Ez a november ötödike is csak amiatt érte meg, mert reggel egymást kerülgettük Budai Pasával. Utána viszont akár véget is érhetett volna. Cserébe nem tette, írtam számviteli jogból, voltam péenpéfakkon, meg egy igazán borzalmas kriminalisztikán. Ha a hétvégén a saját rendezésén zokogó férfi (?) sokkolt, akkor ma a bácsi, aki nem passzolt össze a hajával. Végül egy pohár víz Kedélyes Esztétával, akivel kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy nem vagyunk jó társaság, de aztán mégis. Végül pedig én, Bajkonuri I. Dióskali, megfogadom, hogy iskolai tanítási napon soha többé nem utazom semmilyen vonalon a délután háromnegyed hármas busszal. Mert az egy dolog, hogy a környékbeli középiskolás élmezőny létszáma nagy (ergo a busz tele van), de emellett suttyó kis parasztok, hangosak és hangerő emelkedésével egyenes arányosságban buták is. Konkrétan a "húgecibazzeg" összetételt sikerült minden mondatukba beépíteniük a mögöttem ülő megyei focicsillagoknak. Egyben, vagy tagolva "hú"-ra, "geci"-re és "bazzeg"-re. És ezen még az sem segített, hogy a mellettem ülő néni meg aranyos volt és a táskájából isteni kolbászillat terjengett.