Budaipasa babzsák-kanapét tervezett itthonra, az ismeretlen nő pedig egy hosszas vallási eszmefuttatás végén azt felelte: "Jó-jó, de én nem vagyok Krisztus". Mit ne mondjak, igaza volt.

szusira gondoltam és amikor hazaértem, budaipasa megkérdezte, rendeljünk-e. :)

birodalmi lépegető pedig úgy érzi, porig kellene sújtania a hálának pusztán azért, mert bejön és hangsúlyozottan nem csinál semmit. meg kell hagyni, nem értek vele egyet, de ez nem túl hosszú és még kevésbé gyümölcsözően együttműködő pályafutásunk során gyakrabban volt így, mint nem.

reggel a parasztbuszon már kezdtem európában érezni magam, erre nem összeszedtük négy megállóval arrébb a pár perccel korábbi, tragikus hirtelenséggel lerobbant járat százötven utasát? egyből visszatértünk a balkánra... :)

az irodában délelőtt nem lepődtem meg, délután viszont annál inkább.

• ab délelőtt: vicces dolog a haragtartás, mert egy idő után több erőfeszítést igényel a fenntartása, mint az elfelejtése (erre vagy rájön az ember idővel, vagy nem), de a legjobb, ha úgy csinálja bárki is, hogy nincs miért erőlködnie. dióskali pedig nem ment bele piti játszmákba, hiszen minek, erőlködjön, aki akar.
  mindeközben rájöttem, hogy napjaim egyharmadát egy olyan helyen töltöm, ahol - kevés kivétellel - mindenki azt várja el, hogy még nála is felnőttebbként (van rá jobb szó?) viselkedjek. jól kibaszok velük és nem fogok.
• ab délután: a gólyahírt még a birodalmi lépegetőtől sem sajnálom.

a maglódon alvásban pedig a legtutibb a barackos csirke és az esti telefon.