt: sem Budai Pasa, sem én, sem a nyoszolyám... Ciluka kergülten vernyákolt körülöttünk, míg mi öten találgattuk, lehet-e fokozni a porcelánkutyára nézve a "Tejóistenmilyenronda!"-jelzőt (ebben az esetben ugyanis elég hülyén hangzott volna a "Tejóistenmilyenlegrondább!" - mondjuk ez minden körülmények között hülyén hangzana). Személy szerint a kedvencem a karatéjozó (na jó, tulajdonképpen lehetséges, hogy valami mást művelő) kislányt ábrázoló nipp lett. Önkezemmel hajítottam ki a szemétbe. Miután egy szobát már szinte teljesen kicsináltunk, hazajöttünk ebédni. Budai Pasa ment vissza, én meg maradtam. Lehet, hogy most elájulok.

Miután tegnap elhatároztam, hogy kialszom magam, annak rendje és módja szerint hajnali háromnegyed kilenckor kipattantak a szemeim és tudtam, hogy most nem bírok visszaaludni. Levánszorogtam, megreggeliztem családilag, aztán vissza a paplan alá. Hát. Most se sokkal jobb. De legalább biztosíthatom a nagyérdeműt, hogy Marcipán igenis jól aludt.

Most pedig megyek takarítani. Meg ilyenek. És estére csakazértis összeszedem magam.

(És amúgy is, milyen már, hogy azt álmodom, hogy általános iskolás osztálytalálkozóm van, ahol nem ismerek fel senkit sem, kivéve az Ács Viktort és a Németh Zsoltot. Utóbbi lehányta az esőkabátomat...)

Nos, a lájtos fecsejgés Diocskával Pókerkocsmában meglehetőst csajbulissá fejlődött a Gecser Nővérek jelenlétének köszönhetően. Adtuk az ívet rendesen - elsősorban a biliárdasztalt uralva -, aztán megjelent Pepi és "János". Onnantól fogva nem volt megállás. Magam sem értettem, miért is tolom a tejcsokis Balaton szeletet magamba hajnali negyed kettőkor... Csak mert Pepi kiadta a hadiparancsot, hogy mostan ez meg lészen eszve, per kopf egy darab? Tehát tulajdonképpen tudom. (Bár ha jobban belesandítok, már az is megmagyarázhatatlan, hogyan bírtam az unszolásnak engedvén mézesbarackot inni. És vodkásnaranccsal kísérni.) És most itthon, átható bagófüstszagot eregetve, este sütött linzert citromos koszorút (by Váncza) majszolva. A szóródó vanillincukornak köszönhetően ropognak a billentyűk az ujjaim alatt. De sebaj. Új bölcsességgel a tarsolyomban megyek szundizni*. Holnap pedig én Budai Pasámmal (jesssssssssssssz!) és a Szent Családdal ismét látogatást teszek a Nemzetiben. A vadiúj felsőmben és üvegcipellőmben.

*Beszélj a kézhez! A fej terád nem figyel... (Köszönet érte londoni kapcsolatainknak.)

Budai Pasa a továbbiakban a Malacka, A Hős-érdemrend kitüntetettje, diplomátice. Erre többmindennel rászolgált. Például eljött ma velem az Árkádba vásárolni*. Ergo az alábbi bejegyzés valóban elvesztette aktualitását. Lett báli topán, egyszerű póló, zokni és egy fehér blúz. Csinos. Magam is megdöbbentem. Vélhetően beszerzek belőle minimum még egyet. Mondjuk feketében. Vagy ilyesmi. Persze azzal, hogy magamhoz képest decens darabokat vételeztem a mai napon, gondolom nem válok divatdiktátorrá, -őrültté, avagy csak szimplán trendi lányzóvá. De legalább lesz mit felhúznom holnap a színházba.

*Itt ugyanis péntekhez és délelőtthöz képest akkora tömeg volt, hogy a H&M-ben például nem voltam hajlandó végigvárni a próbafülkéknél álló sort, hanem egy tükör előtt a pólómra rápróbáltam a később megvett fehér felsőt. Mondjuk lehet, hogy bajban lettem volna, ha történetesen egy adag Snoopys bugyit akarok magamra húzni...

