Ezer ember között is csak ketten voltunk.

Mire véget ért a karantén, elkezdett dőlni Lénárdból a takony. Így, ebben a sorrendben.

Legközelebb annyi és akkora darabra vágatom a varrónővel az anyagot beavatás előtt, amennyi és amekkora függöny lesz belőle, mert hét méter húsz centi függönyvásznat vasalni szívás. Pláne telihold környékén.

Ma a fél napot az IKEÁ-ban töltöttük Tökmaggal. Ha minden jól megy, úgy december huszadikára lesz is méretre szabott függönyünk a nappaliba.

Tizenhárom napja tartom magunkat távol mindenféle kisbabás és terhes ismerőstől, mert épp ott voltunk, amikor Bogi unokahúgomon kitört a háromnapos láz (hatodik betegség, exanthema subitum, roseola infantum), aminek a lappangási ideje 10-15 nap. És bár felajánlottam mindenkinek, hogy szívesen elősegítjük a gyerek megfertőződését, egyben immunizálódását amennyiben fertőzünk, senki nem élt a lehetőséggel. Tizenhárom napja tehát csak sétálunk, vásárolunk, pakolunk (Tökmag szét, szerénységem meg össze) és nem terhes nagykorúakat fogadunk - elsősorban Orsit és Esztit emelném ki, akik hihetetlen mennyiségű ajándékkal árasztottak el bennünket Lénó szülinapja és névnapja alkalmából, majd még a fürdetést is megnézték és megállapították, hogy Tökmag csak a képeken tűnik hájdagálynak, bár a narancsbőr nekik is szemet szúrt.

Amúgy ma végre megrendeltem Maszat piros alapon dinoszauruszos DreamBag hálózsákját (igyekszem a tartós cuccokból uniszexeket választani, hátha Lénárdot követi még egy kislány is a sorban) és megszerveztem a fuvart is neki, átvettem BudaiPasa vadiúj számítógépét és főztem egy kurvajó spenótot, szóval eredményes napom volt.

Tökmag egyre újabb és újabb tudományokkal kápráztat. Egyre hisztisebb (amolyan hasonfekve veri magát a padlóhoz nyenyeregve), ha valamit akar, közli, hogy "odddda", megvész egy kis villanykapcsolgatásért és a reklámblokkokért. És valamelyik nap altatni próbáltam a szobájában délután a szőnyegen (ami úgy néz ki, hogy én fekszem, ő meg a csíkos pizsamapólómból varrt rongyocskáját szorongatva, meg az ujját szopva néz rám fáradtan, de szemében az eltökéltséggel, hogy márpedig ő dafke nem alszik), mire négykézláb állva az arcomba mászott és közölte: höööööööö.

Szinte hihetetlen, de Lénárd ma egy éves.

Egy évvel ezelőtt töltötte az utolsó estéjét odabent Tökmag. Aztán felgyorsultak az események. Ma meg már megtartottuk az egyes számú családi zsúrt, tortával, ajándékokkal, málnaszörppel és mentateával.

Egy évvel ezelőtt vártam ezt a napot. Egy évvel ezelőtt bármelyik napot vártam már, ami a szülés után következik a sorban. Ma meg úgy érzem, megállíthatatlanul gyerekesedik a kisbabám és néha az egyik felem azt kívánja, bárcsak egy kicsit lelassulna az idő és újra azzal a kis babaillatú csomaggal a hasamon alhatnék délutánonként, ahogy azt még néhány hónappal ezelőtt lehetett. Aztán persze eszembe jut, hogy néhány hónappal ezelőtt pontosan azt szerettem volna, ha már tud ülni, állni, mászni és kimondja az első szavát, ami természetesen anya, vagy apa lett volna, ha választhatok. De nem én döntöttem, így az első szavak a Berta, meg a cica lettek. :)

Az elmúlt öt napban megtudtam, hogy ha a dinoszauruszok tudtak volna rejszolni, ugyanúgy kihaltak, de legalább boldogabbak lehettek volna.

Aztán.

Befejeztük a Shameless 2. évadát és úgy maradtam.

Voltam.

Diával és Asztronautával a Nemzetiben, aztán meg egy lakásban, aminek ötnullás a közös költsége, és ami annyira fura volt, hogy hirtelen a világ legkomfortosabb helyeként kezdtem tekinteni a negyvenhat négyzetméterünkre.

A negyvenhatra.

