tegnap estére megfejtettem egy 25x25-ös sudokut.

szebb lett a bal kezemmel lakkozott jobb kezem, mint a jobb kezemmel lakkozott bal kezem. (mindemellett állást keresek vadul. az előző egy hónap (se) pedig egy jó sztori lesz az archívumomban. )

ápdéjt: igen, budaipasa rávilágított (helyénvaló kifejezés, most hogy a fél lakásban nincs áram...), hogy én vagyok a bajkonuri I. dióskali, aki már tényleg járt egy űrközpontban, habár nem ott,  deakkoris. ja, és nem vagyok egy hipochonder, de amikor ma a lászlóban arról fecserésztek a fogadópultnál az asszisztensek, hogy hány mexikóból hazaérkezett lázas ember kereste fel őket a délelőtt folyamán, akkor majdnem elkezdtem sírni egy műtősmaszkért. ne kérdezzétek, mi okból!

Nagy levegő, alámerülés. Avagy hogy vetett véget átmenetileg a kormányátalakítás Bajkonuri Nagy Terveinek. Mindenesetre a hegynyi tanulság: mindent túlélek, csak nyávogva. Holnap pedig nem kávézom, nem mosolygok, csakcsupán lappangok, mint a ragály, pályázom, igyekszem nem elrontani a soron következő huszonötös sudokut (ahogy eddig mindet), ép elmémet megőrizve eltöltök nyolc órát a négy fal között egy karácsonyi kaktusszal szemezve, nem kérdezem, állunk-e valahogy és spárgás csirkecsíkokat ebédelek.

Ha meg akarod tudni, kit éltél már túl, akkor klikk ide:

http://dead.atyourage.com

Csak nem sikerült megúsznom a permetezést.

ma vettem a színházba menet egy embernek kenyeret és cukrot. kár lett volna kihagyni.

Ma ügyeltem. Na nem eddig, dehhhhogyisss! Ne aggódjatok! Csak most szottyant hozzá kedvem, hogy megírjam. De minek?!

Ma a lépcsőn felfelé rohantamban összefutottam a távozóban lévő Főnökkel. Ezzel személyes találkozásaink száma elérte a kettőt, mégis megismert. Holnaptól meg már álítólag lesz bérletem és gépem is. Ja, hogy én? Én már másfél órája itthon vagyok.

Kilenckor megérkeztem, dél után kilenc perccel távoztam dolog, gép és főnök híján.

Nincs sok hozzáfűznivalóm (nyelvológusok és kényszeres korrektúrázók, ezt egybe, vagy külön és ha bé, akkor hol és hányfelé???). Sikerévet zártam, mindent túléltem, doktor lettem. Sokat tanultam a környezetemből, még saját magamról is. Lettek barátaim és a sorból nem lépett ki senki, a legjobb pedig, hogy ezután még adózni sem kell. Lett műkörmöm is, amit nem rágok. Vannak terveim, kicsik és nagyok egyaránt, grátisz egyelőre úgy tűnik, lesz aprítanivaló a tejbe is. Megsúgom, hogy boldognak érzem magam, minthogy az is vagyok és ezen nem is kívánok változtatni. Este pedig majdnem mindenkinek elkentem/tük az arcát biliárdban. Éljen április öt!

Nakérem, megjártam a magam útját, láttam, mi van a Nagy Vizen túl és jelen pillanatban azon gondolkodom, mivel csokiztam össze magam, méghozzá meglehetőst alaposan. Miami amolyan élhető hely, ahol

• mindig rendelkezésre áll az óceán, egy napfelkelte, pár üveg sör és néhány aligátor;
• az emberek nem rángatják le a buszsofőrt az üléséből és verik eszméletlenre, csak mert megvárta, amíg mindenki felszáll;
• mindig megkérdezik köszönéskor, hogy hogy vagy, bár egyszavas válasznál többet nem szabad adni; 
• a népnek fogalma sincs, hogy 178 centiméter és 72 kiló mennyi is lábban és fontban;
• North Miami Beach-től South Miami Beach-ig pont annyit utaznak, mint én az Örsről Maglódig;
• addig nem drukkolnak a kosárcsapatuknak, amíg a kijelzőn nem jelenik meg az adott helyzetben elvárt szöveg (úm.: Let's go Heat!/Defense!), de egy (bár 35000 test és lélek befogadására alkalmas, tehát nem kicsi) légtérben lehet ülni Boris Beckerrel;
• a hidegháborúra élénken emlékező nagyszüleim legnagyobb csodálkozására igenis be lehet menni büntetlenül a Kennedy Űrközpontba;
• Disney World-ben egyáltalán nem strichel minden sarkon valamelyik emblematikus figura arra várva, hogy veled és csakis veled lefotózzák, hanem hosszabb sort kell végigállni, mint a Szigeten a HIV-szűréshez és ha mázlid van, akkor az erre szánt húsz perc leteltével Mickey és Minnie épp akkor kezd el visszagaloppozni a kastélyba bőszen integetve, amikor te végre sorra kerülnél;
• a legrégebbi - nem indián származású - műemléket (spanyol monostor) Európából szállították át, hogy ilyenük is legyen;
• mindent lehet kapni, kivéve Barack Obama fejével díszített szuveníreket;
• felmérik, melyik államban hol lehet a leginkább arra érdemes hamburgert elfogyasztani;
• pont annyira nem bíznak úriasszonyos kinézetemben, mint itthon, vagyis lépten-nyomon a születési dátumomat kellett igazolnom minden sörzöngés és füstkortyolás előtt.
  

Amúgy jellemző, hogy az Egyesült Államok területére való belépés és az onnan való kilépés mezítlábas, Miami meg szinte amúgy is, de nem a biztonsági intézkedések okán, hanem mert nagyjából 30°C körül tendált a hőmérséklet és ha agyonvernek sem tudom megmondani kapásból, mennyit is jelent ez Fahrenheitben, meg nem is annyira érdekel. Jó volt megérkezni, jó volt ottlenni, jó volt hazaérkezni, találkozni Diácskával és ott folytatni, ahol abbahagytuk és aki képes volt a hajón körülöttünk csatasorba rendeződő tíz év alattiakat megszégyenítő lelkesedéssel megérkezni a Magic Kingdom elé, együtt tölteni a délelőttöket Andrissal (aki újabban csak Funny Monkey), megismerni Barnát, aki nem hagyta, hogy elmulasszam a napfelkeltét és csúfosan elbukta volna Andrissal együtt a "Hány burger fér Juliba?" kérdésre a választ.

Képekben: