Nos, Svennek köszönhetően Bajkonuri is bekerült a körforgásba, avagy megkapta a stafétabotot. Szóval milyen meglepetést tartogatok még?

1. Rühellem a csipkés fehérneműt. Már ránézésre is. Ergo nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire és hol szúr, vagy bök, mert egyet sem voltam hajlandó felpróbálni eddigi életem során. Gondolom ezt a szintet tartom majd halálomig, és ha csipkés kombinéban ravataloznának fel vicces kedvű utódaim, igazi ajtónyikorgatós kísértetasszonnyá válok majd. Ha sokan lesznek, évente meghatározott idő elteltét követően áthurcolkodom a névsorban következőhöz.

2. Úgy teszek, mintha utálnám, de tulajdonképpen imádom, ha fényképet készítenek rólam. Persze csak akkor, ha szerintem jól nézek ki rajta. Mások véleménye ilyen szempontból kevéssé érdekel.

3. A gyerekeket távolról és hunyorítva szeretem csak (kevés kivételtől eltekintve). Ennek megfelelően mindig én kerülök Mária kisasszony, avagy Mary Poppins szerepébe, ha a társaságban valaki poronttyal együtt jelent meg. Így öt perccel a csemete, avagy saját érkezését követően Bajkonuri már bábozik, homokvárat épít, vagy a boszorkánykalapjában stresszeli a kölköket. Banyek.

4. Imádom az éjféli zabálásokat - ez szó szerint értendő -, amikor anyukával elpusztítunk minden disznósajtot, tokaszalonnát, hagymát, tormát, miegymást, ami a hűtőben fellelhető. Budai Pasával tatárbifszteket enni e kísérteties órán ugyanilyen élmény.

5. Pánikszindrómás vagyok, azaz orvosilag ellenjavallott mindenfajta ijesztgetős film, könyv, avagy hangjáték számomra. Csak hogy mindenki számára világos legyen, mennyire súlyosan vagyok dilis, a Harry Potter második részében mihelyst szóba kerültek a csövek, rápillantottam a szobám végében tartózkodó - amúgy a padlófűtés emeleti központját - képező csőrendszerre (amire még mindig nem csináltattunk valami decens és ízléses burkolatot, ergo ronda) és nem mertem letenni a könyvet, amíg Harry meg nem érkezett tanév végén a 9 és 3/4-ik vágányra. Utána benéztem az ágy alá. Aztán megnyugodtam és lekapcsoltam a villanyt.

Az "Öt dolog, amit még nem tudtok rólam"-játék következő nyertesei: Budai Pasa, Swuldenys, Gyula, Sanyim és Papusz.

Papa nyolcvanöt. Budai Pasa szép és illatos fotoriporter lenne, ha rózsabimbó :). Jusz Büfosz.

És hamár, akkor itt egy erőst diszkriminált példány az alant emlegetett sárkányok közül.

Akkor most következzék a problémám (mert vannak ám): a hétfejű sárkányokkal és tündérekkel mi legyen? Csak akkor számítanak hét személynek, ha bizonyíthatóan mind a hét fejük önálló személyiséggel bír? Réti Mária bizonyára nagyra értékelné a kreativitásomat. Na jó, nem.

Sándorommal most tárgyaltuk meg, hogy lelkünk összeér. Háromszoros jippijájé. Aztán inflagranti megérkezett Budai Pasa. Most jó nekem.

Délelőtt óta úszom a domestosban. Ami ha minden igaz, fertőtlenít. Akkor most talán elmúlik a náthám. (Igen, ez vicc volt.) Viszont kialudtam magam kissé. Úgyhogy szövetkezeti jogot fogok tanulni. Hátborzongató.

Két hete feszt éjszakai elfoglaltságom a plafon bámulása. Ennek örömére két pizsamát is veszek majd jól vasárnap. Magamhoz meg egy Xanaxot. Pedig nem rajongok a gyógyszerekért.* De ezt már tényleg nem lehet kibírni. Az még hagyján, hogy nem tudom minden figyelmemet a nagyszerű és lebilincselő szövetkezeti jognak szentelni (mert ez ugyebár kipihenten is kihívást jelent minden jóérzésű kolléga számára), de vasárnap a drága jó nagyapám nyócvanhatodik születésnapját ünnepli Dobogókőn a családom kevésbé kibírható fele, avagy ismételjünk karácsonyi ebédet. És ezt is túl kell valahogy élni. Nagy könnyebbség, hogy ott lesz velem Budai Pasa is. Égi Atyácska kacsintása hozzon szerencsét ránk!

*Végülis egy arcüreggyulladás is meggyógyul egy szimpla orrcsepptől is - három hét leforgása alatt.

Azúgyvolthogy. Éjjel a részvénytársaság szabályozásával félálmodtam. Sajnos nem volt alkalmam ezt Kisfával közölni, így méltánylást érdemlő ok hiányában a gazdasági társaságok jogával még lesz alkalmam foglalkozni. Már ha. Cserébe remek sörgiát, forraltborgiát és teadélutánt rendeztünk Ibolyában, majd hazafelé az Árkádban megvettem a Gergő és az álomvámpírok második részét és néztem magamnak pizsamát. A buszon két, a tengeri szivacsokét alulmúló természetes intelligencia ült közvetlen közelemben. Őket többé-kevésbé hatástalanította a Budai Pasától karácsonyra kapott csodafegyverem. Aztán most itthon vagyok, hasalok az ágyamon és - nahát! - a Gergőt olvasom. Csak hogy valami valódi meglepetéssel is szolgálhassak. Habár az igazi szenzáció az lett volna, ha aztat írom mondjuk, hogy a 'Dóri a Vatikánban' c. nagysikerű betűit falom (eme opuszt a Múzeum körúton a katolikus könyvesboltban lehet beszerezni). De nem szeretek hazudni.

Egyszercsak azon kaptam magam, hogy a 2006:IV. törvényben alá- helyett áthúzom a szöveget. Ez mondjuk nem csak engem minősít. Viszont Budai Pasát ki kellett ábrándítsam: nem lesz egyszemélyes részvénytársasága, ha nem vakar össze húszmillió magyar forintot. Mire nem jó a gazdasági társaságok joga? Fogadjunk, hogy az ilyen és hasonló hamvába ölt reményekre már több száz (mit száz, ezer) ígéretesnek tűnő párkapcsolat ment rá. A maradékban sem az álmodozók nagylelkűségén, jóindulatán és megbocsátásra való hajlamán múlott a dolog, hanem csakis azon, hogy a húszmillió ott ityegett a fityeg mellett. Hiába, a józanság átkos bélyeg.

Igen, hülye vagyok.

Az úgy volt, hogy hazamentem. Aztán visszajöttem Zuglóba. Azzal, akit most éppen Budai Pasának hívnak. Na igen.