Ma bementem a terhespatológiára igazolásért a táppénzhez, ahol ugyanaz a (három héttel ezelőtt is megénekelt) doki úgy fogadott, mintha kicserélték volna. Mosolygott, viccelődött azon, hogy egy ilyen vaskos könyvet (Libba Bray: Az az édes, távoli harang) van-e még időm kiolvasni, majd halálos komolysággal előadta, hogy többet nem kell mennem a rendelésére, ha a vérnyomásom ilyen szép marad, de azért gyűjtsek megint egy adag egynapos pisit. Majd az arcomat meglátva még ki is nevetett és közölte, hogy még tényleg komolyan beszél.
Lehet hogy inkább hasmenéssel kellett volna táppénzre mennem...

Amúgy ma gasztroblogger is leszek, ha ehető kaját sikerül készítenem csirkéből, paradicsomból, camembert sajtból és párolt zöldségből. Ha nem, akkor sütök egy adag bundáskenyeret és hallgatok, mint a sír.