- Szerinted mit csinál?
- Szerintem kakil.

Négy napja csak eszünk, és Lénárdnak semmilyen reakciója nem volt sem a fa, sem pedig az ajándékok láttán (avagy leszarta), de ha eltettem az örökölt toronyépítő játékot, akkor képes volt behisztizni.

Lénárd legnagyobb szórakozására ugrándozva vettem tudomásul, hogy egy újabb nadrágmérettel beljebb vagyok. Ez pontosan három régi nadrág ismételt szolgálatba állítását eredményezi. Igaz, az egyiknél erősen gondolkodóba estem, hogy le merjem-e venni, mert mi van ha csak a szerencse szomorú szeszélyének köszönhetően fértem bele elsőre.

Ma sikerült beletolatnom egy másik skuzuba, miközben vittem a Családsegítőbe a mesekönyveket, meg játékokat. Természetesen én voltam a hibás és csak azért adtam hálát, hogy Lénárdot Györgyiéknél hagytam, mert negyven percet beszélgettem a négy fokban Vanessza apukájával, mikor is megjött a dinnyehordó alkatú tulaj, akitől bérelték a kocsit. Mit ne mondjak, életem legdrágább jótékonysági akciója volt ez.

A tegnapi tojásrántotta története - avagy Sátánka in da hauz:
- Édesistenem! - fohászkodott Juli az ebédre készített, csípőspaprikás-kolbászos rántotta felett. - Engedd, hogy megehessem a tojásrántottámat, mielőtt Tökmag felébredne!... Francba! - Majd kedvesen így szólt: - Szia Babagyí! Jót aludtál?

Aztán este jött Asztronauta, megpakolva egy nagy adag sütivel, külön lekváros aprósüteménnyel csakis Lénónak. A fiam két óra leforgása alatt megevett két szendvicset, hat darab rizses rágcsát, és tíz deka teasütit, ráadásképpen pedig a Hercegnő-torta piskótáját is megkóstolta.

Ma meg az IKEÁban fogyasztotta el a tejszeletet, majd kiszúrta, hogy épp ebédelek és befalta a krumplipürém egyharmadát. És amikor ezek után is csak süvöltött, hogy "Áddomm!", többen kiröhögtek bennünket.

Nincs mese, bélpoklos a kisfiam.

... meg az aprómajom. Pont.

Mert?

Mert.

Ezer ember között is csak ketten voltunk.

Mire véget ért a karantén, elkezdett dőlni Lénárdból a takony. Így, ebben a sorrendben.

Legközelebb annyi és akkora darabra vágatom a varrónővel az anyagot beavatás előtt, amennyi és amekkora függöny lesz belőle, mert hét méter húsz centi függönyvásznat vasalni szívás. Pláne telihold környékén.

Ma a fél napot az IKEÁ-ban töltöttük Tökmaggal. Ha minden jól megy, úgy december huszadikára lesz is méretre szabott függönyünk a nappaliba.

Tizenhárom napja tartom magunkat távol mindenféle kisbabás és terhes ismerőstől, mert épp ott voltunk, amikor Bogi unokahúgomon kitört a háromnapos láz (hatodik betegség, exanthema subitum, roseola infantum), aminek a lappangási ideje 10-15 nap. És bár felajánlottam mindenkinek, hogy szívesen elősegítjük a gyerek megfertőződését, egyben immunizálódását amennyiben fertőzünk, senki nem élt a lehetőséggel. Tizenhárom napja tehát csak sétálunk, vásárolunk, pakolunk (Tökmag szét, szerénységem meg össze) és nem terhes nagykorúakat fogadunk - elsősorban Orsit és Esztit emelném ki, akik hihetetlen mennyiségű ajándékkal árasztottak el bennünket Lénó szülinapja és névnapja alkalmából, majd még a fürdetést is megnézték és megállapították, hogy Tökmag csak a képeken tűnik hájdagálynak, bár a narancsbőr nekik is szemet szúrt.

