Bár éppen a múlt héten realizáltam, hogy már alig valamennyi (jelen állás szerint öt hét) van a szülésig, ma a terhesgondozáson mintha átszálltam volna a szolnoki személyről a miskolci gyorsra. Már hetente kell mennem vizsgálatra, már a rejtélyes NST-re is kaptam időpontot (ez az az izé, amivel Maszat szívverését figyelik), túlestem az első 24 órás pisigyűjtésen (na ezt mondjuk elkerülném egész hátralevő életemre, ha lehetséges) és már vannak hálóingjeim a kórházi csomagba. (Nagyjából ez teszi ki a kórházi csomagomat jelenleg.)

Tegnap voltam a Lászlóban, aztán a Péterfyben. Előbbiben a mindig tündéri belgyógyászom írta az ambuláns kezelőlapomra a kiváló vérképem eredményeit, az utóbbiban pedig egy hihetetlenül lekezelő és seggfej, menedzsernek-született-de-pályát-tévesztett nőgyógyász cseszett le, hogy tíz nap leforgása alatt hogyhogy nem diagnosztizáltam, kezeltem és szüntettem is meg egyben a magas vérnyomásomat. Ezek után Terivel lecsóztam, Marival cukrászdáztam és még egy kismamafarmerrel is megleptem magam.

Borzalmas és hisztis éjszaka után ma kilenckor közepes emberi mivolttal keltem és nekiálltam a lakás ganajozásának, megszakítva egy kis ügyintézéssel és fodrászolással.

És a napi jó hír, hogy a Wasabinál már nem azokat a borzasztó rizsgombócokat adják ajándékdesszertként.

a mai nappal befejeztem hivatali ténykedésemet. így, hogy rávettem magam, már nagyon elégedett vagyok. vhííííííííííííííííííííííí!

Már csak két nap van hátra a teljes lazulásig, holott két hete még úgy terveztem, hogy fenét maradok itthon szeptember 30-a után, jobb lesz nekem október közepéig a Madarász utcai ingergazdag környezet. Persze mindenki szuperkedves lett így az utolsó napokra, kivéve Mérit, aki hatványozottan hozza a formáját (de mindig vigaszt nyújt a száján terpeszkedő herpesz látványa...). Így a végére eléggé elegem lett az emberekből.

Egyre nehezebb az ébren maradás is annak ellenére, hogy már este fél tízkor kidőlök. Egyrészt a hátára fordított teknősbéka is kecsesebben és könnyedebben mocorog, mint én, másrészt nagy felfedezésem, hogy az éjszakai pisik száma a trimeszterekével megegyezik. Mindez együtt nem túl pihentető. És akkor még az egyre inkább a szülés körül forgó gondolataim is hozzáadódnak a káoszhoz, amit csak a frissen kiteregetett babaruhák tudnak ellensúlyozni, meg BudaiPasa dörmögése.

Alalkul a hálószoba (értsd ezalatt, hogy a kiságy összeszerelését követően semmi nem fér már be).

A mosásba be van készítve az első adag babaholmi.

Ma egész nap a gangon száradtak a plüssállatok és a kenguru.

Alig bírom fékezni magam, hogy el ne szaladjak az IKEÁ-ba ezért-azért. Vagy a Brendonba. Vagy a MiniManóba. Igaz, hogy a jövő hét után kezdődő kényszerpihenő ezt már lehetővé teszi. :)

Rumlicsek élienkedik, míg Dióskali lecsapott egy pelenkatároló vödörre féláron.

Megrendeltem a kanapét és a svéd tegezősék rugalmasan vállalták a szombati szállítást. Péntek helyett.

Rendeltem magamnak könyveket. Sokat sokért, de akciósan.

BudaiPasa nemsokára érkezik.

