Minden témába vágó katalógus minden termékét mosolygó, esetleg nevető kisbabákkal akarják eladni. Nem találkoztak még a mérlegre tétel, a pelenkázás, vagy a kiságyba fektetési kísérleteket elutasító, torka szakadtából üvöltő kisfiammal.

Amúgy a szülés óta minden lelkes gratuláló nőneműt elsősorban az a kérdés foglalkoztat, hogy hogyhogy ilyen hamar lábra álltam a császármetszés után, illetve hogy van-e elég tejem. Ez utóbbival kapcsolatban nekem is támadtak kétségeim, mert az első két hét során tapasztalt áradat mostanra mintha elmaradni látszana. A kétségeimre BudaiPasa igyekezett megnyugtató választ adni, miszerint nézzek rá a porontyra, aki elégedett, tokásodik, hurkásodik, alszik, és elképesztő mennyiségben ontja a pisis és kakis pelenkákat. A kétségeim (lassan Kétségeim, mert már édes szimbiózisban élem velük az életemet, vagyis megérdemlik a megszemélyesítést) mindaddig hánytak fittyet BudaiPasára, amíg ma Maszatom nem csűrt be 200 grammnak megfelelő tejet egy etetésre. Most már kezdek nem pánikolni, amikor a mellszívó csak nyekkeg és nem megy bele semmi. Hiszen nyilván minden Maszat bendőjében kötött ki. 

Ha még egyszer ebben az életben így elkiabálok valamit, meg is érdemlem. Gondolom ezek után világos, hogy Maszat végigüvöltötte az előző éjszakát. Végül idő előtt szopizott és a hasamon aludt, de ezt nem fogjuk bevallani a védőnőnek.

Amúgy nagyon cuki.

Két többé-kevésbé átaludt éjszaka után feltámadt Dióskaliban a remény.

Nem az a bosszantó, amikor a gyerek lehányja a nadrágunkat, meg a széket, amin ücsörgünk. A bosszantó az, hogy vagyunk olyan hülyék, és két perccel később beleülünk ugyanabba az adag felböfögött tejbe, mert elsőre lusták voltunk levenni a székpárnát. Ezek után meg már minek.

Amikor éjjel kettő és öt között már az a mantra sem működik, hogy "deolyancuki", mert az agy rááll arra, hogy "aluggyálmánbogárkámtücskömkölök". És nappal könnyen viccelődik mindezeken az ember lánya, de éjjel kettő és öt között rajtunk kívül mindenki alszik. A villamos, a kékszemű ég, a sokszemű ház és anya humorérzéke is.

10:25
Közel két és fél év kormánytisztviselőség után kezdem visszanyerni a magyar közigazgatásba vetett hitem. A kölök két hetes és már a kezemben a TAJ-kártyája, amiért - a szülést leszámítva - a kisujjamat se kellett megmozdítanom.

Nevezett kölök egyébként ma hajnali egytől háromnegyed ötig édesdeden aludt a hasamon, nekem meg közben beállt a derekam és csak az ő nyakáig mertem betakarózni, ergo nem volt melegem. :)

14:20
csend van. csak az akvárium bugyborog. szívesen megkérdezném manócskát, hogy "ILYENKOR KELL ALUDNI?!", de nem teszem. mert értékelem a csendet. és az akvárium bugyborgását...

Ma éjjel kétszer kérdeztem meg BudaiPasától, hogy mikor kezdtem el szoptatni úgy, hogy valójában csak azt álmodtam, hogy szoptatok.

Lénárd a szoptatást követően úgy maradt, így rádobtam egy takarót és igyekszem csendben kopácsolni a klaviatúrán. A ded egyébként enyhén szociofil, így kevés olyan program van, amibe nem vonom be. Prímán nem aludt délelőtt a kanapén sem, de ott legalább nem nyekergett, amíg végigböngésztem a napi sajtót.

Bosszantó a Danone Activia JóEstét reklámja (jaj mit egyek - neeeem, nem akarok elnehezülni, megállom - hohóóóóóó, van ám itten könnyű nasi éjszakára) akkor, amikor Dióskali - úgy is mint anya - háromszor melegíti újra a krumplifőzeléket, mert a ded azonnal elkezd üvölteni, amint kiteszi a lábát a konyhába. Így könnyű nem enni.

Megoldás: bebugyolálni egy jó nagy plédbe, szájába dugni a cumit és lefektetni Doktor House-t nézni a kanapéra. Így egyébként nagyon cuki is.

Most pedig megpróbálok behozni egy krémest. Remélhetőleg nem túl merész terv...

És. Ma megérkezett Maszat születési anyakönyvi kivonata és a lakcímkártyája is. Fura dolog az anyja nevénél a sajátomat látni.

Újabb botrányos éjszakán vagyunk túl, amikor is BudaiPasával már annyira bekókadtunk, hogy én félig ülve aludtam a gyerekkel a hasamon BudaiPasa paplanján keresztbe, míg BudaiPasa kettőnkre borította az én paplanomat és deréktól felfelé a párnámmal takarózott. Aztán egy szoptatással később kivonult a nappaliba az üvöltő Kiscsikóval és a kétszemélyes kanapén aludtak egyet plédekkel burkolva. Nagyjából fél hétkor a ded elfáradt annyira, hogy hajlandó legyen végre a kiságyban is beájulni.

Mindezek hatására az imént utánaolvastam a netes szakirodalomnak, mit tanácsol ezügyben, hiszen nem szeretnénk elrontani Maszatot, de végül megnyugodtam. Annyi eltérő álláspont van, hogy bebizonyosodott számomra, miszerint nincs tuti recept a permanens nyekergésre, ami pillanatokon belül csap át üvöltésbe. Már csak a sajátunkat kell megalkotni és addig is igyekezni túlélni a nappalokat is.

"Ez a gyerek nem fog cumizni."

Előzmény: az elmúlt három nap.

Ma délután Dióskali cumivásárlási szándékkal lesétált a legközelebbi szakboltba. Végül kapott ingyen egy promóciós cuclit, hogy ezen próbáljuk ki, bejön-e (azaz megnyugtatja-e Maszatot annyira, hogy beájuljon két etetés között).

Eredmény: Maszat édesdeden alszik az ágyunk közepén. Csönd van.

2011. november 5-én 09:25-kor megszületett Tapa Lénárd Boldizsár.

És ami kimaradt:

Az, amit eddig szívásnak gondoltam, mind eltörpült amellett, amit november 3-án az ultrahang alatt-után kaptam a nyakamba, amikor kiderült, hogy Maszat valószínűleg semmit nem fejlődött három hét alatt. Az éppen előkerített doki javaslatára hazabuszoztam (bőgve) és BudaiPasával postafurdultával mentünk vissza a pakkal, mivel azonnal felvettek az osztályra megfigyelésre. Ebből az lett, hogy másnap indítják a szülést is (miután két orvos - köztük a sajátom - is elmagyarázta, miért van erre szükség, nem ütött szíven az ügyeletes orvos teljesen felesleges tájékoztatása, miszerint "ennek a terhességnek véget kell vetni", de lehet, hogy más ezért a szóhasználatért megütötte volna a fickót). Az indítás egy kicsit tolódott, de szombaton - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - negyed kilenckor közölték, hogy akkor irány a szülőszoba, mire hívtam BudaiPasát. Az első összehúzódásnál pedig azt közölték, hogy irány a műtő. Amint elkezdtem pánikolni, BudaiPasa is megérkezett szülésre készen, hóna alatt a kék csomaggal. Ettől a perctől fogva megnyugodtam, mert a műtétre olyan gyorsan készítettek elő, hogy felfogni sem volt időm a dolgot és már hallottam is, hogy "nem is olyan pici ez a baba!", majd felsírt Lénárd, aztán az arcomhoz tartották. Végül a szülőszobán kötöttünk ki meghosszabbított nyitvatartással (engedelmünkkel amíg a beteghordó Imi lerótta tiszteletét Albert Flórián búcsúztatóján), ami életünk legboldogabb négy és fél órájának bizonyult.

Lénárd paraméterei:

születési súly: 2960 gramm
születési hossz: 54 cm
lábméret: 46-os :)

Ezúton is köszönöm a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülészetének, elsősorban Anga doktornak és Domokos doktornak, Gizus szülésznőnek, az ultrahangosoknak és a műtős csapatnak, hogy Lénárd zökkenőmentesen jöhetett a világra. Köszönöm továbbá a Kelly's Bicycles-nek, hogy BudaiPasa még időben odaért a műtétre. :)

Naivitás volt azt hinni, hogy a legnagyobb szívás, ami a terhesgondozáson érhetett eddig, az a huszonnégy órás pisi ismételt gyűjtése volt. Ma már ott tartottunk, hogy jövő hét hétfőtől be is kell feküdnöm - csak a bizti kedvéért. Amilyen klasszul alakult az első hét és fél hónap, annyira nyomi lett ez az utolsó másfél.

Maszat még mindig túl jól érzi magát odabent ahhoz, hogy kint is körül akarjon nézni. Ezt érezteti is, de legalábbis nagy bent a hancúr. Pedig olyan szép az idő, hogy ebéd után BudaiPasa sétálni akart, az meg nem túl gyakori. :)