Más: tegnap dupla katarzisban lehetett részünk a Nemzeti stúdiójának karzatán, aholis az Oidipuszt tekintettük meg. Miután Diocska most telefonált, hogy azonnal induljak Pókerkocsmába, csak annyit írnék: tetszett. De akik nem vágyják az extrém élményt, mint például vegyvédelmibe öltöztetett kar, vagy megtépázott Pink-re hajazó Antigoné, azok csínján bánjanak a jegyvásárlással.

Megint más: reggeli ébredés, jóreggeltpuszi, nyújtózkodás, napsugaras mosoly, kakaó... Kezdődhetne jobban? Vagy másként?*

*Na jó, a kakaót leszámítva... :)

Elsőül is egy Martens kell. Meg valami báli cipő is. De ha már, akkor a titizoknik mellé be kell szereznem néhány pár normálisabb hosszúságút, mert már a Mátrában is lefagyott a bokám. A minta csak a szokásos: nyulas, tevés, majmos, cicás és csíkos... Tulajdonképpen huszonhárom évesen elkezdhetnék kissé komolyodni. Mondjuk felhagyhatnék az idióta zoknik felvásárlásával, vagy akár vehetnék egyszerű-egyszínű bugyikat is a katica-, macska- és hercegnőmintásak helyett. Néha pedig eszembe juthatna a hatvanhatodik kisvakondos, cicás és 100%hisztis póló helyett valami decens és elegáns felsőt venni. Na jó, lehetne legalább egy fehér blúzom. Már csak azért is, hogy legyen mit felvennem mondjuk a színházba. Merthogy az alkalmi ruhatáram heti egy kiöltözésre van hitelesítve. És jelenleg a heti programdömping kibővült még egy előadással a Nemzetiben (Asztronautának köszönhetően). Tehát baj van. Vagymi.  

^* És most egy idézet, szerencsétlen helyzetemet érzékeltetendő:

"Reccs!!!

- Segítség! - suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit, miközben a két méterrel alatta terpeszkedő ág felé zuhant.

- Tulajdonképpen... - mondotta a három méternél lejjebb nyúló ágra pottyanva.

- Véleményem szerint... - magyarázta tovább két bukfenc között, miközben öt méterrel alább került - csak azt akartam mondani...

- Természetesen ebben az esetben... - folytatta udvariasan, miközben rekordsebességgel zuhant keresztül a következő hat darab faág között.

- Feltevésem szerint mindez csak azt jelenti... - határozott végre, elbúcsúzva az utolsó faágtól, hogy további három bukfenc árán végre kecsesen elhelyezkedjék a rekettyebokorban - azt jelenti, hogy bizonyos szempontból nagyon szeretem a mézet. Egyébként pedig: Segítség!"

(A. A. Milne: Micimackó)

Amikor egy szimpla délutáni randi is így indul:

Tegnap éjjel emesenen Bajkonuri és Budai Pasa megbeszélték, hogy Bajkonuri még színház előtt kizarándokol Zuglóba. Csörög a telefonom. Ma délelőtt.

-        Szia! Lehet, hogy én vagyok a hülye, de megbeszéltünk valamit azon kívül, hogy négy körül találkozunk?

-         Nem nagyon. Akartalak is hívni.

-         (…)

(És a továbbiakra vonatkozó jótanácsom: reggelre kisírt csillagszemünk nem attól fog regenerálódni, hogy a délelőtt folyamán befejezzük az alant emlegetett művet.)  

Vannak dolgok, amik nem változnak. Kiskutyámat Lajosék udvarából szedtem össze. Takonypóc vagyok. És álmos. Ezt bizonyította, hogy a kezembe akadó bauizémicsoda katalógusban aztat olvastam, hogy 'tizenhatkomódosfiók'. Aztán persze összeállt a kép.

Jóreggelt!

(És ha Bajkonurinak még egyszer az a baromira jó ötlete támadna, hogy hullafáradtan még elolvassa az Anne gyermekei a háborúban című nagysikerűből azt a részt, ahol Walter is bevonul katonának, akkor emlékeztesse az arrajáró, hogy reggelre dagadt és piros lesz a szeme...)

Hisztimanci vagyok. Kissé. Az éjszaka hangulatát az előzőekhez képest fokozandó, éjjel még egy hullazsákot is le kell vinnem a szobámból a kukába bele. Alélok az örömtől. Ennek okán.

Nyúlós, nyálas, nyamvadt nyomorúság. Üdvözlünk, november kétezerhat!

(Csodálkoztam is, hogy Gyömrőről hazafelé menet egyetlen kampókezű baltásmúmia sem támadt rám a ködből zombistopposnak öltözve.)