Délelőtt elzarándokoltam a Péterfybe, ahol a múltkori után végeztek egy kontroll-ultrahangot. Várakozás közben beszélgettem egy kismamával, aki közölte, hogy ugye két hét múlva nekem már össze kell készítenem a kórházi csomagot (nem, édesem, két hét múlva még dolgozom), meg nyilván mindent megvettünk már (ja, a babakocsit, mit gondolsz, mivel töltöm majd az utolsó négy-öt hetet), meg hogy az ő férje az ifjú trónörökösnek semmi használtat nem hajlandó elfogadni (ti tudjátok). Aztán megtudtam, hogy az én édes drága kicsi fiam három hét alatt 1941 grammra tornázta fel magát és elöntött a büszkeség. A vizsgálat után azt is közölték, hogy minden a legnagyobb rendben és ezek után lecsesztek, hogy ennek ellenére mégis úgy képzelték el, hogy én októbertől már nagyrészt vízszintes testhelyzetben töltöm a hátralevő másfél hónapot. Most akkor mi van??? Édesanyám erre telefonon megnyugtatott, hogy ha három hét alatt semmit nem változott a helyzet a méhlepénnyel, ami helyzetet a szülészem szerint amúgy le is kéne szarnom, akkor nem látja akadályát a kereső tevékenység folytatásának. Én meg boldogan mentem munkába és őszintén szólva nem sok szalmaszálat tettem keresztbe a kapcsolati tőke ápolásán (értsd: volt szobatársakkal telefonon folytatott negyvenperces fecsejek) túl.

Nem volt fantáziám más címet kitalálni, pedig nem olyan hétfő volt, csak tényleg hétfő. Naptárilag, ugye. A mai nap eseményei egyébként az alábbiakban foglalhatók össze:

Enyhén szólva is kialvatlanul keltem fel, köszönhetően a frontnak, a kölöknek és annak, hogy a kapu egész éjjel zúgott. Aztán. Megrémültem, hogy mi a fittyfenét fogok csinálni én szeptember 30-a után itthon hat hétig, úgyhogy lehet, hogy még egy-két hetet ráhúzok októberre is. Lacilaci egyből közölte, hogy azzal jobban járok anyagilag is (naná, táppénz helyett fizut kapni nem tekinthető rossznak), meg végülis mehetek az irodából is szülni (na azt azért nem) és addig is segíthetek Oberfarok lemaradását feldolgozni, miután a sajátunktól három héttel ezelőtt megszabadultunk. Zita meg csak szimplán örült. Majd hazafelé felhívott papa, hogy közölje, tíz éves várakozás után bébibumm lesz a családban, mert nem csak Maszat, meg leendő unokahúgom (Bogi) van úton, de unokatesómék is bejelentkeztek a gólyahírrel, így nagyjából háromhavonta lesz belőle egy-, két-, majd háromszoros dédnagypapa. Mit is kívánhatna kilencven éves korára... :)))

Most pedig vacsorázom.

Ápdéjt: fríblog főoldalra kerültem. Nem tudom, kinek a jóvoltából, de részemről a megtiszteltetés.

Hosszas netes keresgélés és boltban megtekintés után Dióskali vér, veríték és könnyek árán összeállította a Nagy Babakocsiösszehasonlító Excel-táblát (ár, méret, mit tud, mit nem tud, stb.), melynek eredményeképpen BudaiPasa kellően hülyének nézett, de döntött: a madaras legyen*. És már az ablak előtt süti a nap a születendő férfiember járgányát. Ehhez egyébként a tízperces sorban állás miatt még egy kamionsofőrre emlékeztető plüsspasast is kaptunk, aki a Lajos névre hallgat. Egyelőre.

Jelzem, egészen odáig vagyok a babakocsiért, ami nyilván annak is köszönhető, hogy gyönyörű, meg hogy jajdeszép, továbbá nem a hagyományos édibédi mintás cuccról van szó, hanem olyasmiről, amit felnőttként sem ciki tologatni a Ligetben. A gyerek meg majd megszokja. Amúgy meg egészen kényelmesnek tűnik, meg gurul is, és anyósom nagy örömére átfordítható a tolókar. És persze álomszép.

