Diós.Kalács.

Van az úgy.

Egy sima, egy ordított

2006. november 30. 16:21 - dioskalacs

Ülök az ekápékettő fölött és baromira utálom azt az uszkve (tényleg csak saccra) ötmilliárd-kilencszázkilencvenkilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-hatszáznegyven (most a számok helyesírását szigorúan vevők nyeljenek egyet és inkább ne mondjanak semmit - eztet már begépelni is teljesítmény volt) embert a földgolyón, aki nem osztja sanyarú sorsomat. Habár ez mind racionális, mind emocionális aspektusból vizsgálva azt jelzi, hogy komplett hülye vagyok. Ellenben talán egy kis belehúzással csökkennek a vidőszakban várható terheim. Cserébe előtte egy héttel négy számonkérést kell túlélnem. Jó lesz, érzem*.

De:

  • itt ülök Sándoromnál és már olvad ki ezerrel a töltöttkáposzta, amit remélhetőleg Papusszal kiegészülvén fogunk elfogyasztani és
  • este a Futó utcai WestBalkánban Riddim Colony koncert lesz - nem is akármilyen - és eme szórakozásban Budai Pasa és Diocska lesz társam.
  • Ennek okán be is fejezem a picsogást. Sőtmitöbb: juhú!**

*Most Bajkonuri ironikus kacajra fakad. 

**Most Bajkonuri a levegőbe öklözött és ugrott egy triplaluccot örömében. 

És most vissza az EU szakpolitikáihoz...

Szólj hozzá!

Visszaemlékezéses izémicsoda.

2006. november 29. 09:03 - dioskalacs

Szent Mihály napján megittunk tíz monyót, másnap reggel pedig ragyogott ránk a nap. Pont két hónapja volt.

Ja, amúgy. Ez az EZREDIK (1000.) pósztom. Müzlistálamat hozzákoccintom most ünnepélyesen a monitorhoz és iszom a saját egészségemre.

3 komment

Vallomás.

2006. november 28. 23:09 - dioskalacs

Na jó, imádok Budai Pasával emesenezni. Annál már csak azt szeretem jobban, ha egymás mellett ülünk. Ilyenkor természetesen nem emesenelünk. Mielőtt bárki patologikus hülyeséggel gyanúsítana.

Little Willies, málnaszörp, tejszerű köd, forró zuhany. És Diocska is hazatért Londonból.

Szólj hozzá!

Szerény, ámde határozott véleményem.

2006. november 28. 18:30 - dioskalacs

Ma szexológián a Vén Görcs a nyitott házasságokkal kapcsolatban a következőket bírta mondani. Hogyaszongya:

- A házasságból szerelem sittysutty elszáll, helyette marad a barátság, a szolidaritás és a közös érdekek. Olyankor nem válni kell, hanem körülnézni és jól szerelembe esni. Ezáltal a frigy is megmarad, a káposzta is jóllakik, a Boldogság Kék Madara pedig nem költözik délre, hanem továbbra is ott fészkel majd a kéményünk tetején és csak a Mikulás miatt lesz hajlandó egy kicsit elmozdítani a seggét.

- A gyereked egy ideig nem is veszi majd eztet észre, de ha már iskolás lesz (azaz hat éves...), el kell neki magyarázni, hogy ne nagyon beszélgessen osztálytársaival arról, hogy anyu meg apu házasok és mégis valaki másba szerelmesek (jó esetben nem havonta másba), mert azok nem fogják ezt megérteni.

- A változatosság gyönyörködtet. Néha össze kell beszélni egy-két másik házaspárral és elcserélni egy kis időre (hétvége...) a férjet/feleséget. Vagy venni egy akkora nyoszolyát, hogy mind elférjetek.

Azt hiszem, ennek a Teknősnek az agysejtjei a kollektív elhülyülés állapotába kerültek. Vagy nyitva van a zártosztály. Vagy mindkettő.

Szólj hozzá!

"Akkor válassz: Tocqueville, vagy én!"

