A hét héten át elolvasott több száz oldalnyi jogtudomány után, ámde a HarryPotter előtt csak kilencvenoldalas románcfüzetek jöhettek szóba (igen, bazmeg, Júliát és Romanát olvastam a végszükséges példányok közül). Aztán HarryPotter egy nap alatt kiolvastatott (phűűűű!), majd Austen anyánk Büszkeség és balítéletére fanyalodtam. Nem, ez nem igaz. Mármint a fanyalodás. Akárhányszor elolvasom és igenis, megértem BridgetJonest, hogy képes a BBC-sorozatban rongyosra nézni azt a részt, amikor Mr. Darcy beveti magát a tóba. Megértem magam, hogy szeretem rongyosra olvasni egyes könyveimet. Mint például. És sohadesoha nem követném el azt a hibát, hogy újra megnézem a Keira Knightley főszereplésével készített, azonos címet viselő, az eredetivel ezen kívül semmilyen más egyezést fel nem mutató egészestést. Akkor inkább az ősöreg bogárral furikázó, hófehér Apple notebookkal a Sziklás-hegységben eltévedő és szanaszét ázó, ígéretes írópalánta Lizzy, meg a bazi gazdag könyvkiadó-résztulajdonos Will Darcy. A végén ők is összejönnek. Jah, és még Pemberley-t is belecsempészték a végén.

Valentinnap. A rózsákkal rohangáló ifjoncokról ugrott be. Ha nem lettek volna, akkor a fríblog - remélhetőleg átmeneti - pink szívecskékkel teletömött fejlécei eszembe juttatják. Jelentősége is ennyi - gondolom én. Ennek örömére Ska-P-t hallgatok, meg az új Jack Johnsont, Paul Anka It's my life-ját és a kontraszt kedvéért Hobo Vadászatát. De BudaiPasával megvolt a reggeli romantika tízpercben, úgymint együtt kakaózás-kávézás, egymásnak ütközés, egymás kerülgetése és közös macskaharagítgatás. Ezen a téren már profi vagyok, Partvis pedig nem felejt.