A héten volt hideg is, meleg is. Persze nem könnyű mindig mindenhol megfelelni, van, amikor nem megy, de bizonyos helyzetek már-már a nevetségesség határát súrolják. Nyilván nem lehet az antréval egyidejűleg kijelenteni, hogy ez vagyok én, így kell engem elfogadni, ahogy vagyok, de bizonyos kultúrák legalább esélyt adnak. Ezt a hatodik á-beli győrilepra-effektust már átugranám, valahogy nem annyira generációsnak érzem a pár év korkülönbséget, hanem kevésnek. Átgondolom én szívesen magamat is, de valahogy az eredmény akkor sem változik, kellőképpen meg lettem alapozva (direktbe szenved a szerkezet). És tetézhető azzal, hogy mindezt fenntartással kell fogadnom, mert még lehet, hogy a fele sem igaz. Valahogy az elmúlt években túl nyugis volt az élet, beleéltem magam, hogy sokat javult, már-már csiszolódott a stílus. És bátran kijelenthetem: ekkora (kérdés persze, hogy mekkora) szurkolótábor mellett ekkora pofonba már rég szaladtam bele. Aztán a másik oldalról meg megerősítve kell éreznem magam minden szinten, ami jó, hát hogyne lenne az.

Erre valószínűleg még a tenyérjósom is inkább fizetés nélküli szabadságot venne ki, mást nem is tehetne, ezért inkább nem kérdezek, kivárom, hogy alakul, addig is sztárolom magam tovább abban, amiben jó vagyok :) .