Amit most készülünk felforgatni, úgymint festés, átrendezés, bútorvásárlás és az egészből az lesz, hogy Lénárdom első szülinapjára saját szobát kap. Persze nem csak azt, hanem gyerekülést, meg egy csomó mesekönyvet, játékot és ruhát, amit már mind megrendeltem, vagy megvettem. Éppen a tortán gondolkodom erősen, mert banános-rizskrémes piskótatortát biztosan NEM akarok neki sütni. És az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert a kisfiam visszavonhatatlanul hagyja el a puha, babaillatú csecsemőkort, és kezdi meg a kisgyerekek küzdelmes, izgalmas és egyre önállóbb életét (aminek a nyitányaként mindent megtesz a laptop elrontása érdekében).

Amúgy volt ám más is.

Meglátogattuk az ikreket Nikiékkel karöltve és még BudaiPasa is jól érezte magát, pedig vadidegenekkel kellett jópofiznia órákon át. Voltunk Keresztúron Orsiéknál, a Violában Noémiéknél, felköszöntöttük Alízt első, Rékát pedig már a nyolcadik szülinapja alkalmából.

És persze mostam. Sokat.

A délelőtti lustálkodás, meg főzés után délután nekivágtunk a belvárosnak, ahol az egy főre eső külföldi túristák száma kilencvenkettő volt - beleértve az EPCA 46. éves találkozójának résztvevőit, akik lényegében csúcsra járatták a belvárosi szállodák forgalmát. És két dolog biztos nincs máshol: 1. H&M, mert az is tömve volt hisztérikusan vásárolgató EU-s és harmadik országbeli állampolgárral, 2. alvó gyerek, mert volt, aki Lénárdot fotózta le a babakocsiban. A jégbüfénél ettünk egy gofrit, majd a nagy téblábolás közepette egyszercsak beleütköztünk a WAMP-ba, ahonnan nem jöttünk el üres kézzel.

Lénárd pedig jól viselkedett.

Lénárd 11 hónapos.

Tökmag megint beteg. Ez így önmagában persze még nem dráma, de erre a hétre három kisbaba/-gyereklátogatás volt betervezve, amiből kettőt már lemondtam, a szombatira viszont ha máshogy nem, de egyedül mindenképpen elmegyek.

Lénárd egyébként elképesztő tempóban fejlődik. Két-három héten belül elkezdett mászni (erről már kezdtem lemondani, tekintve, hogy a kúszás után egyből felállt), egyre töbször látom felülni (ebben eddig is csak kényelmes volt), megtanulta, hogy hol van a lámpa, a repülő, meg a feje, imádja a sonkás-sajtos szendvicset, meg a Cserpes gyümölcsjoghurtokat és befejeztük a szoptatást. Ez nem járt akkora megrázkódtatással, mint ahogy illenék egy vérbeli ősanya szerint, de mert a mennyiség gyakorlatilag értelmetlenné tette a dolgot, nem mutattam hajlandóságot arra, hogy szarul érezzem magam emiatt. És Lénót sem zavarja, hogy tápszert kap lefekvés előtt. Zavarja bezzeg a gyógyszerész csajt az Erzsébet-Nagylajos sarkán, de őt meg pont leszarom.

Újdonság még, hogy ha tehetem, jövő szeptemberben visszamegyek hat órában dolgozni gyes mellett, már ha Lénárdot felveszik bölcsibe (vagy Juditmama vállalja az állandó felügyeletet...). Persze szép volt a nagy elhatározás, hogy majd Gergő átveszi a stafétát és ő meg gyesre, de anyagilag nem nagyon engedhetünk meg magunknak ilyesmit. Főleg, hogy Lénárd saját szobát kap szülinapjára, így a nappalit egy kicsit rendbe kell szednünk. Ezt a legnehezebb egyébként jelen pillanatban felfogni, hogy az a kis süvöltő büdösbogár, akit a Péterfyben a kezembe nyomtak már egy éves lesz.

Most pedig Magnumot fogok nézni a Cool-on.

Két évvel ezelőtt szaladgáltunk csokrok és cipők után, lecsődítettünk tizenegy embert Balatonszemesre és nem késtük le a saját esküvőnket. És mivel BudaiPasa is odaért majd egy éve a szülésre, így megállapíthatom, hogy nem vagyunk azok a késős fajták.

Hirtelen szakadt ránk ez a lehűlés, még nem is készültem fel rá lelkiekben, hogy Tökmagot öltöztetni kell - és lássuk be, ő sem. Cserébe éjszaka mondhatjuk, hogy aludt, mint a tej, ma reggel nyolckor ébresztettem őméltóságát, hogy ne boruljon az egész napunk. Ennek köszönhetően momentán nem tudok magammal mit kezdeni, mert Lénó alszik, én meg várom a védőnőt, úgyhogy szülinapi ajándékokat keresek neki nagy erőkkel és igyekszem nem elaludni.

Reggel Gergő már kilépett az ajtón, amikor szólt, hogy valamelyik macska a küszöbre hugyozott. Kicsit gondolkodott, majd hozzátette: "Vagy Pohorelli néni." :)