Vasárnap nekivágtunk Budai Pasával a Valószerűtlennek. Koromfekete felhők, sárgán és narancsosan ragyogó fák, kétszeres szivárvány. Elgondolkodtató volt, hogy ez most csak nekünk, vagy pedig miattunk, merthogy irány a Mátra (ez esetben újabb bizonyíték lenne arra nézvést, hogy a világ fittyet hányhat Newtonra, Einsteinre és Faraday-re, ellenben Murphy örök), vagy csak szimplán Pokolszkaja szeretetteljes ajándékának tekintendő (akkor viszont nem lepődöm meg semminsenem). Vacsora után lámpavilágos séta Mátrafüreden, aztán némi jófajta forraltbor, mert a kaland az kaland, pláne hidegben. A szálloda vezetése több fronton kívánt a szórakoztatásunkra törni. Egy tévével és egy Újszövetséggel...

Hétfő reggel egy, a szobánk előtt hajnali háromnegyed héttől kezdve menetrendszerűen ötpercenként eltrappoló hétéves (a kétszázhármasból) felkerült Bajkonuri halállistájára (megjegyzem, kedd estére Budai Pasában is felmerült a selyemzsinór elküldésének csábító lehetősége...). Ellenben a nap ragyogott, az ég kéklett és délre már a fejünket sem akarta letépni az északi-északnyugati orkán. Begyógyult fejjel szerpentineztünk fel a Kékestetőre, ahol két fotó erejéig kishazánk legmagasabb pontja Bajkonuri feje búbja volt. Magunkhoz vételeztünk némi forró teát, süttettük a fejünket a nappal a sípályán, aztán elzarándokoltunk Parádra, aholis összebarátkoztunk két macskadöggel és mégsem vettünk kibolyhosodott mikiegeres gyerekpulcsit a helyi bolhapiacon, hanem visszatekeregtünk Sástóig (igen-igen!), majd haza Mátrafüredre, onnan pedig le Gyöngyösre. Ottan két dolgot kajtattunk egy délutánon át: valami szimpatikus éttermet, meg egy Mountexet, mert a napi csúcshőmérsékletnek köszönhetően Budai Pasa valószínűsítette, hogy le fog esni a füle. A lasagne felszolgálója volt olyan kedves és útbaigazított bennünket a keresett túraojjektum felé. Valahogy úgy, hogyaszongya: "dzsaljatok át a fél városon a tök ellenkező irányba, mint amerre a kocsitok áll és ha eljutottatok a zistenhátamegetti körforgalomig, akkor a hídon általkelvén már csak pár száz méter". Próbát kiálltuk, arról meg senkisenem tehetett, hogy a cég számára az őszi szünet a legalkalmasabb pillanat a leltározásra... Ellenben a befalt tésztacsoda okán még vacsorázni sem volt kedvünk, úgyhogy csak egy forraltborra merészkedtünk ki az éjszakába, majd öregesen olvasgatós este. :)

Kedden Bajkonurinak elsőként a "Megölöm!" hagyta el a tüdejét, aztán a "Jóreggelt!". Kint a hétfőinek megfelelő időjárási viszonyok. Diszkrét reggeli után pedig irány Eger. A vár egészen élvezhető volt törökök, várvédők és túristák nélkül. Aztán egy remek kávézóban cseverésztünk az élet nagy kérdéseiről, majd bevetettük magunkat a belvárosba. Legnagyobb felfedezés a Bagira Macskabolt volt (gazdinak plüsspatkányt és kispárnát, macskának szárazeledelt és csörgőlabdát lehetett vételezni), azt viszont nem mertük firtatni, ugyan miért a kórházzal szemben található az összes egri temetkezési vállalkozó irodája. Vettem egy hihetetlen jó Mikszáth-kötetet (bibliapapír, három regény egy kötetben ezerkétszázért...) és ettünk mennyei túrósrétest. Budai mondjuk nem lepődött meg azon, hogy a "Csak nem megetted a mazsolát is?" kérdésére Bajkonuri csendesen bevallotta, hogy amit tudott, azt visszaköpte a papírzacsiba. Fő a diszkréció. Parádon egy harmadosztályú gulyásleves (se csipetke, se répa, de az íze legalább jó volt), aztán BéElmeccs.

Most meg itthon. Az Újszövetséget pedig jótékonyan elleplezi a GyöngyösiEst aktuális példánya...