Kifejezetten rühellem azt a hatvan percet, ami a tárgyfelvétel kezdetét megelőzi. Meg azt a ki-tudja-hányat, ami utána következik. Anne (e-vel) akarok lenni a Zöldmanzárdos házból.

Reggel nem működött a modem, így a MonorTelt erőst sürgettem, hogy márpedig ma nekem kell net. Aztán jött egy szerelő a kritikus pillanat előtt húsz perccel (ugyanis ekkor lemondtam volna és bementem volna Budai Pasához, hogy felvegyem a tárgyaimat). A jóember a modemcsere alatt végig azt ordította a telefonjába, hogy "adjon isten szebb jövőt", meg hogy ő igazi hazafi és kérésre máris megy a céges autóval felszabadítani a Felvidéket, Délvidéket, Erdélyt és a Kárpátalját. Vegyes érzelmeim között a büszkeséget még nyomokban sem bírtam felfedezni. De azért jól mulattam magamban. Semmi egyébnek nem láttam értelmét.

A múlt héten gyümölcsöt akartam enni hétfőn, erre rántotthús volt a hűtőben. Ma amolyan húshúshús-hangulatomban perszehogy zöldséglevest találok a fedő alatt. Nincs igazság a földön.

Meg kell keresnem a puk-kódomat. Ez egy fokkal jobb csak annál, mintha már letiltottam volna akaratomon kívül a kártyámat, de sokkalta rosszabb annál, mintha nem felejteném el bekapcsolás után egyből beírni a pin-kódomat - a telefon táskába hajítása előtt.

Ma elmegyek és átveszem életem első onlájn rendelt termékét, Raskó Gabriella nagysikerű művét, mely az impozáns A női bűnözés címet viseli. Aztán a Dózsa György úttól már nincs is annyira messze az Ibolya ahhoz, hogy ne igyak ott egy kávét. Feltehetően.