A hétvégén elcsesztem és nem szedtem össze a babahordozót a kocsiba, amikor tettem egy emlékeztető kört egy év kihagyás után (ami nyilván azért ment olyan jól, mert a jogsiképen eszméletlenül jól nézek ki...). Most meg azon tipródom, hogy lenne a legegyszerűbb ezt pótolni, ha a kocsi a Nezsiben van, a babahordozó, meg a gyerek pedig itt, nekem meg úgy lenne ma a legegyszerűbb, ha autóval mehetnék a dokihoz, akinek már rég beígértem, hogy valamikor elviszem magammal Tökmagot is. Az eredeti terveimben még mamáék is benne voltak, de Köröszték időközben bejelentkeztek, így a Róna másik végébe holnap megyünk. Halasztani azzal az átlátszó kifogással sikerült, hogy Tökmag nyűgös az oltások miatt, pedg nem is.

Tegnap egész jól viselte a megpróbáltatásokat, csak egy egészen kicsike ordítást produkált, aztán már csak játszásból kiabált délután és néha saját megát lepte meg a legjobban az általa kiadott hangokkal. Mondjuk a bizti kedvéért beadott lázcsillapító kúpot azzal a lendülettel kikakálta, de ma reggel a gúdmorningszánsájn vigyorával ébredt, szóval olyan nagy baj nem lehet. Az oltás legnagyobb haszna az én szempontomból pedig egy kellően szimpatikus kismamával való megismerkedés és telefonszámcsere volt. Nem baj az, ha az ember lánya több vasat is tart a tűzben. Györgyuszékkal most nem jött össze találkozó Alíz szörcsögése miatt, tesómékhoz még nem merek BKV-val nekivágni (erre a Skuzu sem megoldás sajnos), a házban lakó kismama pedig annak ellenére nem jelentkezett, hogy ő maga vetette fel a közös sétát. Így gondoltam, aktivizálom a bennem lakozó szimpatikus úthengert és összeszedek valakit, aztán majd meglátjuk.