Ma bementem a terhespatológiára igazolásért a táppénzhez, ahol ugyanaz a (három héttel ezelőtt is megénekelt) doki úgy fogadott, mintha kicserélték volna. Mosolygott, viccelődött azon, hogy egy ilyen vaskos könyvet (Libba Bray: Az az édes, távoli harang) van-e még időm kiolvasni, majd halálos komolysággal előadta, hogy többet nem kell mennem a rendelésére, ha a vérnyomásom ilyen szép marad, de azért gyűjtsek megint egy adag egynapos pisit. Majd az arcomat meglátva még ki is nevetett és közölte, hogy még tényleg komolyan beszél.
Lehet hogy inkább hasmenéssel kellett volna táppénzre mennem...

Amúgy ma gasztroblogger is leszek, ha ehető kaját sikerül készítenem csirkéből, paradicsomból, camembert sajtból és párolt zöldségből. Ha nem, akkor sütök egy adag bundáskenyeret és hallgatok, mint a sír.

BudaiPasa elutazni készült, elköszönt, majd mégsem ment sehová, de közölte, hogy a sajtvágástól sajtszagú lettem. A gyerekeket végül nem én vittem az oviba, hanem megérkezett a többi szülő is a csemetékkel és vártuk a furgont, ami elszállítja a cseperkéket. BudaiPasának a névnapját csak én felejtettem el, majd elmentünk megünnepelni őt egy étterembe a lányokkal, akik között érthetetlen módon ott volt a Vicsik Anita. Az étteremben pedig már egy nagyobb társasággal érkeztünk (fiúk is voltak), ahol is én csak egy pohár vizet kértem, BudaiPasa pedig megette valakinek a köretéből (amit hamarabb hoztak ki, mint a húst) a legtöbb cukkinit (ami az ismeretlen nagy kedvence volt) és addig tologattuk a tányéron maradt kupac sültkrumplit és paradicsomot, hogy lehetőleg ne tűnjön fel a cukkini hiánya (van ott még három darab). A következő pillanatban pedig ugyanezen tett elkövetése miatt Vali szenvedett egy sarokban és hisztizett valakinek, akivel így akart összejönni.

Mit ne mondjak, elég fura álom volt...