- Szerinted mit csinál?
- Szerintem kakil.

Négy napja csak eszünk, és Lénárdnak semmilyen reakciója nem volt sem a fa, sem pedig az ajándékok láttán (avagy leszarta), de ha eltettem az örökölt toronyépítő játékot, akkor képes volt behisztizni.

Lénárd legnagyobb szórakozására ugrándozva vettem tudomásul, hogy egy újabb nadrágmérettel beljebb vagyok. Ez pontosan három régi nadrág ismételt szolgálatba állítását eredményezi. Igaz, az egyiknél erősen gondolkodóba estem, hogy le merjem-e venni, mert mi van ha csak a szerencse szomorú szeszélyének köszönhetően fértem bele elsőre.

Ma sikerült beletolatnom egy másik skuzuba, miközben vittem a Családsegítőbe a mesekönyveket, meg játékokat. Természetesen én voltam a hibás és csak azért adtam hálát, hogy Lénárdot Györgyiéknél hagytam, mert negyven percet beszélgettem a négy fokban Vanessza apukájával, mikor is megjött a dinnyehordó alkatú tulaj, akitől bérelték a kocsit. Mit ne mondjak, életem legdrágább jótékonysági akciója volt ez.

A tegnapi tojásrántotta története - avagy Sátánka in da hauz:
- Édesistenem! - fohászkodott Juli az ebédre készített, csípőspaprikás-kolbászos rántotta felett. - Engedd, hogy megehessem a tojásrántottámat, mielőtt Tökmag felébredne!... Francba! - Majd kedvesen így szólt: - Szia Babagyí! Jót aludtál?

Aztán este jött Asztronauta, megpakolva egy nagy adag sütivel, külön lekváros aprósüteménnyel csakis Lénónak. A fiam két óra leforgása alatt megevett két szendvicset, hat darab rizses rágcsát, és tíz deka teasütit, ráadásképpen pedig a Hercegnő-torta piskótáját is megkóstolta.

Ma meg az IKEÁban fogyasztotta el a tejszeletet, majd kiszúrta, hogy épp ebédelek és befalta a krumplipürém egyharmadát. És amikor ezek után is csak süvöltött, hogy "Áddomm!", többen kiröhögtek bennünket.

Nincs mese, bélpoklos a kisfiam.

... meg az aprómajom. Pont.

Mert?

Mert.

Ezer ember között is csak ketten voltunk.

Mire véget ért a karantén, elkezdett dőlni Lénárdból a takony. Így, ebben a sorrendben.