Több mint egy hónap után újra érzem a bizsergést az ujjaimban, hogy nekivágjak egy bejegyzésnek, de rögtön eszembe is jut, hogy ez az egész emlékeztet arra a helyzetre, amikor hónapok/évek után találkozom egy ismerőssel, aki megkérdezi, mi van velem. Erre ugye két lehetséges válasz létezik: a) semmi különös, hiszen annyi minden történt, hogy azt ennyi idő után már nem a "na és mi van veled?"-kérdésre fejteném ki, hanem mondjuk háromnapi hideg élelem, néhány üveg sör és bor, meg egy pár doboz cigi mellett a tábortűznél, b) a leglényegesebbnek tartott pontokat felsorolom és megpróbálok nem túl bunkó lenni, amikor a további kérdések megválaszolása elől eliszkolok, mielőtt gyökeret eresztenénk a járdába.

Szóval hol is kezdjem.

Fogytam. Ez nyilván nekem jelenti a legtöbbet, mert elhárult a veszély, hogy egy teljesen új nadrágkészletet kell beszereznem, a régi darabok Vercsinek történő felajánlása mellett. A fogyás körülményei lényegtelenek, bár nem volt szándékos a dolog. Az eredmény viszont nincs ellenemre.

Maszat betöltötte a 8 hónapot, jelenleg a 9 felé kúszik nagy erőkkel, merthogy kúszik, tapsol, és teljesen véletlenszerűen bár, de olykor már pápázik is. A szája be nem áll, a seggében rakéta, az akarata vas, nagy lelkesedéssel felfedezte az állatokat (a macskák látványától gyakorlatilag eksztázisba esik), és éjszakánként lassan sűrűbb a program, mint napközben. Tanultam neki négy verset Varró Dánieltől és ha lehet választani a koszos papucsom (babakocsi kereke, apa szandálja, erkélyről a huzattal bejutó falevél), meg a tiszta plüsspatkány (Nyuszi Úr, pelus, Morzsi-rongy) között, akkor kurvaélet, hogy a papuccsal (stb.) akar játszani, na meg az ajtóval. Túlesett az első betegségen (torokgyulladás, egyből megfejelve némi pelenkakiütéssel is), növeszti a második fogát is és négy napja játszuk azt, hogy fürdés után nem mossuk meg a fogait a végre beszerzett méregdrága fogkrémmel. De majd ma! És Békéscsabán a lagziban a menyasszony után ő volt a második legnagyobb sztár. :)

Na igen, voltunk Csabán esküvőn és BudaiPasa kedvéért magassarkút húztam. (Mily meglepő, magas lettem tőle.) Aztán voltunk Csomádon egy napot, ahol az árnyékos és kellemesen szellős teraszon próbáltuk kiheverni a kánikulát és ahol - bár nap nem ért - úgy leégett a vállam, mint már rég. De aznap este Asztronautával megnéztük a Kramer kontra Kramert, és ittunk két sört, és sétáltunk az Andrássyn és hangulatom lett tőle, ami nagyon jó volt. Meglátogattuk a Nagylányokkal és Lénárddal Noémit, Gergőt és Gellértet, akit Lénó egyből brutalizált is, de hála az égnek, nincs harag. Végül két hetet töltöttünk Maglódon, ahol ott volt anyukám, a macskák, a fagyizó a Martinovicson, a viharok, a kertben a friss paradicsom és paprika, meg az uborka, amiből most csináltam meg életem első koviubiját, és az álmatlan éjszakák, meg a visszaszámlálás, hogy mikor jön haza végre BudaiPasa.

Kaptam sok-sok jó hírt. Az ikrek már hazamehettek a szüleikhez, Csipi Dávid lesz, ha minden igaz, lett egy újabb Szonjababa a társaságban és sokszorosan megörültem annak, hogy Lénárd nem Milán lett.

Tökmaggal az elmúlt két és fél hétben gyakorlatilag alig voltunk itthon. Vagy ha igen, akkor nem kettesben. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy elítélendő módon, de hanyagoltam a krónikázást. Néha még programot is le kellett mondjak, mert menet közben jöttem rá, hogy túlszerveztem magam, vagy mások engem. Viszont BudaiPasa minden születésnapi ajándékát megrendeltem, meglátogattuk végre Kerkát és Esztert a Svábhegyen, elköszöntem az emigrálni készülő Edinától, levágattam a hajam, ültem vérvétel közben, minden dokimnál voltam kontrollon, lenyűgöztük Lénárddal dédiéket, voltunk Alízéknál, vendégül láttuk Orsit, Nimródot és Enikőt, bábáskodtam egy lehetséges örökbefogadás felett, kaptunk esküvői meghívót a Kertemben, ügyintéztem a humánpolitikán, összehoztam Évi közreműködésével egy állásinterjút, piknikeztem a Városligetben, meg a Mozgásjavítóban, és még pénzügyi tanácsokat is kaptam. Most meg mosogatnom kéne, de nem tudom magam rávenni...

