Lénárd a papírforma szerint teljesít, így talán túlestünk a néhány napon át tartó borulaton és visszatér a kiszámíthatóság az életünkbe. Mondjuk BudaiPasa szerint az igazi monotonitást a kialakult napirend jelenti, de azért ma megkönnyebbültem, amikor a kisfiam egy fél órája belealudt a játszásba és az MR2 műsorába. Egy hete először. Lehet, hogy egyhangú, ha tudom, mi fog következni és az minden nap úgy is lesz, de legalább azt is tudom, mikor és mennyi kiolvasztott tejjel tudom rábízni BudaiPasára, Anyura, vagy Juditmamára, ha el akarok menni valahová. Mint mondjuk ma Vercsivel a H&M-be, aztán meg gofrit enni a Jégbüféhez.

Lénárd kinőtte a 62-es kollekciót.

Ma elhagytuk a macis cumiláncot és a Poronty első cumiját (ami a "Promóciós" névvel kiérdemelte a megkülönböztetett figyelmet). Mire megtaláltam, már egy autó is áthajtott rajtuk. Lénárd tudomásul vette a dolgot és megfogta Bogibaba kezét. Én még merengtem felettük egy kicsit, aztán a macit kimostam és eltettem, a törött cumit meg kihajítottam. :)

Bajkonuri újdonsült nagynénije lett újdonsült unokahúgának.

AkusztikLájv, Maverick, négysáncverseny, Fanta, zsíroskenyér, játék, sok puszi, néhány könnycsepp és rengeteg huncut vigyor. Pezsgő híján Maszat durrantott a Himnusz alatt.

Ahogy Eszti írta, boldogat, de főleg Lénónak, mert neki ez az első, mi meg már rutinosak vagyunk. Így legyen. Egyelőre jól indul.

Nem emlékszem, írtam-e "Karácsony kettesben" bejegyzést tavaly, és nincs is kedvem megnézni. Illett volna, hiszen az ötödik volt az első olyan karácsonyunk BudaiPasával, amit végig együtt töltöttünk. Mindenesetre ez a hatodik és most megint hosszú éveknek kell eltelnie, hogy ismét kettesben legyünk, de ezt egyáltalán nem bánom. Igaz, Lénárd még csak annyit érzékelt az egészből, hogy "Szembi ül! Ül! ÜL!Űűűűűl! Anya nézd meg a papírját, hogy kell leültetni!", "Mit kaptál Zalán? - Tomászoszoft!", "Nagyon csinos vagy Szonjuska!", "Akkor most lényegében filléres aszparáguszt eszünk...", meg hogy "Ez a kedvencem, fokat kérek! - Kóstold meg! - De rengeteget kérek! - Előbb kóstold meg! - Ez UNDORÍTÓÓÓÓÓÓÓÓ! - Nem megmondtam?!", de szerintem jó volt. Aztán itthon megkapta mindenki az ajándékát, megnéztük a Holdhercegnőt (remélem bent ragad a karácsonyi műsorkínálatban még egy pár évig...), a Micsoda nőt (ehhez annyira nem ragaszkodom) és Maszat ellenállt a legelszántabb altatási kísérleteinknek is, végül negyed négykor adta fel a harcot.

Nem emlékszem, voltam-e valaha is ilyen fáradt december 25-én, de nem is érdekel. Lényeg, hogy már megírhattam az első "Karácsony hármasban" című bejegyzésemet.

A karácsonyfánknak nincs csúcsa, csak mélyedése. Lénárd ajándékának apa örül a legjobban. Egy órája legózik.

A tökéletes szürkeséget csak a billentyűzet kocogása és az akvárium levegőztetőjének bugyogása töri meg.

Tegnap túléltük a tegnapelőttöt, aztán elmentünk Mamáékhoz, végül pedig egy gofrival töltött labdacsként távoztunk Maruéktól feledni nem tudva Keresztes Ildikó arcának torzulását, amit az váltott ki, hogy egyrészt így született, másrészt nyilvánvalóvá vált, hogy egyik mentoráltjában sincs biztosan nincs meg az ikszfaktor*.

