szerdán visszatér a tél. nem lehetett volna péntek? csak most az egyszer! nincs kedvem alagutat ásni a dorozsmai utcai hómezőbe, hogy bejussak vizsgázni! arról nem is beszélve, hogy úgy volt, FEBRUÁRIG tavasz lesz, nem? akkor most miért? csak mert maglódon van a télikabátom, így nem elég, hogy ásnom kell majd, még szét is fagyok. bár persze ásás közben kimelegszem majd. minden rosszban van valami jó.

Elalvós, belvároson végigszáguldós, sorbanállós nap, amit megkoronázott a kávé és hogy Joanne Harris rúnajeleit sikerült harmadával olcsóbban (igenigenigen!!!) megvennem a mától kedvenc antikváriumomban. Aztán az eladóval hosszasan siránkoztunk, míg a bankkártya-leolvasó kínlódott, hogy egyikünk sem kapott idén sokat arról a könyvlistáról, amit összeállított, mintegy megkönnyítendő, a szerettei dolgát (a Rúnajelek is szerepelt rajta - a gy.k.). Majd eltársalogtam anyukával, egy krisnással és még a hetvennégyest is elértem. Most azon morfondírozom, mitől jégcsoki a jégcsoki hány tételt ütemezzek be a délutánra. Este 101. Lilibárónő.

Én most már tényleg nem tudom, mi van velem, de rám tört a közléskényszer, úgyhogy íme!

Nagyvilág!
A táskámnak kihányt vilmoskörte szaga van. (Igen, tudom milyen az. Csak hogy ne kötözködjön senki. Kösszép.)
Úgy nagyjából ennyi.

Azt hiszem, nekünk elteájékásoknak a legtöbb szóvicc Földivel kapcsolatos (ú.m. Isten Földi helytartója, Kívánok minden Földi jóban gazdag karácsonyt, ésatöbbi). Valamiért sem Mezey, sem Karácsony, sem Erdei (az egyik forevör szvíthárt), sem Pokol (bár ő csak a polisoktól kölcsönvett fosszília, bár van egy Samunk is, ha már...), de még Albert Albert sem mozgatta meg/rombolta le úgy karunk humorát, mint fent nevezett. A címben szereplő rettenet pedig az imént jutott eszembe (ezzel feltehetően nem vagyok egyedül, mármint hogy ilyesmi felötlik bárkiben a rendünkből), és mielőtt megosztanám a nagyvilággal, tájékoztatásul közlöm, hogy először Esztit hívtam fel vele. Barát vagyok-e?

Kávé nélkül félreértettem, hogy nem gond ha az ihatatlan kommersz neszkávé mellett felbontom a rendes Nescafé-típusút is. Ma reggel anyuka megvilágosított, persze mindez nem segített a korábbi napok holdkórosságán. Viszont abban biztos vagyok, hogy Jóna néni rémes ízléssel és páratlan nagyothallással van megáldva, azt hiszem ellentámadásba lendülök (vagy átmegyek és szétverem a tévéjét). Vagy legalábbis hatástalanítok.

Talán az elmúlt napok csúcspontja a Katimama által reciklikált (avagy famíliánkra szabott) KétLotti-történet. Valóban nincsenek csodák, kivéve talán a mama egyre érdekesebbé váló kombinatorikai készségét. Kár hogy ezt a csontot is lerágta már a Harlequin és Hálivúd. Úgy ezerszer. Bajkonuri meg csak annyit tudott hebegni, hogy "De-mama-ez-nem-így-működik...", mire jött a válasz miszerint "dehogynem-hát-a-nagyapád-is-tudod-te-jól-mi-miatt-kezdett-el-nekem-udvarolni!". Ez pedig már egy másik lerágott, szívszorító, könnyfakasztó történet.