2006. november 27. 17:41 - dioskalacs

A szombati nap mottója (na jó, nem, de olyan jól hangzik...) a Bem mozi kávézójában hangzott el Tudósembertől, aki kifejtette, miért nem üt meg női hölgyeket, idézem: "ha szeretem, azért; ha meg nem szeretem, minek?". Ezek után kiverekedtem magam a Mexikói útig és Budai Pasa oltalmába helyeztem magam. Másnap hajnalban ő megintcsak távozott, én meg a búcsúpuszi után visszaájultam. Magam sem hittem a vekkernek, amikor újra feleszméltem. Ráadásul sütött a nap és Budai Pasa is hamarosan előkerült. Ebéd előtt még elrobogtunk Katimamához meghúzkodni a fülit (ezt megelőzően túléltük a Tescót is, habár kicsit hülyén éreztem magam a csokimikulásokkal púpozott bevásárlókocsis családok közepette a kézikosaramban ficegő három darab szövegkiemelő filccel), aztán degeszre, majd tanulás-ájulás. A. d. Tocqueville elegendő volt arra, hogy egy pár Oszkárdíjra nézvést (vagy valami olyasmire) - Legjobb Hangjáték és Legjobb Műbalhé-kategóriákban - komoly veszélyt jelentsünk. Barnabás nem mert bekopogni, inkább telefonált a szomszédos konyhából, hogy itt van és ezek után az istennek sem bírtuk vacsoráig megmagyarázni, hogy mi nem veszekedtünk. Végül két falat grillcsirke között szakítottunk. Ez kellő meggyőző erővel szolgált arra nézvést, hogy minden rendben. Szeretem, ha győz az igazság...

Ma annyira nehezen indult a nap, hogy valójában el sem kezdődött. A két legjobb pillanat Orsidrága és Sándorom volt. (Akármilyen Virgíniát nem sorolnám ide, mert nem szeretem, ha valaki gyakorló sülthülye - pláne, ha ennek okán nem száll magába és marad csendben. Tudom, hogy lehetnék elnézőbb, de ez a lány tipikusan az, aki imád fölényesen kioktatni nála sokkal jobbakat. És nála sokkal jobbnak lenni nem nagy truváj. Mert azért a politikai hatalomból kimaradó kisebbséget nem illik egybemosni a romákkal, vagy a hajléktalanokkal.)

Szólj hozzá!

Éjszakai viszontagságok

2006. november 25. 10:28 - dioskalacs

Van az úgy, hogy Bajkonuri reggel nagyon álmos. Na de ez azért már túlzás. Hogy másfél milliméteres résen át tudjak csak szemlélődni! Úgy kilenc és fél óra alvás után. Ami persze nem volt megszakításmentes, mert az egytíz széles nyoszolyámon aludni ketten Budai Pasával nem éppen ideális körülmény a relaxra. Hacsak attól nem, hogy ott alszik mellettem nevezett Budai Pasa is. Bár az éjszakát Marcipán is édesítette, aki szintén ágyban, párnák közt kívánt szundítani egyet a megerőltető délutáni alvást követően. Hely híján Budai Pasa lábára henteredett.

Most pedig asszem elforraltam a kávévizemet. Megyek, csinálok újat. Aztán takarítok. Aztán Irány a Bem mozi. Aztán meg Zugló.

2 komment

Báááááááááááááááááááááááááááááááá! Vagymi.

2006. november 24. 18:56 - dioskalacs

Az ominózus mesekönyvMennyire gáz, ha már egy mesekönyv olvasását sem bírom kivitelezni szövegkiemelő filc nélkül??? Mi lesz, ha már a vizsgapara is megalapozott lesz??? Azistenit.

És Budai Pasa még sehol, mert mindenféle vérségi köteléken alapuló személyszállítási feladatai akadtak.

Kuusamoban pedig katasztrofális időjárási, meg mittoménmilyen körülmények között lettek elsőkből utolsók. És akkor még finoman fogalmaztam. (A gy. k.: Bajkonuri megnézte a számára első síugró világkupa mitökömet... versenyt - gondolom én.)

Most megint dohányozni fogok. Asszem.

Szólj hozzá!

pfhhhhhhhhhh!

