Ettem félkilónyi fokhagymás pirítóst és beszéltem interurbán Budai Pasával (székesfehérvári tudósítónk), aki megpróbált úgy tenni, mintha nem zavarná, hogy telefonál. Amúgy pedig halálosan sértődött boldog vagyok, hogy sikerült és jól sikerült a tegnapi vizsga, mert most nincs miért picsogni. Talán annyi, hogy Marcipán a seggem alatt lévő szék ülőfelületének lassan negyvenöt százalékát elfoglalja, avagy mindjárt leesek. Vagy hogy tegnap vizsga után akkorát botlottam a vasalt rézküszöbben a BeBv Tanszéken, hogy egyrészt ledaráltam az imádott fekete topánom orrát, másrészt majdnem a saját taknyomon csúsztam Ibolyáig a lendületnek köszönhetően.

Holnap viszont megyek a Vidám Színpadon megnézni a Vízkeresztet. Talpalávalót a Quimby szolgáltatja.

 

Úgy érzem magam, mint akire rádőlt egy hintaló. A szemem alatt pedig az univerzum összes füles hordozóeszköze (úgymint cekker, koffer, szatyor- ez utóbbinak kötélfüles, reklám- és papírváltozata is - stb.). Az agyamban hómező. És most neki kellene állnom tanulni, ami nagyjából olyan eksztatikus örömmel tölt el, mint macska az egeret.