Tökmaggal tegnap este kilenc körül kimentünk az erkélyre apát várni. Megkönnyebbültem, hogy az estilapatyikák nem voltak barátkozós hangulatukban, mert Lénárd jökedvében már-már ultrahangon kurjongatott bele az éjszakába. Viszont az összes kutyasétáltató nekünk integetett a parkból.

Az MR2 Petőfi mára napsütéses 20 fokot ígért. Hát nem jött be. És ezzel a közszolgálati média minden maradék - azaz a meteorológiai előrejelzésekre eddig a pillanatig még érvényben lévő - hitelességét is elveszítette...

Tegnap a Poronty megkapta utolsó oltását is erre az évre és az első adag tápszert, ami valójában nem tápszer, csak kalóriabevitelnöveléstsegítő-szentjánoskenyérfamaglisztésrizslisztkeverék, avagy csudapor (becsületes nevén Sinlac). Mindenesetre a cucc bejött, mert egy fél leturmixolt almához kevertem egy púpozott teáskanállal és nem győztem elég gyorsan adni neki. Talán így egy kicsit többet fog magára szedni egy hónap alatt, mert az eddigi havi egy kilók után most mindösszesen negyed kilócska csúszott fel. Persze így is gyönyörű csülkös-hurkás-tokás az én kisfiam, és nincs de.

Mama szerint egy csapásra megoldódnak a gondjaim két hónapon belül, mert Lénárdot fél éves korától már elkezdhetem szobatisztaságra szoktatni.

Első lépcső: a lakástól a kapuig. Egy segítő kéz.

Második lépcső: le a kisföldalattihoz.

Harmadik lépcső: le a kisföldalattitól a Deák téri metróaluljáróba (+ mozgólépcső).

Negyedik lépcső: fel a felszínre a Gyöngyösi utcánál.

Ötödik lépcső: fel az elsőre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hatodik lépcső: le a földszintre a Madarászban. Egy segítő kéz.

Hetedik-nyolcadik-kilencedik lépcső: le, lejjebb és fel a Gyöngyösi utcánál a metróhoz.

Tizedik lépcső: fel a Lehel térnél az aluljáróba.

Tizenegyedik lépcső: fel a Lehel térnél a felszínre.

Tizenkettedik lépcső: le a Lehel téri aluljáróba. Egy segítő kéz.

Tizenharmadik lépcső: le a metróhoz a Lehel téren.

Tizennegyedik lépcső: fel a Deákon a kisföldalattihoz (+ előtte mozgólépcső).

Tizenötödik lépcső: fel a kisföldalattitól a felszínre.

Mindezt Maszattal és a babakocsival. Ettől leszek én fittipopsi.

Tegnap délután Maszat meglepett és végigordította a délutánt. Aztán a patikus is meglepett, aki 10 grammnyi fogínygélt közel 1500 forintért adott el nekem. Viszont újra felfedeztem az orvosi pemetefű cukorkát. Ami legalább nem drága. :)

A hétvégén elcsesztem és nem szedtem össze a babahordozót a kocsiba, amikor tettem egy emlékeztető kört egy év kihagyás után (ami nyilván azért ment olyan jól, mert a jogsiképen eszméletlenül jól nézek ki...). Most meg azon tipródom, hogy lenne a legegyszerűbb ezt pótolni, ha a kocsi a Nezsiben van, a babahordozó, meg a gyerek pedig itt, nekem meg úgy lenne ma a legegyszerűbb, ha autóval mehetnék a dokihoz, akinek már rég beígértem, hogy valamikor elviszem magammal Tökmagot is. Az eredeti terveimben még mamáék is benne voltak, de Köröszték időközben bejelentkeztek, így a Róna másik végébe holnap megyünk. Halasztani azzal az átlátszó kifogással sikerült, hogy Tökmag nyűgös az oltások miatt, pedg nem is.

Tegnap egész jól viselte a megpróbáltatásokat, csak egy egészen kicsike ordítást produkált, aztán már csak játszásból kiabált délután és néha saját megát lepte meg a legjobban az általa kiadott hangokkal. Mondjuk a bizti kedvéért beadott lázcsillapító kúpot azzal a lendülettel kikakálta, de ma reggel a gúdmorningszánsájn vigyorával ébredt, szóval olyan nagy baj nem lehet. Az oltás legnagyobb haszna az én szempontomból pedig egy kellően szimpatikus kismamával való megismerkedés és telefonszámcsere volt. Nem baj az, ha az ember lánya több vasat is tart a tűzben. Györgyuszékkal most nem jött össze találkozó Alíz szörcsögése miatt, tesómékhoz még nem merek BKV-val nekivágni (erre a Skuzu sem megoldás sajnos), a házban lakó kismama pedig annak ellenére nem jelentkezett, hogy ő maga vetette fel a közös sétát. Így gondoltam, aktivizálom a bennem lakozó szimpatikus úthengert és összeszedek valakit, aztán majd meglátjuk.

