1. Vajon ha Everlast szól egész nap, amitől pont olyan, mintha Budai Pasával lennék és minden perc csalódás, mert nem így van, akkor könnyebb lesz elviselni azt a két napot, amit még kénytelen vagyok Budai Pasátlanul eltölteni?

2. Vajon a kazánszerelő mennyire nézhetett hülyének, miután arra a válaszára, hogy nem tudja, mi a baja a kazánnak én rögvest megkérdeztem, hogy "És azt lehet tudni, mi okozza?"???

3. Vajon Réti Máriára serkentőleg hat a dolgozatjavítást illetően, ha húszpercenként csekkolom a jahút, hogy jött-e etéer üzenet?

4. Vajon érdekel-e engem a szövetkezeti jog, mint olyan? (egyáltalán...)

Köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. Ennyi.

A jog perverz tudomány. Persze négy és fél év után már le lehet szűrni bizonyos konklúziókat. Megérte, mi?

Írtam egy monstre pósztot, amit a nagyérdemű sohadesoha nem fog olvasni, mert a gép lefagyott, amikor a mentésre klikkencseltem. (Maglódi rezidencia, 18°C - a frizurának annyi.) Ehmindegy.

Sándor indítványát már kézbesítette a Birodalmi Postaszolgálat. Meg kell hagyni, nem egyszerű a feladat. Habár. Szóval öt dolog, amit utáltok bennem.

1. Gyakran segítőkésznek mutatkozom, holott az esetek kilencven százalékában eszem ágában sincs más problémáinak megoldása. Így nem írtam meg soha senkinek egyetlen cédét sem azokkal a zenékkel, amik nekem megvannak. A mézesmadzagot persze elhúzom.

2. Csacskább pillanataimban olyan sületlenségeket bírok mondani, amiket egy mondattal lehet a leginkább érzékeltetni (forrás a bash.hu): "Kívül szőke vagyok, de belül sötét, oké?!". (És a ténylegesen szőke haj ilyen esetben természetesen nem előfeltétel.)

3. Naivitásommal az őrületbe tudom kergetni drága barátnőimet és édes anyukámat. Pláne, ha felhívják a figyelmemet az általam nem realizált tényre és én igazi kistányér szemekkel csodálkozom rá a világra. Olyankor még a "jéééééééééé" is elhagyja a számat. Súlyosbító tényező.

4. Szeszélyes vagyok. Nagyon. Ennek a páratlan tulajdonságnak a birtokában egyik napon még nevetek ugyanazon, amin másnap már elsírom magam (és fordítva). Pláne, ha a viccelődés tárgya én vagyok.

5. "Búgócsiga-effektus" (by Vili): ha egy aprócska bosszúságon nem tudom túltenni, akkor nagy valószínűséggel úgy felhergelem magam, hogy simán szájkosár-pozitívvá válok - minden csillapító szándékú törekvés ellenére. Ebben a helyzetben ugyanis arra sem figyelek, hogy mit és hogyan mondok a környezetemben tartózkodóknak, legyen az barát, rokon, szívcsücsök, avagy idegen. (Vétkességet nem vizsgálva, objektív alapon gázolok bele bárkibe.) Utólag persze bocsánatot kérek, ha úgy érzem, szükséges. Általában az.

Továbbpasszolnám a változatosság kedvéért Budai Pasának, Swuldenysnek, Svennek, Szőke Ciklonnak és Bahhának. Ötpluszegyedikként pedig Unokatesómnak. Csók.

...és egyáltalán, mi a rézfánfütyülő macskapöcsért kell nekem tudnom, hogy a nyugdíjasházi szövetkezetnek milyen feltételekkel lehetnek tagjai a természetes személy nyugdíjasok??? Igen, most rávágtam ököllel az asztalra.

Mi, Bajkonuri I. Dióskali birodalmunkban ezennel üstöllést, lóhalálában és rögvesti hatállyal betiltjuk a szövetkezeteket. Minden típusút. De főleg a személygépkocsi-tároló kooperációkat.

Most megmondtam.

Nos, Svennek köszönhetően Bajkonuri is bekerült a körforgásba, avagy megkapta a stafétabotot. Szóval milyen meglepetést tartogatok még?

1. Rühellem a csipkés fehérneműt. Már ránézésre is. Ergo nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire és hol szúr, vagy bök, mert egyet sem voltam hajlandó felpróbálni eddigi életem során. Gondolom ezt a szintet tartom majd halálomig, és ha csipkés kombinéban ravataloznának fel vicces kedvű utódaim, igazi ajtónyikorgatós kísértetasszonnyá válok majd. Ha sokan lesznek, évente meghatározott idő elteltét követően áthurcolkodom a névsorban következőhöz.

2. Úgy teszek, mintha utálnám, de tulajdonképpen imádom, ha fényképet készítenek rólam. Persze csak akkor, ha szerintem jól nézek ki rajta. Mások véleménye ilyen szempontból kevéssé érdekel.

3. A gyerekeket távolról és hunyorítva szeretem csak (kevés kivételtől eltekintve). Ennek megfelelően mindig én kerülök Mária kisasszony, avagy Mary Poppins szerepébe, ha a társaságban valaki poronttyal együtt jelent meg. Így öt perccel a csemete, avagy saját érkezését követően Bajkonuri már bábozik, homokvárat épít, vagy a boszorkánykalapjában stresszeli a kölköket. Banyek.