* Az utódoknak: Az X-Faktor az időszámításunk szerinti III. évezred második évtizedében Magyarországon is megjelent énekes-tehetségkutató műsor, melyben négy mentor (jelen esetben Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós) fejenként három-három versenyző produkcióját segíti elő, keresvén azt az egyetlent, akiben megvan az X-Faktor. Anya meglátása szerint ugyanakkor semmilyen faktor nem volt meg egyikben sem, a legjobbat azokról lehetne elmondani, akik legalább nem voltak teljesen hamisak, de ez egy énekversenyben máshol alapkövetelmény. Igaz, máshol a mentorok is kinéznek valahogy.

... és kiírtuk, hogy "Ne adj a halaknak enni, mert dagadtak lesznek. És mert Zalán megetette őket".

Amúgy megkezdődött a 37. hét. Voltam ultrahangon (Maszat már 2800 gramm felett van), NST-n (nyomtam a gombot, mint süket a csengőt), vérvételen (nem ájultam el), Terinél (nem durrantam ki a belém diktált ebédtől), Ibolyában Esztivel (forrócsoki, nyamm), majd összeszedtem Zalánt és most a Shrek 2-t nézzük, miután hazajöttünk a játszóról.

Négy hét múlva már lehet, hogy anya leszek...

Tegnap voltam a Lászlóban, aztán a Péterfyben. Előbbiben a mindig tündéri belgyógyászom írta az ambuláns kezelőlapomra a kiváló vérképem eredményeit, az utóbbiban pedig egy hihetetlenül lekezelő és seggfej, menedzsernek-született-de-pályát-tévesztett nőgyógyász cseszett le, hogy tíz nap leforgása alatt hogyhogy nem diagnosztizáltam, kezeltem és szüntettem is meg egyben a magas vérnyomásomat. Ezek után Terivel lecsóztam, Marival cukrászdáztam és még egy kismamafarmerrel is megleptem magam.

Borzalmas és hisztis éjszaka után ma kilenckor közepes emberi mivolttal keltem és nekiálltam a lakás ganajozásának, megszakítva egy kis ügyintézéssel és fodrászolással.

És a napi jó hír, hogy a Wasabinál már nem azokat a borzasztó rizsgombócokat adják ajándékdesszertként.

Lassan ébredni hét és nyolc között, odabújni egy kicsit BudaiPasához. És a Bentlakó sem rumlizott már hajnal négykor. Az ilyen reggeleket el tudnám viselni hosszú távon is.

Nem volt fantáziám más címet kitalálni, pedig nem olyan hétfő volt, csak tényleg hétfő. Naptárilag, ugye. A mai nap eseményei egyébként az alábbiakban foglalhatók össze:

Enyhén szólva is kialvatlanul keltem fel, köszönhetően a frontnak, a kölöknek és annak, hogy a kapu egész éjjel zúgott. Aztán. Megrémültem, hogy mi a fittyfenét fogok csinálni én szeptember 30-a után itthon hat hétig, úgyhogy lehet, hogy még egy-két hetet ráhúzok októberre is. Lacilaci egyből közölte, hogy azzal jobban járok anyagilag is (naná, táppénz helyett fizut kapni nem tekinthető rossznak), meg végülis mehetek az irodából is szülni (na azt azért nem) és addig is segíthetek Oberfarok lemaradását feldolgozni, miután a sajátunktól három héttel ezelőtt megszabadultunk. Zita meg csak szimplán örült. Majd hazafelé felhívott papa, hogy közölje, tíz éves várakozás után bébibumm lesz a családban, mert nem csak Maszat, meg leendő unokahúgom (Bogi) van úton, de unokatesómék is bejelentkeztek a gólyahírrel, így nagyjából háromhavonta lesz belőle egy-, két-, majd háromszoros dédnagypapa. Mit is kívánhatna kilencven éves korára... :)))

Most pedig vacsorázom.

Ápdéjt: fríblog főoldalra kerültem. Nem tudom, kinek a jóvoltából, de részemről a megtiszteltetés.

Tegnap Agárdon volt ám nagy cipősdoboz-érzésem.