Ma sikerült pénztárca nélkül útnak indulnom. A gofriárus kisfiúnak viszont annyira szimpatikus volt a dekoltázsom voltam, hogy becsületkasszára is adott volna nekem csokis gofrit, ha munkaidő végéig vissza tudok menni a kétszázhúsz forinttal. A kis édes pofa. Persze a melleim nem éltek nem éltem ezzel a lehetőséggel. Viszont volt indokom délután Budai Pasának adni még két puszit és megenni az egyik párizsis zsömléjét. Aztán Valival mégsem mentünk vásárolni (elég volt a fodrász), Diával mégsem tartottuk meg a válságcsúcsot és lehet, hogy ma mégsem nézem meg a szerelmes Shakespeare-t.