- Jó még az a párizsi? - kérdezte BudaiPasa.

- Még tizedikéig. - felelte Dióskali.

- Jó, de ma tizenkettedike van...

Maszat negyedik törvénye: minden hétre kell egy baleset.

Bizonyítás: a babakaki alapvető ismérve, hogy főszabály szerint ha hangos, kevés. Legyintettem is egyet az imént. Aztán beáztattam a mackóalsómat, kihámoztam Tökmagot a cuccaiból, tiszta pelenkát és ruhát adtam rá, majd az ő cuccait is beáztattam.

Tanulság: vannak kivételek a főszabály alól.

Ma csak mosolygó emberek jöttek szembe az utcán. A vidámság tárgya mi voltunk a Kölökkel. Ő ült a kenguruban, míg az egyik vállamon a szatyorban a négyszáz darab popsitörlő, a kétszáz darab zsebkendő, a hajbalzsamom és a kupac alján természetesen a lakáskulcsom lapult, a másik kezemben meg száz darab pelenka lógott gazdaságos kiszerelésben. (És ha lenne tököm, azon is lógott volna egy viharlámpás.)

Mi lett volna, ha a kulcshalászati bénázásomat is végignézhetik?!

Ma a Bethesda kardiológiáját kápráztattuk el Tökmaggal. Sosem örültem ennyire a szokásosnak, mint amikor a Kölök szívzörejét tituláták annak. És még a kengurut is kipróbáltuk.  

Megérkeztek a Heavy Tools-ból rendelt cuccaink és rettentően megörültem, hogy nem volt nagyképűség S-es pólót, szoknyát, meg pulcsit venni. Háháhá!!! Ez az öröm kellően ellensúlyozza, hogy hólyagosra égett a szájpadlásom BenBácsi vacsorájától. És most nézem, hogy Tökmag lába óra-harmincról óra-negyvenötig jutott. Háton fekve lassan már körbe tud fordulni...

Ma megcsináltatom végre a tavaly lejárt jogsimat. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy ráér az a szülés után, amikor már akkor is nyilvánvalónak kellett lennie, hogy az sem és egy ideig én sem érek rá. Mindenesetre most eljött a perc/nap/pillanat. És persze BudaiPasa még nem tudja, de ő fog velem egy kicsit gyakorolni, mert nem vagyok az a bizonyos ló, ami nem vak, csak bátor. Főleg nem azok után, hogy egy éve nem ültem volán mögött és hosszútávú autós terveim között szerepel Tökmag furikázása is.

A nap jó híre, hogy tavasz van, a legények már nem előttünk javítják az utat, és hogy a Heavy Tools-rendelésünk végre megérkezik. Ja, és lehet, hogy BudaiPasa még egy objektívvel is gazdagabb lesz a nap végére. Ennyi öröm még Jane Bennetnek is sok lenne.

Két napja az ablakunk alatt törik az aszfaltot a fijjug, és sajnos a Nezsi sem megoldás, mert ott meg a szomszédban végeznek teljes körű (azaz vakolatleverős, kopácsolós, falbontós) házfelújítást. Nekem már elkezdett fájni a fejem, de Lénárdom jól bírja. Alig tízpercenként kell csak visszaaltatni. A köztes időben kicsit szerkesztgettem a blogsablonomat és büszke vagyok, hogy az autodidakta módon elsajátított hézagos ismereteim HTML-ből nyomokban még megmaradtak, mert így legalább ötleteim voltak, hogy hogy a túróba csináljak felsorolást a linkekhez (és bejött).

Tegnap hazafelé tartva a dokimtól a hetesbuszon meglepődve vettem tudomásul, hogy a combomra lépett egy néni. Majd a Nezsiben felköszöntöttük Szonját, aki immáron hatéves, ma pedig előrehozott negyedik születésnapot ünneplünk Zalánnal. Tortadömping, ahogy mi szeretjük. És csak reménykedni tudok, hogy Tökmag nem fogja szétordítani a délutánt, mert szeles idő jön és feltehetően a terhesség alatt lenyeltem egy barométert, ami a kölökben kötött ki, aki így a frontok és a szél közeledtével hangjelzést bocsát ki. A legutóbbi ilyen délután végére büdösebb voltam, mint egy farkasalom, mert persze az adrenalin nem egy eau de toilette, én meg fajfenntartásilag ideges leszek a bömböléstől.