4. Imádom az éjféli zabálásokat - ez szó szerint értendő -, amikor anyukával elpusztítunk minden disznósajtot, tokaszalonnát, hagymát, tormát, miegymást, ami a hűtőben fellelhető. Budai Pasával tatárbifszteket enni e kísérteties órán ugyanilyen élmény.

5. Pánikszindrómás vagyok, azaz orvosilag ellenjavallott mindenfajta ijesztgetős film, könyv, avagy hangjáték számomra. Csak hogy mindenki számára világos legyen, mennyire súlyosan vagyok dilis, a Harry Potter második részében mihelyst szóba kerültek a csövek, rápillantottam a szobám végében tartózkodó - amúgy a padlófűtés emeleti központját - képező csőrendszerre (amire még mindig nem csináltattunk valami decens és ízléses burkolatot, ergo ronda) és nem mertem letenni a könyvet, amíg Harry meg nem érkezett tanév végén a 9 és 3/4-ik vágányra. Utána benéztem az ágy alá. Aztán megnyugodtam és lekapcsoltam a villanyt.

Az "Öt dolog, amit még nem tudtok rólam"-játék következő nyertesei: Budai Pasa, Swuldenys, Gyula, Sanyim és Papusz.

Papa nyolcvanöt. Budai Pasa szép és illatos fotoriporter lenne, ha rózsabimbó :). Jusz Büfosz.

És hamár, akkor itt egy erőst diszkriminált példány az alant emlegetett sárkányok közül.

Akkor most következzék a problémám (mert vannak ám): a hétfejű sárkányokkal és tündérekkel mi legyen? Csak akkor számítanak hét személynek, ha bizonyíthatóan mind a hét fejük önálló személyiséggel bír? Réti Mária bizonyára nagyra értékelné a kreativitásomat. Na jó, nem.

Sándorommal most tárgyaltuk meg, hogy lelkünk összeér. Háromszoros jippijájé. Aztán inflagranti megérkezett Budai Pasa. Most jó nekem.

Délelőtt óta úszom a domestosban. Ami ha minden igaz, fertőtlenít. Akkor most talán elmúlik a náthám. (Igen, ez vicc volt.) Viszont kialudtam magam kissé. Úgyhogy szövetkezeti jogot fogok tanulni. Hátborzongató.

Két hete feszt éjszakai elfoglaltságom a plafon bámulása. Ennek örömére két pizsamát is veszek majd jól vasárnap. Magamhoz meg egy Xanaxot. Pedig nem rajongok a gyógyszerekért.* De ezt már tényleg nem lehet kibírni. Az még hagyján, hogy nem tudom minden figyelmemet a nagyszerű és lebilincselő szövetkezeti jognak szentelni (mert ez ugyebár kipihenten is kihívást jelent minden jóérzésű kolléga számára), de vasárnap a drága jó nagyapám nyócvanhatodik születésnapját ünnepli Dobogókőn a családom kevésbé kibírható fele, avagy ismételjünk karácsonyi ebédet. És ezt is túl kell valahogy élni. Nagy könnyebbség, hogy ott lesz velem Budai Pasa is. Égi Atyácska kacsintása hozzon szerencsét ránk!

*Végülis egy arcüreggyulladás is meggyógyul egy szimpla orrcsepptől is - három hét leforgása alatt.

Azúgyvolthogy. Éjjel a részvénytársaság szabályozásával félálmodtam. Sajnos nem volt alkalmam ezt Kisfával közölni, így méltánylást érdemlő ok hiányában a gazdasági társaságok jogával még lesz alkalmam foglalkozni. Már ha. Cserébe remek sörgiát, forraltborgiát és teadélutánt rendeztünk Ibolyában, majd hazafelé az Árkádban megvettem a Gergő és az álomvámpírok második részét és néztem magamnak pizsamát. A buszon két, a tengeri szivacsokét alulmúló természetes intelligencia ült közvetlen közelemben. Őket többé-kevésbé hatástalanította a Budai Pasától karácsonyra kapott csodafegyverem. Aztán most itthon vagyok, hasalok az ágyamon és - nahát! - a Gergőt olvasom. Csak hogy valami valódi meglepetéssel is szolgálhassak. Habár az igazi szenzáció az lett volna, ha aztat írom mondjuk, hogy a 'Dóri a Vatikánban' c. nagysikerű betűit falom (eme opuszt a Múzeum körúton a katolikus könyvesboltban lehet beszerezni). De nem szeretek hazudni.

Egyszercsak azon kaptam magam, hogy a 2006:IV. törvényben alá- helyett áthúzom a szöveget. Ez mondjuk nem csak engem minősít. Viszont Budai Pasát ki kellett ábrándítsam: nem lesz egyszemélyes részvénytársasága, ha nem vakar össze húszmillió magyar forintot. Mire nem jó a gazdasági társaságok joga? Fogadjunk, hogy az ilyen és hasonló hamvába ölt reményekre már több száz (mit száz, ezer) ígéretesnek tűnő párkapcsolat ment rá. A maradékban sem az álmodozók nagylelkűségén, jóindulatán és megbocsátásra való hajlamán múlott a dolog, hanem csakis azon, hogy a húszmillió ott ityegett a fityeg mellett. Hiába, a józanság átkos bélyeg.

Igen, hülye vagyok.