Diós.Kalács.

Van az úgy.

A skótok egész héten lenyilazhatók, csak vasárnap nem. (York megye)

2007. március 19. 21:28 - dioskalacs

Vasárnapravaló tekintettel Rónautca helyett formaegy és pihenés. Aztán este a színházban  előadás alatt bedöglött a füstgép. Mindezt persze abban a formában tette, hogy nem kapcsolt ki. Élvezet volt nézni, ahogy a Csucsu megpróbál hangtalanul végigosonni a karzaton, le a lépcsőn, kiiktatni a defektes masinát és vissza. Merthogy nem túl szilfid alkat. Én viszont egyszerre fejgépeztem és nyomtam a jelet a másfél méterre lévő pulton. Multitaszk.

A mai nap újdonsága, hogy nem mentem tornázni, cserébe nem aludtam ki magam. Az Andrássy 52. pedig csak tizenhárom-nullanullától tart nyitva, ezt természetesen a metsző szél és szemerkélő eső kereszttüzében háromnegyed délben konstatáltam. Jó volt. Ibolyában csak úgy repült az idő, a gyámügyes órán pedig megállt. A napközi intézményének hosszas és unalmas taglalását követően visszavágytam Ibolyába, ahol megtudhattam, hogy a nyulak nem tudnak hányni, a disznók ugrani és a kenguruk lépni, továbbá hogy valamelyik USA-tagállamban nem lehet a teheneket bikiniben legeltetni (igen, a tehenet nem lehet bikinibe öltöztetni), mire Ms. Antiszociális feltette azt az igen logikus kérdést, miszerint az egyrészes úszódressz is tiltott-é. Hazafelé pedig vettem akciós pulcsikat, mert bikinit is télen kell venni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dioskalacs.blog.hu/api/trackback/id/tr25570867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása