maszat ma reggel olyan vircsaftot csapott, hogy már visszaaludni sem nagyon tudtam. amióta - feletehetőleg - az iron man-re edz, egyre kevésbé lehet róla megfeledkezni, mert egyből bevisz egy emlékeztető félkörívest. persze nem arról van szó, hogy el lehetne felejteni, de egyre jobban beszűkíti a tudatomat és kisajátítja az érdeklődési körömet.
például.
tegnap például rá kellett jönnöm a sorsszerűség nagyszerűségére, azaz hogy anyuka nem véletlenül kérte a szobám kiganajozását, mert a komódom rendberakása közben rátaláltam arra a fürdőruhára, ami megkímél attól, hogy tízezreket költsek egy kismamamodellre (ez persze egyben lemondásokkal is jár, hiszen a ruhavásárlás iránti szenvedélyem a régi, és így eggyel kevesebb okom van ellátogatni a b.boom-ba).
vagy.
a múltkor már én éreztem kínosnak, hogy a különböző barátnőkkel töltött egy-másfél órák tetemes hányadát a terhességemmel kapcsolatos kérdések kitárgyalása jelentette, alig pár percet fordítva az ő hogylétükre.
továbbá.
már alig várom a pillanatot, amikor elmegyünk az ikeába megvenni a szükséges (nyitható kanapé, szőnyeg, trixi kutya, két kapucnis törölköző) - és legkevésbé sem szükséges, de ooooooooooolyan cuki (kacsa alakú fali tároló, háztartásunk százhuszonkettedik plédje, harmadik és negyedik kapucnis törölköző, stb.) - holmikat.
holnaptól pedig 22. hét. (ez minden józan számítás szerint még tíz ténylegesen munkában töltött hetet jelent.)