A tegnapi leánybúcsúról csak azért nem tudok szuperlatívuszban írni (leg-bb), mert a műfajban ez volt az első számmra. Ezzel együtt több tanulságot levontam: a leánybúcsú jó dolog, de ha rajtam múlik, nekem még az esküvűm is titkos lesz, mert nem kívánok Oroszlán Szonját karaokizni teszem azt Budai Pasa fejéért, vagy petrezselymet árulni a Moszkván a direkte erre az alkalomra írt versikével egy fél karért - nem az én műfajom; vannak szavak, melyek a férfitársadalom számára kevéssé ismertek, mint szerencsebugyi, bömbirongyi, vészfaszlista (örökzöld, ó, régi szép idők, no meg HÖK-iroda és Papusz...), ezek prímán fel tudják dobni a társalgást :); ne bizonygassuk hátrányos helyzetünket matekból, mert egyből lesz valaki, aki felajánlja, hogy megtanít deriválni két óra leforgása alatt - körülbelül ennyi idő alatt tudnám elsajátítani az írásban osztást asszem; egy karaoke-partira jutó fahangok száma meghaladja az egészségügyi tűréshatárt, többször ordítottam, idézvén Adyt, miszerint "Fülembe forró ólmot öntsetek", és mindezt csak súlyosbította az a tény, hogy a választott számok felértek egy nyolc évvel ezelőtti Slágerrádió-kívánságműsorral, ami már akkor is elviselhetetlen volt számomra; végül a gavalléria nem veszett ki a férfiakból, a menyasszony meg lett a fél Morrison's2 által táncoltatva, de még én sem mehettem egyedül az éjszakaimhoz, csak felnőtt kíséretben, mindezt Budai Pasa fejelte meg, aki éberen várt. Éjjel az emelet másik felén élő néni kísértetszerű sápítozását hallgattuk újra, miszerint őt most fogják ideggázzal megölni, valaki hívja a rendőrséget. És hogy édes legyen az ébredés, a kedd óta tök passzív lakásfelújító csapat Babóéknál ma (VASÁRNAP!!!) reggel nyolckor újra kalapácsot, vésőt, fúrót ragadott. Gúdmóningsztársájn.