Sose igyatok hétfőn a Grinyóban bort. Vagyishogy sose igyatok a Grinyóban bort. Ehmindegy. Amúgy jól vagyok. Most éppen dizájnoljuk Budai Pasa lakását. A nappali lesz a spájz, ahol a plafonról műanyag kolbászok és szalonnák, fél disznók és fácánok fognak lógni. Ezzel asszem az Év Lakása is lehetnénk bármely lakberendezési magazinban. Persze addigra összegyűjtünk egy tizenhatodik századi velencei tükörre valót a slóziba, a konyhai kamraszekrénybe elrejtjük az ecserin beszerzett halott német katonát, a hálószobát, mint olyat pedig mélységesen elítéljük. Van itt ám ötlet.

Amúgy pedig. Mikor máskor kell két megálló között gyalogolni sokat, mint ma, amikor az idei telet meghazudtoló módon havazott, fújt a szél, hideg volt és latyak. Útilapuként a drága jó nagyapámmal, aki nyócvanöt éves korára fiatalokat megszégyenítő egyensúlyérzékről tett tanúbizonyságot a metrón, midőn senki nem volt képes átadni neki a helyét. Nyilván azt gondolták, hogy ha elfárad, majd én ölbe kapom. A szándék a fontos, cserébe kaptam palacsintát. Továbbá jó tanácsokat meg szakirodalmat. Ezteteket már Gönczöl Katalintól. Utána eldöcögtem, hogy pontról pontra lediktálják nekem az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének mittomén hány pontját. Meg hogy megdöntsük az egy időben minél többen nyitott szemmel alvás rekordját. Dögvész nem tarolt úgy soha, mint Katonáné előadása. Ezek után mégis ittam bort a Grinyóban.