Amúgy ma végre megrendeltem Maszat piros alapon dinoszauruszos DreamBag hálózsákját (igyekszem a tartós cuccokból uniszexeket választani, hátha Lénárdot követi még egy kislány is a sorban) és megszerveztem a fuvart is neki, átvettem BudaiPasa vadiúj számítógépét és főztem egy kurvajó spenótot, szóval eredményes napom volt.

Tökmag egyre újabb és újabb tudományokkal kápráztat. Egyre hisztisebb (amolyan hasonfekve veri magát a padlóhoz nyenyeregve), ha valamit akar, közli, hogy "odddda", megvész egy kis villanykapcsolgatásért és a reklámblokkokért. És valamelyik nap altatni próbáltam a szobájában délután a szőnyegen (ami úgy néz ki, hogy én fekszem, ő meg a csíkos pizsamapólómból varrt rongyocskáját szorongatva, meg az ujját szopva néz rám fáradtan, de szemében az eltökéltséggel, hogy márpedig ő dafke nem alszik), mire négykézláb állva az arcomba mászott és közölte: höööööööö.

Szinte hihetetlen, de Lénárd ma egy éves.

Egy évvel ezelőtt töltötte az utolsó estéjét odabent Tökmag. Aztán felgyorsultak az események. Ma meg már megtartottuk az egyes számú családi zsúrt, tortával, ajándékokkal, málnaszörppel és mentateával.

Egy évvel ezelőtt vártam ezt a napot. Egy évvel ezelőtt bármelyik napot vártam már, ami a szülés után következik a sorban. Ma meg úgy érzem, megállíthatatlanul gyerekesedik a kisbabám és néha az egyik felem azt kívánja, bárcsak egy kicsit lelassulna az idő és újra azzal a kis babaillatú csomaggal a hasamon alhatnék délutánonként, ahogy azt még néhány hónappal ezelőtt lehetett. Aztán persze eszembe jut, hogy néhány hónappal ezelőtt pontosan azt szerettem volna, ha már tud ülni, állni, mászni és kimondja az első szavát, ami természetesen anya, vagy apa lett volna, ha választhatok. De nem én döntöttem, így az első szavak a Berta, meg a cica lettek. :)

Az elmúlt öt napban megtudtam, hogy ha a dinoszauruszok tudtak volna rejszolni, ugyanúgy kihaltak, de legalább boldogabbak lehettek volna.

Aztán.

Befejeztük a Shameless 2. évadát és úgy maradtam.

Voltam.

Diával és Asztronautával a Nemzetiben, aztán meg egy lakásban, aminek ötnullás a közös költsége, és ami annyira fura volt, hogy hirtelen a világ legkomfortosabb helyeként kezdtem tekinteni a negyvenhat négyzetméterünkre.

A negyvenhatra.

Amit most készülünk felforgatni, úgymint festés, átrendezés, bútorvásárlás és az egészből az lesz, hogy Lénárdom első szülinapjára saját szobát kap. Persze nem csak azt, hanem gyerekülést, meg egy csomó mesekönyvet, játékot és ruhát, amit már mind megrendeltem, vagy megvettem. Éppen a tortán gondolkodom erősen, mert banános-rizskrémes piskótatortát biztosan NEM akarok neki sütni. És az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert a kisfiam visszavonhatatlanul hagyja el a puha, babaillatú csecsemőkort, és kezdi meg a kisgyerekek küzdelmes, izgalmas és egyre önállóbb életét (aminek a nyitányaként mindent megtesz a laptop elrontása érdekében).

Amúgy volt ám más is.

Meglátogattuk az ikreket Nikiékkel karöltve és még BudaiPasa is jól érezte magát, pedig vadidegenekkel kellett jópofiznia órákon át. Voltunk Keresztúron Orsiéknál, a Violában Noémiéknél, felköszöntöttük Alízt első, Rékát pedig már a nyolcadik szülinapja alkalmából.

És persze mostam. Sokat.