Két nap színházmentesen (üdítő), de tegnap rögtön Szombathelybe vágtuk a fejszénket. Egyből döbbenettel kezdődött: Dolhai Attila, valamint Szabó Dávid felszállt a buszra és bemutatkoztak nekem. Azután a másfél hét után, amit a Tháliában töltöttem fejgépesként és másodállásban plexiüvegként, ez élményszámba ment, mivelhogy ott még az (amúgy operettes) öltöztetők is annyira fontosnak érezték magukat, hogy visszaköszönő viszonyt se ápoljanak velem... (Na jó, persze itt is akadtak üdítő kivételek.) A produkció Nyugaton természetesen Lilibárónő volt, gyakorlatilag rutinműtét, a fejgépek olyanok amilyenek, de már elszállt a kezdeti nagy igazság harcosa-hozzáállásom, mert sikerült leszarnom, milyen fényt vetnek és nem cseszegettem percenként a kedves helyi világosítókat, hogy azonnal csináljanak valamit, mert ez így borzalmasan mutat - felnőnek a gyerekek, hiába no! Az útra tervezett tanulást (nemzetközi viták békés és harcos rendezése, valamint az ENSZ szervezete) pedig két bámulatos filmalkotás bojkottálta, úgymint Callas Forever és a The Sentinel. Egyik oda, másik vissza.

Aztán BudaiPasa és Skuzu hősiesen értem jöttek hajnalok hajnalán.