Hogy milyen kurvajó érzés bizonygatni a Spar pénztárosának, miszerint elmúltam már tizennyolc. Aztán ma reggel meg azzal szembesítettek, hogy a javarészt ambivalens hozzáállásom az egyetemhez most mennyi pénzembe fog kerülni. A 234/2008. számú Bajkonuri Elnöki Tanácsi rendelet alapján merészen kijelenthetem: csődbe mentünk. Hovatovább még az sem vígasztal, hogy májusban sokat dolgozom és lesz két négyetfizetnyolcatkap-napom is Pünkösdkor, mert ugyehogyugye, ha zárva a Tesco, nekünk aznap dupla fizetés jár. Ezek után már csak arra merek gondolni, hogy ma megérkezik az új kétkerekűm a zuglói főhadiszállásra. A régit meg kiárusítjuk. Hüpp. Végülis Hydrával borultam életemben először olyan igazi derekast, amilyet még sosem...

Bringás perec pénteken, ezek után akcióhősöst játszva beestem Vercsihez (véres atlétát mellőzve) és kértem ennivalót, innivalót, sebtisztítót, tűt, cérnát. (Minden kedves érdeklődőt megnyugtatnék, varrni a nadrágomat kellett, nem a sebeimet.) Szombaton véraláfutások szemrevételezése, este színház, vasárnap kerti sütögetés. Hétvége, tecsodás!

A Reáltanoda utcában a parkolóház tényleg ingyenes bringatárolási szolgáltatása bámulatos és követendő példa. Viszont valószínűleg minden tizedik ottlétem után jövök egy tábla csokival a parkolóőr bácsinak, mert a kampókat olyan lóhágó magas személyekre - netán jetikre? - tervezték, hogy azt csak akkor érném el, ha lenne ott egy erre rendszeresített lajtergya, vagy a bringám alapfelszereltségéhez tartozna egy nagysámli is.

Öt év alatt az etéer óriásit fejlődött, ez látszik abból is, hogy az első vizsgajelentkezés a rendszeren keresztül kilenc órát vett el a fiatalságomból, amiből nyolc és fél annak a mantrának az ismételgetéséből állt, hogy "légyszinedobjle...akúúúúúúúúrvaanyádköcsög", míg kétezernyolcban mindez hat és fél percig tartott, szeretetteljes gondolatok jegyében, oszt remélhetőleg utoljára.

Változnak az idők, drágám - mondta George és mennyire igaza volt.

Ha nem írnám, de írom. Ilyen állat a blog. Tényleg olyan tamagocsis, amim sosevót. Bár erről a listáról a legfájóbb a PollyPocket, amire nagyon vágytam zsengeként. 

Amúgy pedig a mai menü: zöldbableves és palacsinta.

Egy csokor virág simán elhervad egy hét alatt, akármennyire át akarják adni. Kaptam helyette zsebórát.

Fél órája azon fájok, hogy bemenjek-e a Mekkába (nem ez az igazi neve, hanem valami diszkont). Ott lehet ám kapni azt a mennyei kókuszost, amiből egy nem elég, kettő meg sok. Cserébe a százöt/kétszáztíz forintos nyalánkság mellett itt szoktam további négyezerkilencszázért minden egyebet is venni. Merthogy itt megéri. És ekkor belémhasít a kérdés: mire föl ez a diszkontláz??? (Azon kívül, hogy máshol nem lehet ilyen csodásan mennyei kókuszost venni...), Ha öt forinttal olcsóbb, akkor megéri? Persze, kérek minden olvasót, akkor részesítsen euthanáziában, amikor már 2047-ben a hétvégéimet olvashatóan kizárólag a Teszkó-Ósan-Metró-Kora megállókkal tarkított zarándokutamon töltöm, telejelölt katalógusok felett motyogva, hogy "Apukám, át kéne menni a majonézes tormáért az Interspárba, mert most az ott a legolcsóbb. Hogy mit mondasz, messze van? Nem érdekel a benzinköltség, ott a legolcsóbb, nem érted, te istenbarma?!"... Előre is köszi.

Ha két nő gonosz, vagy együtt, vagy egymás ellen.

Fájhatott a hiányom Kelet-Agglomerációnak, mert még a buszsofőr is közölte, rég látott.

Ha a heti eredményeinket akarom összegezni, akkor abból valami olyasmi jönne ki, hogy nem veszítettem el a bugyimat, nem fenekeltek el, ráleltem egy gyanítható eredetű, enyhén szólva obszcén szövegű könyvjelzőre a Harry Potter és a Tűz Serlegében, meg hogy augusztus huszonharmadikára ne csináljon nekem semmi programot, mert már van. De mindez csak akkor lenne teljes, ha lenne ezekhez a tagmondatokhoz történet is, amit jelen pillanatban viszont nem kívánok elmesélni, leginkább hosszúságuk okán, szóval maradjon e helyt csak a csattanó. Amúgy meg tündérfény a hatodikon, semmi gyökkel, mert a világ mégiscsak szép, ezt most le sem tagadhatnám. Hogyúgymondjam.

25.

Olykor megtörténik, hogy a feladott százötven oldalból mindösszesen százra volt erő (idő volt négy hétnyi, úgyhogy ez a tényező nem játszik...) és az oktató pont arra a kimaradt egyharmadra kíváncsi. És néhanapján az is előfordul, hogy a fehér foltról nem engem kezd el faggatni a fent emlegetett oktató. Ennek most örüljünk együtt. Emellett megtorpedóztam egy szánalmas kísérletet arra, hogy egy senkiből a mi reggel nyolcas kábultságunk segítségével legyen Nagybetűs Senki, ugyanis egy kedves kolléga körbeadta a HÖK Valakicsodaságra való jelölőlapját a katalógus helyett, gondolván, automatikusan mindenki aláírja majd. Mert nyilván az elegáns megoldások híve.

Anyuka hívott, hogy szerencsésen hazért Tunéziából.

Ma pedig meglássuk, Földes Tamás énekli-e, hogy "gettók, s lágerek", ami pont úgy hangzik: gettók, slágerek. És erre a söbetűre még senki nem hívta fel a figyelmét...

Két nap színházmentesen (üdítő), de tegnap rögtön Szombathelybe vágtuk a fejszénket. Egyből döbbenettel kezdődött: Dolhai Attila, valamint Szabó Dávid felszállt a buszra és bemutatkoztak nekem. Azután a másfél hét után, amit a Tháliában töltöttem fejgépesként és másodállásban plexiüvegként, ez élményszámba ment, mivelhogy ott még az (amúgy operettes) öltöztetők is annyira fontosnak érezték magukat, hogy visszaköszönő viszonyt se ápoljanak velem... (Na jó, persze itt is akadtak üdítő kivételek.) A produkció Nyugaton természetesen Lilibárónő volt, gyakorlatilag rutinműtét, a fejgépek olyanok amilyenek, de már elszállt a kezdeti nagy igazság harcosa-hozzáállásom, mert sikerült leszarnom, milyen fényt vetnek és nem cseszegettem percenként a kedves helyi világosítókat, hogy azonnal csináljanak valamit, mert ez így borzalmasan mutat - felnőnek a gyerekek, hiába no! Az útra tervezett tanulást (nemzetközi viták békés és harcos rendezése, valamint az ENSZ szervezete) pedig két bámulatos filmalkotás bojkottálta, úgymint Callas Forever és a The Sentinel. Egyik oda, másik vissza.

Aztán BudaiPasa és Skuzu hősiesen értem jöttek hajnalok hajnalán.