2006. november 24. 16:26 - dioskalacs

Veszettül álmos vagyok és undorom van a tanulástól és a vizsgaidőszaktól ánblokk. Igen, már most. Cserébe takaríthatok, locsolhatok virágot és tudom, hogy ha hisztizem is ezek miatt, akkor csak rosszabb lesz, de nem megy olyannak lenni, mint a Persil reklámban anyu, aki az egy hetoliternyi fáradtolajjal leöntött aput is tisztára varázsolja mosolyogva, rosszabb esetben grátisz dalolva. És: nem elkezdeni tanulni, a továbbiakban pedig amiatt kéztördelni, rinyálni és picsogni, hogy 'jajistenem-mi-lesz-velem?!', az éppen olyan, mint csak azért verni a fejemet a falba, mert majd milyen jó lesz abbahagyni.

Szólj hozzá!

Bajkonuri ámokfut.

2006. november 22. 17:47 - dioskalacs

Mostan az etéeren múlik, meddig szórakoztatom a nagyérdeműt viszontagságosságaimmal. Vágjunk bele!

17:47 Az etéer még rendeltetésszerűen betölt. Ki sem köpött. Hallatlan!

17:49 Na?

17:50 Bajkonuri még mindig bent van. Adrenalin habzik a fülemen kifelé, izzad a tenyerem, úgy izgulok, sikerül-é az évszázad szívását - azaz ezen félévre előirányzott vizsganaptáramat - kiérdemelnem. Kőkemény munkával persze. 

17:53 Közben elmélázom azon a kérdésen, vajon tényleg vagyok akkora állat, hogy egy napra teszem a szövjog és a péenpé vizsgámat... Terveim szerint tulajdonképpen igen.

17:57 És még mindig betölt az etéer. Azt az isten barmát meg, aki kitalálta, hogy ha nem aktív az ablak, akkor automatikusan okádjon ki a rendszer, bassza meg egy taliga aprómajom.

17:59 Lassulunk...

18:00 Akkor most ölni fogok.

18:03 Kúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúrva etéer!

18:05 De miért?! Betölti, de az oldal hibás. Betöltené, de nem megy. Meg se próbálja. Miért? Miért? Miért???

18:07 Talán most...

18:09 De nem.

18:10 Faszkivan.

18:14 Végre! Lassan, de bizonytalanul.

18:17 Biztosan sehogy. A szájbaszexuált jó kúúúrva anyját annak, aki nem tudja úgy összehozni ezt a szaros rendszert, hogy az működőképes is legyen.

18:27 Rezignáltan ülök és mélázva várom, hogy betöltsön ez a fostaliga.

18:32 Ha be is tölt, nem csinál semmit. Fasza!

18:38 Utálok a maradékból válogatni...

18:44 ...az még nagyobb szívás, mint amit magamnak találok ki. Lássuk!

18:48 Munkajog kipipálva. Vagy meghaltam és most a mennyben vagyok.

18:50 Hmmmmmmmmm... mások se sokkal szerencsésebbek. Kackac.

18:51 EKKJ1 is megvan. (Közben Budai Pasa letett elém egy étellel teli tányért és egy szilke teát. Ilyenkor érzem a törődést, habár szitkozódásom hallatán inkább fedezékbe vonult...)

18:54 Az írásbeli vizsgáknak egyetlen előnyük van (sok a hely) és sok hátrányuk (hatalmas a bukási arány, példának okáért...). Most annak örülök, hogy sok a hely. Gazdasági társaságok joga a helyére került.

18:58 Nemzetközi magánjogra Bajkonuri jelentkezése sikeres. (Azért most sem szédülök bele az etéer sebességébe és lassan rágyújtanék. Igen, ez célzás volt.)

19:03 Szövetkezeti jogból és jog- és állambölcseletből is mehetek lebilincselni a vizsgáztatót. Ajvé!

19:08 Büntetőjog karácsony előtt. Minden álmom!

19:11 Közigazgatási joggal bezárólag Bajkonuri befejezte a vizsgajelentkezést. És az átkozódást. Most pedig elkezd örülni az estének.

Szólj hozzá!

Még mindig november van?! És meddig???

2006. november 21. 13:44 - dioskalacs

Well... Természetesen nem aludtam vissza. Az viszont elgondolkodtató, hogy a műanyagot megfogó piros üdítő mennyire érdemli ki a 'multivitaminos' jelzőt. Most ebéd utáni szundival is próbálkozom, aztán szövjog, színház, Budai Pasa. Kint meg köd van és szürkeség. Broáf.

3 komment
süti beállítások módosítása