A Thália Színház kincsekben (por, kosz, mocsok, még a civilizáció előtti korokból) gazdag padlásterében csak netforrást nem sikerült fellelnem, így az élő közvetítés az Abigél főpróbáiról nem akar összejönni. Mindenesetre élvezem, már amikor nem állunk le kétpercenként és folytatjuk úgy, hogy "naakkorazelejétőlújragyerünk!"; amikor nem ismételjük meg nyolcvanhatszor a legjelentéktelenebb és ezzel egyenes arányban legzsibbasztóbb jelenetet; amikor van világosító és nem kell úgy éreznem, hogy karitatív fejgéphobbistaként ülök a negyvenfokos hőségben legjobb barátaimmal: porcicákkal, és ötven darab lámpással, időnként beleszólva a fülesbe, miszerint "alfa-kettő-rambó, jelentkezz, itt Houston beszél!" - hátha végre visszaszól, Károly, Levente, Jancsi, meg az ördög-tudja-ki; amikor nem érzem úgy, hogy lenne ennél jobb dolgom is, mert egy ötórás próbán egy olyan jelenetet nem veszünk át, ahol lenne fejgép... És akkor még a légkondiról nem is beszéltem, ami Jégszörnyként ugrik a nyakunkba, persze csakis miután már akklimatizálódtunk a kissé pokoltüzes mikroklímánkhoz. Pfhhhhhhhh!

Amúgy béke és nyugalom. Mi másra lenne időm?!