Tegnap persze hogy akkor érkeztünk meg a Deákra, amikor nem lehetett átszállni a kékmetróra (se), majd húsz-huszonöt perc várakozás után a tűző napon (Tökmaggal), begördült az M3-pótlóbusz, amiről néhány percen belül kiderült, hogy csak az Astoriáig megy. Vagyis nem lehetett az M3-pótlóval eljutni egy olyan megállóba, ahol át lehet szállni az M3-ra. A Kálvinnál sikerült olyan ádázan megjelennem az ellenőrök előtt, hogy nem merték kérni a jegyemet, bérletemet. Ezután szinte zökkenőmentesen jutottunk ki Lőrincre, ahol remek napot töltöttünk Zitánál és megnézhettük Csipit is. Aztán hazajöttünk és Dióskali lemosta magáról a vonatszagot, mert ezek szerint nincs különbség közlekedési eszközök között, ha tombol a kánikula.

Tökmaggal az elmúlt két és fél hétben gyakorlatilag alig voltunk itthon. Vagy ha igen, akkor nem kettesben. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy elítélendő módon, de hanyagoltam a krónikázást. Néha még programot is le kellett mondjak, mert menet közben jöttem rá, hogy túlszerveztem magam, vagy mások engem. Viszont BudaiPasa minden születésnapi ajándékát megrendeltem, meglátogattuk végre Kerkát és Esztert a Svábhegyen, elköszöntem az emigrálni készülő Edinától, levágattam a hajam, ültem vérvétel közben, minden dokimnál voltam kontrollon, lenyűgöztük Lénárddal dédiéket, voltunk Alízéknál, vendégül láttuk Orsit, Nimródot és Enikőt, bábáskodtam egy lehetséges örökbefogadás felett, kaptunk esküvői meghívót a Kertemben, ügyintéztem a humánpolitikán, összehoztam Évi közreműködésével egy állásinterjút, piknikeztem a Városligetben, meg a Mozgásjavítóban, és még pénzügyi tanácsokat is kaptam. Most meg mosogatnom kéne, de nem tudom magam rávenni...