*Mindebből következik, hogy BudaiPasa magasról tett az Excel-táblára.

elsején voltunk négydén, ahol maszat nagy kegyesen az egyik felét hajlandó volt megmutatni. becsült súlya 1409 gramm. érdekelne ezek után a nem becsült súlya is. budaipasa meg csak ült és azóta egy kicsit talán kevésbé tartja ijesztőnek a hasamat huppogtató izémicsodát, hogy látta a szemét (kacsintós), az orrát (pisze) és a száját (egyszerűen gyönyörű). mindehhez rod stewart szolgáltatta a muzsikát.

tegnap a babaváró tanfolyamon jól megörültünk egymásnak mi kismamák és a péterfy szülészete. megtudtam, hogy jobb kezekbe nem is kerülhetek, mint a péterfy orvosai, szülésznői, de még a műtősfiú is itt a legbababarátabb kerekegy világon, ami persze megnyugtatott. az sem ment újdonságszámba, hogy a vietnámi kismama nem kínai, de ért magyarul. vagy legalább ennyit el tud mondani.

a kialvatlanságom pedig kezd vészessé válni. lassan több kárt okozok bent, mint amennyi hasznomat a hivatal láthatja. pedig az sem kevés... :) de már csak 24 23 (mondom én, hogy fáradt vagyok...) nap a munkában. jippijájé.

A hét tanulsága, hogy a hőség különösen egy negyvenhat fokos irodában elviselhetetlen. Emiatt ma ki is hagytam az élményt. Helyette bementem a Péterfybe beutalóért és vettem három liter tejet. Majd itthon belecsöppentem a Két torony második felébe, amit Budaipasa és Szonja szemrevételez éppen és már készülök Réka érkezésére.

Maszat pedig folyamatosan és megállás nélkül helyezkedik. A buszon velem szemben ülő hamvas tizenévesek legnagyobb megrökönyödésére. :)

Ebben a barátságos kánikulában a folyadékszegény diéta megfelel a lehetetlen küldetésnek, egyben kimeríti a baromság kategóriáját is. És ezzel - gondolom én - nem lephettem meg senkit.

Jó úgy kelni, hogy tudom, BudaiPasa most egy ideig megül a fenekén itthon. Saccperkábé három évig... :)))

Amúgy meg jelentem, az egészséges életmód drága. És akkor még mindig csak selyemsonkát és margarint teszek a rozskenyérre. Cserébe a mérleg most ott van, ahol két hete is, amikor még nem tudtam, hogy nem táplálkozom kellő mértékletességgel, szóval a testsúlyfenntartó odafigyelés működni látszik. Két nap után legalábbis. A jó hír pedig, hogy a Milli vaníliás krémtúrója sovány tejből készült (a cukortartalma meg kevéssé érdekel).

holnaptól zsír-, szénhidrát-, só- és folyadékszegény táplálkozásba csapok. nyamm.

28. hét.

7. hónap.

III. trimeszter.

Bárhogy is számolom, kisvártatva véget ér az időszak, amikor 

• Dióskali napi százúsz alkalommal megy ki pisilini, ebből legalább kettő éjjel egy és hajnali fél hat között volt;
• Dióskali nem látja magát hastól lefelé, ha nincs előtte egy egészalakos tükör;
• Dióskali nem tudja hasra vágni magát sem otthon, sem a strandon, sem sehol;
• Dióskalit illetékes-illetéktelen arról faggatja, hogy hogy van, mióta terhes, mennyi van még hátra, kisfiú/kislány lesz, hány kilót hízott,  mi lesz a ded neve, hogy bírja a hőséget/hideget/ciklont/anticiklont, meddig akar még dolgozni és miért addig;
• Dióskali alig tudja bekötni a cipőjét és nehézkesen tudja csak leborotválni a lábát;
• Dióskali egy hosszú, polisztirol gyöngyökkel töltött párna nélkül nem tudja elképzelni az éjszakáit;
• Dióskali nem tud egy jóízűt enni gyomorégés nélkül;
• Dióskalinak semmi esélye légszomj nélkül felgyorsulni 2 méter per tíz másodpercre;
• Dióskali el sem tudja képzelni, hogy fog kinézni a kisfia, azon kívül, hogy ő lesz a legcsodásabb és leggyönyörűbb gyerek a világon...

És nem mondom, hogy nem várom már, mint a Mikulást.